Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Siker gy?zelem nélkül
Success Without Victory
By James Fallows
The Atlantic Monthly, January/February 2005


Az Egyesült Államok gy?zedelmeskedett a hidegháborúban, mert harca során megfogalmazott és megtartott egy sor, kötelez? jelleg? alapelvet. Alábbiakban annak körvonalait kívánom taglalni, vajon milyen hasonló alapelveket igényel a harc a terrorizmus korában.

Az els? ember, akit a terrorizmus által Amerikára jelentett veszélyr?l hallottam beszélni, Brian Michael Jenkins volt, egy 1978-as berlini konferencián. Jelent?s felt?nést keltett mindez abban az id?ben, amikor védelempolitika alatt els?sorban a szovjet nukleáris arzenálról vagy a vietnami háborúról beszéltünk. Jenkins ekkor, harmincas éveit taposva a RAND Vállalat fiatal kutatója volt, aki kétes visszhangot kiváltva kijelentette, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei számára hosszú távon talán nem a Szovjetunió jelenti a legf?bb veszélyforrást. Mindezt arra alapozta, hogy a kormányzati hatalom által összpontosítható fenyeget? eszközök száma és méretei addigra már elérték a lehetséges határértéket. Új típusú fenyegetést ezt követ?en – húzta alá Jenkins – csak az jelenthet, ha a háborús eszközök nem állami szerepl?khöz, „gangokhoz” kerülnek. Az ilyen helyzetek els?dleges újdonságát a fiatal el?adó abban látta, hogy a felfegyverzett civil személyeknek – a kormányzati f?hatalommal szemben – nincs valódi vesztenivalója elképzelései végrehajtása során. Michael Jenkins a következ? évtizedeket a kormányzat alkalmazásában, mint a RAND antiterrorista szakért?je töltötte, valamint megalapított és vezetett egy magánkézben lév? kockázati tanácsadó céget.

Bár ebben a hosszú id?szakban szakterülete vegetálásra szorult a védelmi politikán belül, mégsem állíthatjuk, hogy e fiatalember balek lett volna. Amikor legutóbb, a 2004-es elnökválasztás után volt alkalmam beszélgetni vele, szinte kizárólag az elnökjelölteknek a témában elhangzott nyilatkozatai miatti bosszúságát ecsetelte. Arról beszélt, hogy meg kéne végre értenünk: a terrorizmus elleni harcban a siker nem valamiféle tiszta és egyértelm? gy?zelmet jelent, hanem legjobb esetben is a támadások számának visszaszorítását. Jelenleg – ahogy ? látja – a probléma abban is újszer?, hogy nem jó megoldási tervek vagy ötletek után kell kutatnunk a szakért?i vélemények között, mert jó ötletek régóta rendelkezésre állnak és elérhet?ek. Idesorolhatjuk a 9/11 Vizsgálóbizottság zárójelentését, de a német vizsgálóbizottságét, a Gilmore vagy a Bremer Bizottság jelentéseit is. A probléma tehát nem a jó válaszok hiánya – a probléma az azok gyakorlati megvalósításával szemben tanúsított ellenállás. A politika számára ugyanis nehéz elfogadni, hogy a lakosság felé nem mutathat fel olyan egyértelm? eredményeket, mint egy hagyományos háború esetében. Hogy nem mutathatja fel eredményként akár csak a háború végét (mint Vietnamnál), hiszen ennek a háborúnak sohasem lesz vége. Mégis, akár a novemberi kihívó, akár az újraválasztott elnök kampányára gondolunk: a hitegetés folyik, s talán napról napra er?sebb. A hitegetésnek be kell fejez?dnie.

1. Szeptember 11. legszembet?n?bb következménye a belföldi biztonsági intézkedések terén kétséget kizáróan a repül?téri rendszer szigorítása volt. Ennek szintén legszembet?n?bb következménye azonban nem más, mint hogy ma már az utasok túlnyomó többsége nem halad át anélkül egy ellen?rz? kapun, hogy ne min?sítené „szemét”- nek vagy „bunkó”-nak a biztonsági embereket. De ennél is tovább mehetünk: ha két különböz? emberünk van egyetlen olyan feladatra, hogy összehasonlítsák a jogosítványon lév? nevet a repül?jegyen olvashatóval, akkor az antiterrorista politikánk halálra van ítélve. Ennek oka els?sorban természetesen az alkalmazott módszerek elképeszt? drágasága. A szeptember 11- ét követ?en megreformált bels? biztonsági rendszer ugyanis jelenleg nagyrészt nem más, mint az ablakon kidobott temérdek pénz. (Csak a repül?terek biztonsági rendszere évi mintegy 4 milliárd dollárba kerül. Ebbe ugyanakkor még nem számoltuk bele az els? osztályon utaztatott ún. „air marshallok” költségeit sem.) Mindez pedig ellentétben áll a hazai és a külföldi terrorizmus- szakért?k egybehangzó véleményével, mely szerint a terrorizmus elleni küzdelem sikere valójában nem els?sorban az arra fordított anyagi források mennyiségén múlik. Mi több, ahogy fogalmaznak: „mindez akár olcsó is lehet”. Mindezt tetézi az a tény, hogy a hozzáért? véleményformálók egy jelent?s része szerint a fejlett országok, s els?sorban az Egyesült Államok pontosan a védekezésre fordított indokolatlanul nagy összegekkel válik a modern terroristák áldozatává. Nem csupán a ráfordított hatalmas összegek, de legalább annyira az állandó félelmi légkör elterjedése miatt.

2. Számtalan háborús elméletünk közül talán egy alapvetés sem annyira általánosan elfogadott, mint amely azt állítja: „ismerd az ellenséged”. S nincs még egy olyan alapvetés sem, amely ennyire a perifériára szorult volna 2001. szeptember 11. után. Nem csoda hát, hogy az antiterrorista szakért?i körök az elmúlt három évben alig gy?zték hangsúlyozni az iszlám következ? évtizedei feltérképezésének fontosságát. Ezzel párhuzamosan azonban az Egyesült Államoknak a muszlim világgal kialakított viszonya az elmúlt évek során er?teljesen magán viseli a „hozzáértetlenség” nyomát. Ezt tapasztalhattuk a szovjet kivonulás utáni Afganisztán történetét övez? homály, de Szaddám Huszein 90-es évekbeli tevékenységére vonatkozó tévedéseket illet?en is. Márpedig – ahogy annak el?tte sejtettük, s ahogyan kés?bb láttuk – a hibás vagy hiányos ismereteken alapuló stratégia dönt? hatással van a végs? eredményekre is.

Az amerikai és tengerentúli szakért?k jórészt egybehangzó véleménye szerint ma a megszállt területeken sokkal kevésbé fedezhet?ek fel a demokrácia nyomai, mintsem a káoszé és az általános félelemé. A f? probléma, amely hosszú távon akadályt jelent a terrorizmus ellen folytatott háború sikere el?tt, az, hogy a nem megfelel? ismereteken alapuló külpolitika tartós unszimpátiát okoz a muszlimok között az Egyesült Államok iránt. Márpedig kétség sem fér ahhoz, hogy a siker egyik kulcsa az ezen társadalmakhoz f?z?d?, a jelenleginél sokkal jobb – hovatovább bizalmi – viszony.

3. Amikor ezen íráshoz interjúkat készítettem, két alanyommal való beszélgetés során rövid id?re elakadt a szavam. Az egyik ilyen beszélget?partnerem Stephen Van Evera volt a MIT-r?l, a másik Steven Miller a Harvardról. „A modern id?k legnagyobb hibáját elkövet? amerikai kormánya” jelentették ki mindketten, amikor ugyanarra az egyébként evidens tényre hívták fel a figyelmemet, hogy az Egyesült Államok ma el?ször nem bír teljes ráhatással a volt szovjet nukleáris arzenál sorsára (ez mintegy 30 000 nukleáris töltetet jelent).

Ahogy már mondtuk, a jelenlegi belbiztonsági rendszer – most már ennek fényében is – nem más, mint kidobott pénz. Egyértelm?, hogy egy ilyen jelent?s biztonsági kockázat kikerülése az Egyesült Államok látóköréb?l és befolyásából lehetetlenné tesz egy sikeres antiterrorista politikát. Mindehhez pedig hozzájön a nem szovjet nukleáris arzenálok jelentette veszély, amelyek elhelyezkedésér?l és méreteir?l pusztán sejtéseink lehetnek. Nem véletlen, hogy a tapasztalt demokrata és republikánus szenátorok az elmúlt id?kben együtt igyekeztek hangsúlyozni: az USA számára a legnagyobb veszélyt a nukleáris fegyverek elterjedése jelenti. Tudjuk jól, hogy a terroristák számára immár nem egy út kínálkozik ilyen jelleg? fegyverek beszerzésére, ezek közül az els? számú és legkönnyebb lehet?ség a volt szovjet arzenálból való vásárlás – régi kapcsolatok felhasználásával. Ám nem feledkezhetünk meg a széls?séges csoportok saját technológiai hátterér?l, s egyébként igen magasan képzett kutatói-fejleszt?i hátterér?l sem. Az Egyesült Államok jelenleg több pénzt költ Irak stabilizációjára, mint a hidegháború alatt a nukleáris fegyverekre vonatkozó hírszerzésre. Ezalatt napról napra nagyobb lyukak tátonganak a fejl?d? világ ilyen irányú folyamatairól rendelkezésre álló ismereteinkben. Ebben a harcban márpedig minden egyes nap súlyos veszteség.




© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány