Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Az Unió 2027-ben – visszatekintés a jöv?b?l
The EU in 2027
By Charles Grant
Prospect, April 2007


Miután 2007-ben, Berlinben 50. születésnapján az Unió akkori vezet?i megadták a kell? tiszteletet az európai egység történetének és sikereinek, az ezredfordulót követ? els? évtized második fele az integráció eddigi legkudarcosabb pillanatait hozta magával. A problémák két f? okozója Nagy-Britannia és Franciaország voltak. Gordon Brown, majd David Cameron egymást követ? szigetországi kormányai megakadályozták a f?bb intézményi reformokat, az Unió jöv?képeir?l folytatott vitákból pedig rendre kivonták magukat. A franciák destruktív politikájukkal gátolták a szabadkereskedelem, a dereguláció, a b?vítés és a mez?gazdasági támogatások átalakításának dinamikáját.

2010-ben aztán az integráció új lendületet kapott, alapvet?en négy okra visszavezethet?en: Az els? a gazdaság: a 2009-es olasz krízis, amit a baloldali kormány sikertelen reformpolitikája majd bukása váltott ki, súlyos költségvetési válsághoz és Olaszországnak az eurózónából való kilépéséhez vezetett. Az események más országokban is ráirányították a figyelmet az elosztórendszerek elkerülhetetlen átalakítására. Azokat az államokat, ahol nem mutatkozott hajlandóság a reformok keresztülvitelére, a befektet?k már kimondottan kockázatosnak min?sítették és minden ilyen országot – mint Görögországot, Spanyolországot vagy Portugáliát – kézzel foghatóan fenyegetett az euróövezetb?l történ? kényszer? kilépés lehet?sége. Rómában végül a jobboldal által támogatott szakért?i kormány alakult, mely a nehézségek és a népszer?tlenség ellenére is vállalta a széles kör? átalakításokat, ezzel visszanyerte a befektet?i bizalmat Olaszország iránt.

Bár Nicolas Sarkozy francia elnök hivatali ideje els? szakaszát az összevisszaság uralta, az olasz szakért?i kormány sikerei ?t is arra motiválták, hogy félelmeit félretéve vigye végig reformprogramját. A jobboldal elhivatott változtatási politikájával szemben a baloldal nem talált hatásos ellenszert Franciaországban. Az olasz és a francia törekvések más EU-tagokat is a jó példa követésére ösztönöztek, és kialakult az egymástól való tanulás új kultúrája: a britek fels?oktatási standardjait, a norvégok munkaer?-piaci szabályozását, a baltiak vállalkozóbarát gazdaságpolitikáját vagy épp a franciák népesedéspolitikai receptjét egyre többen és többen vették át a kontinensen. Az Unió az ezredforduló utáni második évtized derekára már 3% körüli átlagos növekedéssel büszkélkedhetett.

A második dinamizáló tényez? az Unió intézményrendszerének drámai átalakulása volt. Miután a Bizottság inkompetensnek bizonyult az újraelosztás megfelel? végrehajtására, az addig részét képez? különféle szakpolitikai ügynökségek független intézményekké váltak, melyek ma már kizárólag az Európai Parlamentnek tartoznak elszámolással. A bizottság továbbra is létezik: törvényel?készít?, célkijelöl?, stratégiaalkotó szerepe megmaradt, és továbbra is ez az intézmény tárgyal az integráción kívüli partnerekkel, valamint szabályozza az egységes piacot. Az EU-dokumentumokat továbbra is lefordítják minden tagállam nyelvére, ám 2012 óta az angol az intézményekben használt egyedüli hivatalos nyelv – ezzel óriási összegeket és adminisztratív terhelést spórol meg az Unió, a 2007-es 28 000-es fordítói létszám helyett ma már „csupán” 8000-en dolgoznak hasonló beosztásban Brüsszelben. Az EU költségvetése 2014-ben szintén hatalmas változtatásokon ment keresztül: a tagállamok ugyanis ekkortól teljes felel?sséget vállalnak saját gazdálkodóik támogatására. Ugyanakkor az Unió ma már közel azonos méret? összegeket költ kutatás-fejlesztésre, az elmaradott régiók támogatására és a közösség szomszédos államainak nyújtott támogatásokra, valamint közös kül- és védelempolitikára. A legdrámaibb újdonságot 2019 hozta el, amikortól az Európai Bizottság tagjait is közvetlenül választják az Unió polgárai. A tagállamonként egy, nem meghosszabbítható mandátumú biztos megválasztásának lehet?ségével a választók a korábbinál többet foglalkoznak az EU jöv?jét illet? kérdésekkel, és karakteresebb saját véleményt alkotnak az uniós érdekekr?l. Ráadásul a Bizottság így nagyobb demokratikus legitimációval rendelkezik, és könnyebben bírálja felül a különutas tagállami politikákat.

A harmadik innovatív folyamat keretében a Barroso-elnökség leköszönése óta az Unió egyre nagyobb figyelmet fordít a polgárait közvetlenül érint? területekre. A károsanyag-kibocsátást, a terrorizmus elleni védelmet, a határ?rizetet, az energiaellátást koordináló új, független uniós szervek nagy népszer?ségnek örvendenek a polgárok körében is.

Végül az integráció dinamizálódásának harmadik oka a közös uniós külpolitika meger?södése. Ez jelent?s részben Vlagyimir Putyinnak volt köszönhet?, aki 2012-ben visszatért Oroszország elnöki székébe, és minden korábbinál nyíltabb autoriter eszközrendszerrel érvényesítette gazdasági, politikai és katonai ambícióit. A szomszédaival szembeni nyomásgyakorlás arra sarkallta az EU tagállamait, hogy Moszkvával szemben együtt alakítsák ki stratégiájukat. A Gazpromra gyakorolt nemzetközi nyomás ugyanakkor azt eredményezte, hogy az energiaipari órás átalakítani kényszerült vállalati struktúráját, és mára kormánytól független, valódi multinacionális céggé vált. Az európaiak számára így a Gazprom a korábbinál könnyebb és jobb, míg Putyin Oroszországa nehezebb és problémásabb tárgyalópartner. Az EU létrehozta külügyminiszteri posztját és diplomáciai karát, valamint 50 000-es gyorsreagálású katonai ereje mellett sokoldalú igazságügyi, rendvédelmi és civil egységeit, melyek világszerte sikerrel látják el feladataikat. Ezen új intézmények eredményei a polgárokban is er?sítették az integráció iránti bizalmat, és a közös érdektudatot.

Mindezen tényez?k növelték az Unió népszer?ségét a közösség országaiban – még a tradicionálisan szkeptikus Nagy-Britanniában is. Ez lehet?vé tette nem csupán Horvátország, de Szerbia, Montenegró, Bosznia, Macedónia felvételét is, és csatlakozott Izland, Norvégia, Svájc is. Törökország belépését ugyanakkor kétszer is leszavazták Franciaországban, a szerbek megvétózták Albánia és Koszovó felvételét, Spanyolország pedig Fehéroroszország, Ukrajna és Moldova csatlakozását hiúsította meg, amiért a többi tagállam nem egyezett bele a Madrid által patronált Marokkó belépésébe. A kívül maradt államok számára a különböz? szakpolitikák területén széles kör? részvételi lehet?ség nyílt – Izrael például az európai gazdasági térség részeként a közös kül- és védelempolitikát kivéve minden területen rendelkezik a tagsági jogkörökkel. Franciaországban várhatóan harmadszorra is népszavazást írnak ki a törökök csatlakozásáról, ahogy a lakosság véleménye egyre pozitívabb irányban alakul a kérdésr?l, hiszen Törökország kapacitásaitól az európai védelmi képességek növelését várják. Nagy-Britannia közben szintén fontos döntésre készül: hamarosan referendum határoz a szigetország eurózónához történ? csatlakozásáról.





© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány