Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Liberális az, amit a liberálisok tesznek
Liberal Is As Liberal Does
By Michael McFaul
The American Interest, March/April 2007


Mint minden országban, a jelenlegi politikai, gazdasági helyzet Oroszországban is egy hosszú folyamat eredménye, mely formálásában az intézményi és az individuális változók egyaránt szerepet játszottak. A mai Oroszország m?ködésének megértéséhez, és a jöv?beni lehetséges tendenciák felvázolásához elengedhetetlen, hogy elválasszuk egymástól azt, ami mindenképpen megtörtént volna az országban a posztszovjet újjáépítés id?szakában, és azokat a tényez?ket, melyek individuális döntésekre vezethet?k vissza. A kommunizmus európai összeomlása utáni id?szak olyan politikai és gazdasági átalakításokat helyezett kilátásba, melyekkel egy lapon csak az 1789-es franciaországi vagy az 1917-es orosz célkit?zések említhet?k. Ráadásul a régióban egyes országok amellett, hogy drasztikus politikai és gazdasági átalakulás el?tt álltak, új államhatárokat is kaptak. Sok esetben pedig nem tudtak megfelelni ennek a hármas kihívásnak.

Ezen átalakulás hajnalán számos politológus úgy vélte, hogy a piaci reform és a demokrácia egyszerre történ? megvalósítása lehetetlen vállalkozás. Ugyanis ha az újonnan választott demokratikus politikusok meglépik a szükséges szerkezeti és makroökonómiai reformlépéseket, melyek kijelölik a kommunizmusból a kapitalizmus felé vezet? utat, a tömegek – els?sorban a munkások és a nyugdíjasok ezrei – felemelik szavukat a neoliberális intézkedések ellen, szociáldemokrata politikusokat emelve a vezet? döntéshozói pozíciókba. Így az elemzések szerint kezdett?l fogva két szcenárióval lehetett számolni: vagy a demokrácia meg?rzésére összpontosítva aláássák a gazdaság piaci er?kön alapuló felépítményt, vagy a demokrácia érvényesülése várat magára, amíg a liberális gazdasági rendszabályokat bevezetik.

A régióban a kommunizmus összeomlását követ? évtized nem támasztotta alá teljes mértékben ezeket a várakozásokat. Ami azt illet, a gyakorlat megmutatta, hogy a demokratizálódás és a piaci átalakulás kölcsönösen er?sítik egymást. Azok az országok voltak a legsikeresebbek a gazdasági átalakulás terén, amelyben kezdetekt?l fogva er?s lábakon állt a demokratikus konszolidáció (mint Lengyelország vagy Mongólia). Ezzel szemben ott, ahol a politikai konszolidáció lassabb ütemben haladt (mint Szlovákia vagy Tádzsikisztán), a gazdasági reformok is csak részlegesek voltak, a GDP növekedési üteme is lassabb volt. Az igaz, hogy a kommunizmus összeomlását követ? gazdasági reformok a régióban komoly válságot okoztak (talán mélyebbet, mint annak idején a Nagy Gazdasági Válság a Nyugaton), de a munkások és nyugdíjasok tömegei nem fordultak tömegesen a kormányok és gazdasági intézkedéseik ellen. Sokkal inkább a régi üzleti elit volt az, amely igyekezett gátját szabni a teljes átalakulásnak.

Oroszországban ez oly módon ment végbe, hogy az állammal szoros kapcsolatokat ápoló üzleti elit, kapcsolatait kihasználva, óriási haszonra tett szert a részleges reformok során, a privatizációs folyamatok tökéletlenségét meglovagolva pedig rátette a kezét az ország stratégiailag kiemelked? fontosságú olaj-, gáz- és más ásványkincseket kezel? vállalataira. Az ún. oligarcháknak emellett megvolt az a helyzeti el?nyük is, hogy a kormánykörökb?l jöv? barátaik a „liberálisok” voltak. Így a korábbi állami vállalatoknak illiberális és korrupt módon a Jelcin uralta Kreml holdudvarának történ? kiszolgáltatása eleve indokkal szolgálhatott e vagyon Putyin alatti újbóli kisajátítására. Így a privatizáció els? hullámából kimaradt KGB-s tisztek jutottak hozzá a stratégiai energetikai, telekommunikációs és közlekedési vállalatokhoz. A gazdasági liberalizáció tehát kudarcba fulladt Oroszországban, azonban nem valamilyen rendszerspecifikus, kikerülhetetlen elemnek, hanem húsvér emberek döntéseinek köszönhet?en. Eközben pedig emberek milliói húzták a rövidebbet. Mindemellett minden forradalom során el kell, hogy jöjjön a „Thermidor” korszaka, amikor is az átalakulás korábbi lendülete kifárad, és ismét a szabályok, a rend veszi át a f?szerepet.

Oroszországban ezt a rendet várták el a 2000-ben az elnöki székbe kerül? Vlagyimir Putyintól is, aki megválasztása után igyekezett is megfelelni az elvárásoknak. Ezek során rengeteget profitált a kedvez? strukturális folyamatokból, melyre vajmi kevés befolyása volt. El?ször is az 1998-as pénzügyi válságból való kilábalás szigorú monetáris politikát követelt meg, mely párosulva az alulértékelt rubellel, a függetlenség óta els? alkalommal, gyors ütem? gazdasági növekedést indított be. Másodszor, Putyin épp akkor került az elnöki székbe, amikor az energia világpiaci ára növekedésnek indult. Harmadszor pedig az 1993-as alkotmánynak köszönhet?en rendkívül er?s elnöki hatalmat örökölt meg, mely nélkül autokratikus döntéseit vagy nem tudta volna meghozni, vagy jóval er?szakosabban kellett volna fellépnie érdekükben. Tehát a jelenleg tapasztalható stabilitás és gazdasági növekedés vajmi csekély mértékben köszönhet? az orosz elnöknek. Mindazonáltal saját céljai elérése érdekében – legyenek azok jók vagy rosszak – kihasználta a pozitív gazdasági környezet nyújtotta lehet?ségeket. Ami gazdaságpolitikáját illeti, hatalomra kerülve drasztikus liberális reformokat léptetett életbe (13 százalékos egykulcsos adó, társasági adó csökkentése, stabilizációs alap létrehozása), melyet azonban a közvélemény nem támogatott. Ez jó példája annak, hogy az er?s alkotmányos felhatalmazás miként teszi lehet?vé egy intézmény, jelen esetben az elnöki intézmény számára, hogy elszakadjon a lakosságtól.

Paradox módon, Oroszországban épp az illiberális politikai berendezkedés adott teret a gazdasági liberalizáció számára. A politikai lépések vonatkozásában ugyanígy az er?s alkotmányos felhatalmazás és a kedvez? világgazdasági környezet teremtette keretek tették lehet?vé az antidemokratikus döntések sorának meghozatalát. Putyin nem sértette meg látványosan az 1993-as alkotmányt, Oroszország ma szabadabb és demokratikusabb ország, mint a Szovjetunió volt egykoron, de az orosz demokratikus intézmények valódi demokratikus tartalma jelent?s mértékben háttérbe szorult az elmúlt hat év során. Putyin tudatosan és szisztematikusan felszámolta hatalma minden ellensúlyát, miközben kiterjesztette az ország intézményeinek állampolgárok alkotmányos jogait sért? hatáskörét. Visszaszorította a regionális vezet?k, a független média, az üzleti körök, a parlament, a miniszterelnök és a kormány hatalmát, a politikai pártokat és a civil társadalmat, miközben n?tt a titkosszolgálatok politikai szerepe, és az alkotmányosan független intézmények, a bíróság, a rend?rség átpolitizálttá váltak. Eközben véres háborút folytat Csecsenföldön országa állampolgárai ellen. Ezek voltak tehát azok a döntések, melyek egy sajátos individuumra vezethet?k vissza. Egy másik vezet?, hasonló küls? körülmények közepette minden bizonnyal olyan politikát folytatott volna, mely er?síti a demokrácia helyzetét az országban.

De milyen összefüggés van a politikai autokratizálódás és a gazdasági növekedés között? Az évtized els? felében a két folyamat egybeesett egymással, azonban a kés?bbi évek bebizonyították, hogy a demokratikus intézmények és gyakorlat háttérbe szorítása és a gazdasági növekedés nem mutat szabályszer? pozitív korrelációt, s?t a kapcsolat inkább negatív. Az a leginkább szembet?n?, hogy Putyin és köre mily nagy lendülettel vetették bele magukat az ország legértékesebb javainak újraosztásába. Ennek legnagyobb botrányt kavaró példája volt a Jukosz-ügy, a Mihail Hodorkovszkij vezette vállalat államosítása majd ismételt eladása a Rosneftnek, mely nem csupán az ország legjövedelmez?bb olajvállalatát tette tönkre, de távol tartja a befektet?ket is. Ugyanilyen állami nyomás volt tapasztalható a Sibneft-részvények Gazprom javára történ? eladása, majd a Shell Szahalin 2 projektt?l való eltávolítása során is. E döntésekkel a korábban magánkézben lév? energiaszektor a jóval kisebb hatékonysággal m?köd? állami szektor kezébe került. Az állam továbbá fölösleges környezeti el?írásokra hivatkozva számos külföldi befektet?t ijesztett el az oroszországi üzlett?l. Mindezen lépések ellenére az orosz gazdaság továbbra is növekszik, ez azonban semmi másnak nem tudható be, mint a magas energiaáraknak. Az ebb?l fakadó helyzeti el?ny ellenére is, az orosz gazdaság növekedési üteme Putyin elnöksége alatt elmarad a térségi átlag mögött. 2000-ben, mikor Putyint elnöknek választották, Oroszország a második leggyorsabb ütemben növekv? gazdasággal büszkélkedhetett a posztszovjet régióban. 2005-ben a tizenharmadik volt.

Oroszország még így is gazdagabb, mint bármikor volt, miközben a lakosság élvezheti az ország életében szinte soha nem tapasztalt szabadságot. Ez azonban nem Putyin érdemeit öregbíti, hanem az ország korábbi vezet?ir?l árul el valami lesújtót. Putyin csak az el?deihez képest nevezhet? jó vezet?nek. Egy más típusú elnök, más gyakorlatot követ? intézmények élén jóval többet tudna tenni országa érdekében.





© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány