Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Az Európai Unió 2057-ben
The European Union in 2057
By Frank Vibert
openDemocracy, March 22, 2007


1942. július 1-jén, két héttel azel?tt, hogy a francia hatóságok Auschwitzba deportálták, Irene Némirovsky azt jegyezte fel naplójába, hogy a jöv? csupán a szocializmus két válfaja, a nemzeti szocializmus és a kommunizmus közötti választási lehet?séget kínálja. Szerencsére tévedett. Mára mindkét szörny?ség a múlté, Európa országai a piaci demokráciák klubjának részei. A március 24–25-én a Római Szerz?dés aláírásának ötvenedik évfordulóját ünnepl? Európai Unió történelmi jelent?ség? sikerként értelmezend?, az ünneplés azonban mégis halk és m?vi. Ez leginkább azzal magyarázható, hogy miközben az Unió büszkén tekinthet vissza múltjára, jöv?beli kilátásai korántsem ilyen bíztatóak. Igaz, a tagok nemigen akarják elhagyni a klubot, de kétkedve tekintenek rá. E széles körben elterjedt kellemetlen közérzetb?l való kilábalásra a kontinens szellemi és politikai vezet?i számos forgatókönyvet vázoltak fel. Megfogalmazták az alkotmányt, ami megbukott. A további b?vítés mindenképp sikerként lenne értelmezhet?, mégis komoly ellenállásba ütközik. Egyöntet?en kijelentették, hogy az Unió a klímaváltozás ellen folytatott küzdelem globális élharcosává kíván el?lépni, de a tagállamok a gyakorlatban ódzkodnak a szén-dioxid-kibocsátási célkit?zésekkel összhangba hozható energiapolitika kialakításától. Egyesek célként tekintenek a közös védelmi és biztonságpolitika további mélyítésére – egyik kormány sem hajlandó azonban oly mértékben növelni katonai kiadásait, mely hitelt adhatna az Unió biztonságpolitikai arculatának. Mások viszont a szegénység ellen folytatott globális küzdelem propagálása mellett tennék le voksukat, ellenben a szubszaharai afrikai térségben mutatott európai szerepvállalás sincs köszön?viszonyban ezekkel a célkit?zésekkel.

Más hangok úgy vélik, hogy a fentiekhez hasonló egységet mutató programok ösztönzése minden esetben rossz irányba mutatna. Szerintük arra lenne szükség, hogy az Unió olyan projekteket hívjon életre, melyek segítik az emberek mindennapi életét, a munkahelyteremtés irányába hatnak, és védelmet nyújtanak a társadalmi változásokkal szemben. Hagyni kellene, hogy a meglév? intézmények végezzék munkájukat, anélkül, hogy felforgatnák ?ket. A közösségi szinten eredményeket felmutatni képtelen szakpolitikákat vissza kellene delegálni nemzeti és helyi szintekre, hogy az állampolgárok ne érezzék elszigetelve magukat a távoli és bürokratikus brüsszeli folyamatoktól. Vezényszavuk a „testreszabott politika”. Könnyen lehet azonban, hogy 2057-ben, az integráció centenáriumát ünnepl? állampolgár már csak mosolyogni fog a mostani kakofónián. Visszatekintve ugyanis az ember könnyebben észreveszi azokat a tendenciákat, melyek a jelen szemlél?i el?tt rejtve maradnak. Melyek lehetnek ezek? Az egyik legjelent?sebb trend London vezet? és egyetlen európai globális központtá történ? felemelkedése lehet, melynek a 21. század els? évtizedében lehetünk szemtanúi. E fejl?dés alapját a kompetitív és a világ minden részére kiterjed? szolgáltatások adják a pénzügyek, a jog, a könyvvitel, az egészségügy, a kommunikáció a szórakoztató ipar és a fels?oktatás frontjain. London számára Európa csupán a piac egy része, ráadásul annak sem a legdinamikusabb eleme. London kozmopolita. Sokkal inkább Európa, nem pedig Nagy-Britannia illethet? a sz?k látókör?ség jelz?jével. London kit?n? lehet?ségeket kínál a fiataloknak, miközben az öreged? Európa azoknak próbál védelmet nyújtani, akik már eleve rendelkeznek munkával. 50 év múlva a kérdés úgy fog hangzani, hogy London lett-e a piaci vezetés alatt álló sikermodell, a példa, melyet az egész Unió követni kívánt, melynek tapasztalatait beépítette fejl?désének második ötven évébe? Európa az egykori nagy nemzetállamok földrésze helyett az újonnan kiemelked? nagyvárosok kontinense lett-e, egy államközpontú szolgáltató társadalom helyett egy egyénközpontú szolgáltató gazdaság?

Visszatekintve a második kiemelked? el?relépés az a 140 millió euró lehet, melyet az Európai Unió 2007-es költségvetésében el?ször különített el a Demokrácia és Emberi Jogok Európai Eszköze kategória alatt. Kérdés, hogy az Unió felismeri-e,hogy miközben világgazdasági súlya megállíthatatlanul csökken, komoly el?relépést jelentene jöv?beni kényelme és biztonsága szempontjából, ha a világ új hatalmai a demokratikus kormányzás útjára lépnek? Hiszen Európa modernkori története alatt az Egyesült Államok és a Szovjetunió felemelkedése során már láthatta az új vezet? hatalmak megjelenések mikéntjét. Egyik esetben sem a gazdasági vagy a katonai potenciál volt az igazán meghatározó, hanem az az ideológiai, szellemi arculat, mely mentén az új rivális meghatározta magát, és szerepét a világban. Az egyik reményt kínált Európa számára, a másik pusztítást. A kérdés ötven év múlva úgy fog hangzani, hogy a napjainkban szárnyait bontogató új hatalmi központokkal szemben Európának mily mértékben sikerült a kereskedelmi kapcsolatokon keresztül és segélyek formájában puha, er?demonstráció formájában pedig kemény eszközökkel élnie a demokrácia el?remozdítása érdekében. E téren sikeres lesz-e az Angela Merkel által 2007-ben propagált transzatlanti partnerség?

Végül pedig a harmadik tendencia, mely a jöv? történészeit foglalkoztathatja, majd az lehet, milyen változások mentek végbe a demokratikus kormányzati rendszerekben a 20. század végén és a 21. század elején. Volt egy hangsúlyeltolódás a nem választások útján összeül? testületek irányába a demokratikus társadalmakban, mely testületek a választott politikusoknál hatékonyabban voltak képesek fellépni a problémák megoldásában. Az állampolgárok több információt követeltek az életüket befolyásoló döntésekr?l, és azt kellett látniuk, hogy a nem választás útján összeül? szervek sokkal ?szintébb válaszokat adtak kérdéseikre, mint a választott politikusok. Így a delegált független testületek a demokratikus kormányzási módozatok új ágaként jelentek meg, melyek éppoly fontos szerepet töltöttek be a demokratikus fejl?dés folyamatában, mint a független igazságszolgáltatás szervezete. A jól informált állampolgárok aktív demokraták maradtak, azonban eliminálták a fejük fölött zajló steril politikai vitákat, a régimódi politikai pártokat. A hatalmi kompetenciák ily módon történ? újbóli elválasztása tette lehet?vé, hogy az Unió kialakítsa sajátos kormányzati formáját. Tehát nem feltétlenül a gyengeség jele, hogy az Európai Unió további fejl?désével kapcsolatban oly sokféle nézet kering a köztudatban. Az Unió bebizonyította, hogy a tagállamok érdekeinek hatékony ütköztetési terepe, amely jó lehet?séget biztosít a közös nevez? kialakítására. E meglév? bels? orientációt kellene felváltani egy ugyanilyen hatékony kifelé irányulóval. E szempontból London példája kétél? lehet. Egyrészt rávilágít, mily sikeres és élénk lehet a piacorientált Európa. Másrészt azt is megmutatja, mily kártékonnyá és a valóságtól elrugaszkodottá válhat az együttm?ködés, ha az EU nem viszonyul megfelel?en a körülötte létez? nagyvilághoz.







© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány