Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Az állam és a közigazgatás új elmélete

Megjelent: 2006. március – 2. évfolyam 3. szám

Ma minden fontos változás elindulásának feltétele, hogy Közép-Európában és persze Magyarországon az elmaradt államreform, sőt hatalomreform megkezdődjön. A dilemma nem pusztán az, hogy nagy vagy kis állam, igazgató vagy szolgáltató állam, hanem először is annak végiggondolása, hogy milyen állammodellt válasszunk, amely képes az új – információs és tudásközpontú – világállapot, az új globális-lokális rend kihívásainak megfelelően ellátni régi és mai feladatait.
Tovább a cikkhez


Vélemények

hlaci2006-04-04 09:23:10
Tisztelt Professzor Úr!
Úgy gondolom, hogy irracionális a e-ügyintézés minden területen való bevezetése. Véleményem szerint a demokrácia közösségi élményt is jelent, ennek pedig előfeltélele a személyes részvétel. Fontosnak hiszem a fizikai aktusokat, mint amilyen a szavazócédula bedobása az urnába. Ez a moizdulat fejezi ki az állampolgár tevékenységét, ehhez néhány kattintás nem elég, sőt az otthoni, komercializált tevékenység, az internethasználat miatt sokkal felelőtlenebb lesz a polgár, hiányzik a pillanat ünnepélyességének kontrollja.
Nagyon köszönöm!

Horváth László
(PPKE-JÁK)


Szóljon hozzá!
Név:
Jelszó:
Üzenet:
 


© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány