Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

A város és következményei
Cities and Their Consequences
By William H. McNeill
The American Interest, March/April 2007


Az elmúlt hetekben kiemelt figyelem övezett két demográfiai vonatkozású eseményt, melyek azonban még ennél is nagyobb hírverést érdemeltek volna. Az egyik az amerikai népesség-nyilvántartási hivatal bejelentése volt, miszerint az Egyesült Államok népessége – az elmúlt 39 év 20 milliós gyarapodásának köszönhet?en – elérte a 300 millió f?t. A másik tény már kevésbé volt ismert, és jelent?ségét sem hangsúlyozták oly nagy mértékben: a világ népességének több mint fele városokban él. A Föld népességének folyamatos növekedése mindenki által ismert jelenség. Abba azonban kevesen gondolnak bele, hogy a városok természetes úton csak kevés esetben képesek fenntartani népességüket. Így mivel az urbanizáció üteme a Föld egykoron Harmadik Világnak nevezett részében a leggyorsabb, e jelenség a jöv?ben fontos ellensúlya lesz a globális népességnövekedésnek.

A városiasodás azonban természetesen nem csupán demográfiai szempontból bír nagy jelent?sséggel. A városi életforma mindig is nagymértékben befolyásolta, hogy az emberek csoportjai miként szervezték meg és kormányozták magukat, a csoport tagjai miként viszonyultak egymáshoz. Történetük egészen a Kr. e. V. évezredig nyúlik vissza. A váltakozó lendülettel, és világrészekként eltér? ütemben zajló urbanizáció eredményeképp, hosszú évezredeken keresztül alakult ki a vidéki és a városi népesség közötti munkamegosztás, mely során a vidék gondoskodott a városi lakosság ellátásáról, melyért cserébe a város isteni és katonai védelmet biztosított a földeken dolgozók számára. Majd kés?bb, az árutermelés folyamatos kibontakozásával a város a kereskedelem színhelyévé is vált. A lakosság dönt? többsége ekkoriban még falvakban élt, mely falvak a népességnövekedés motorját jelentették. A gyermek ugyanis nélkülözhetetlen munkaer?t is jelentett a földeken, így ekkoriban rendkívül magas volt az egy háztartásra jutó gyerekek száma, miközben a városokban jóval alacsonyabb volt a népességszaporulat. Tehát megvolt a rendszer demográfiai egyensúlya, mely csupán az elmúlt évszázadokban indult bomlásnak. Ennek elindítója többek között a kereskedelem fejl?dése, és az árutermelés kibontakozása folytán elkerülhetetlenül bekövetkez? jövedelmi polarizáció volt. A kegyelemdöfést pedig a szállítás XIX. századi rendkívül olcsóvá válása, a vasút elterjedése jelentette. A falusi életforma a városi rovására történ? végleges háttérbe szorulása azonban csak az 1950-es évekre következett be.

A városok így teljes mértékben maguk alá gy?rték a korábbi struktúrákat, melyek évezredeken keresztül meghatározták az emberek együttélését. Éppen ezért az új kort igazából még nem is érthetjük teljes mértékben. Mindazonáltal a sokféleségen alapuló városi életvitel – melynek alapvet? jellemz?je a rivalizálás, ahol sok esetben az emberek ellenszenvvel viseltetnek egymással szemben – kevéssé valószín?, hogy képes lenne fenntartani azt a demográfiai és kulturális egyensúlyt, melyet a korábbi minták megtettek. Hogy pontosan mik az új rendb?l levonható következtetések, azt még korai lenne megállapítani, egyes trendeket azonban érdemes kiemelni.

El?ször is, az emberiség fele továbbra is falvakban él. ?k els?sorban a világ fejl?d? országaiban élnek, éhínség és járványok közepette. Soraikból kerülnek ki azok a milliók, akik a vidéki nélkülözés ellen menekülve, a városokban próbálnak szerencsét, többségük azonban a városszéli nyomornegyedekben köt ki – munka és minden egyéb pozitív kilátás nélkül. Tehát szemtanúi lehetünk a szubproletariátus globalizálódásnak. Az ellentéteket csak súlyosbítja, ha a törésvonal, mely mentén a jövedelmi különbségek tapasztalhatók, kulturális és etnikai törésvonalakkal is egybeesnek. Ott, ahol a városi lakosság növekedésének üteme megakadt – mint ahogyan az a városok fele esetében tapasztalható –, a holtpontról történ? elmozdulás elképzelhetetlen a más kultúrkörökb?l érkez? bevándorlók integrálása nélkül. Ennek legjobb példája Európában tapasztalható.

A falvak autonómiája már a középkorban erodálódásnak indult Európa-szerte. Az olcsó és biztonságos fogamzásgátló módszerek elterjedésével pedig a születések száma visszaesést mutatott, miközben az egészségügyi ellátás min?ségi javulása következtében n?tt a születéskor várható átlagos életkor, azaz megindult a társadalom öregedésének folyamata. Így az európai lakosság természetes fogyása megnyitotta az utat a legális és illegális bevándorlás folyamai el?tt. Az újonnan érkez?, dönt?en iszlám vallású bevándorlók demográfiai mintáikat új lakóhelyükön is megtartották, miközben az európai nagyvárosok társadalma évtizedek alatt sem volt képesek integrálni ?ket. Így elkülönült, bevándorlók lakta városrészek alakultak ki szerte Nyugat-Európa nagyvárosaiban. A társadalmi feszültségek általános jelenséggé váltak, amit csak súlyosbít az elkeseredett bevándorlók körében megjelen? fundamentalista vallási vezet?k ténykedése, mint ahogyan azt a brit, spanyol vagy holland terrorcselekmények is igazolják. Mindazonáltal az Európában tapasztalható éles polarizáltság inkább kivétel, mint általános jelenség. Azonban mindez nem jelenti azt, hogy Európa nem szolgáltathatna példát egy a kés?bbiekben általánossá váló szcenáriónak. Ugyanis minél urbanizáltabb egy térség, annál gyorsabb ütemben csökken a népesség növekedése. Eközben pedig Latin-Amerikában, Afrikában és Ázsia egyes részen folyamatosan növekszik a fiatal korosztály társadalmon belüli részaránya, akik közül egyre többen kívánnak majd szerencsét próbálni a gazdag világ egyes – európaiakon kívüli – nagyvárosaiban, mely itt is kiélezheti a bevándorló és a helyi népcsoportok közötti ellentéteket.

Ezek h?foka persze területenként más és más, ami nagyban függ a befogadó társadalom toleranciájától és etnikai diverzifikáltságának eredeti fokától. Az Egyesült Államokban például jóval kevesebb feszültség kerül a felszínre, mint Európában, habár az amerikai nagyvárosok is hasonló születési mutatókkal rendelkeznek. Ennek oka, hogy az amerikai olvasztótégely csaknem ugyanolyan jól m?ködik, mint tette azt a XIX. század folyamán (itt a legnagyobb ellentétek nem a betelepül?k legnagyobb részét kitev? latin ajkúak és az amerikaiak között, hanem még mindig a fehérek és a feketék között vannak). Mindazonáltal az etnikai egyensúly a következ? generációkban az Egyesült Államokban is felborulhat, mivel miközben az 1920-as évek óta az európai gyöker? amerikai lakosok teljes mértékben urbanizálódtak, és lecsökkent termékenységi mutatójuk, a latin ajkúak részaránya folyamatosan növekszik. Ám Kanada, Oroszország, Japán, Kína, valamint Latin-Amerika és Afrika egyes városai is hasonló problémákkal küzdenek; a városi népesség képtelen a teljes reprodukcióra. Mindazonáltal Kína és India esetében a migrációs hullámok dönt?en az ország határain belül maradnak, így az újonnan érkez?knek nem kell akkora kulturális különbségekkel szembenézniük. Ennek ellenére az itteni nagyvárosok peremvidékein is millióknak „otthont” adó nyomornegyedek alakultak ki. Emellett pedig a két ország demográfiai jellemz?it jelent?sen rontja a születéskorlátozás eltorzult gyakorlata, melynek eredményeképpen a fiúgyermekek száma nagyban meghaladja a lányokat, mely jelenség komoly társadalmi és politikai feszültségekhez vezethet, ha a korosztály eléri a feln?ttkort.

Azonban a folyamatosan fogyó népesség? országok sem örülhetnek a stabilitásnak. Oroszország, ahol a vidéki lakosság még 1914-ben számottev? mértékben növekedett, 1950 óta katasztrofális demográfiai trendek színhelye. Jelenleg 700 000-rel több orosz hal meg, mint születik évente. Az ide vezet? út teljes mértékben egyedi, mely nem magyarázható a posztkommunista társadalmi átalakulással. Az 1930-as években az er?szakos kollektivizálás teljesen felszámolta a paraszti gazdaságokat, mellyel a régi, sokgyerekes családmodell is a múlt homályába veszett, megállítva a stabil népességnövekedést a vidéki lakosság körében. Pár évtizeden keresztül az állami vállalatok még tudtak munkát adni a mez?gazdasági termelést elhagyni kénytelen parasztoknak. Azonban mikor már a vidék nem tudott elegend? munkáskezet adni az ipar számára, egyre inkább n?tt a termelékenység fokozásának igénye, aminek viszont a vállalatvezet?k és felügyel?k nem tudtak megfelelni. Majd a Szovjetunió összeomlásával a közmorál is romlott. Csökkent a várható élettartam – minden bizonnyal az egészségtelen életvitelnek, a nagyarányú alkoholizmusnak és dohányzásnak köszönhet?en, amik csak felgyorsították az orosz népesség fogyását. Minek tudható be az, hogy a városok a bevándorlás nélkül képtelenek lennének megtartani népességüket? Annak, hogy itt jóval magasabbak a gyereknevelés költségei, mint vidéken.

Így tehát a csúcstechnikát alkalmazó városi életmódra berendezkedett emberiség hosszú távú túlélési esélyei nem tiszták. Mindazonáltal az a tény, hogy a városokban él? emberek csoportjai még a történelem során nem voltak képesek reprodukálni magukat, nem jelenti azt, hogy soha nem is lesznek képesek rá. Az ember ugyanis leny?göz? módon intelligens, és képes az alkalmazkodásra. Egy valami azonban biztos: a városi életet fenntarthatóvá tev? innováció gyors ütemben fog elterjedni mindenhol, ha egyszer valahol felszínre kerül. Addig azonban a városiasodás egyenl?tlenségei komoly kihívások elé fognak állítani mindnyájunkat. Mi csak annyit tehetünk, hogy várunk, és békében élünk mindazokkal, akik körülöttünk élnek – legyenek akár közel, akár távol.






© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány