Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Ne etesd a medvét!
Don’t Feed the Bear)
By Hugh Ragsdale & Paul Stephen
The American Interest, March/April 2007


Nyilvánvaló, hogy Amerika Oroszország felé kialakítandó politikájával kapcsolatban egy egyre komolyabbá váló és egyre inkább polarizálódó vita kell?s közepén vagyunk. E vitában az egyik oldal úgy véli, hogy a nyugati demokratikus minták a világ minden táján univerzális módon alkalmazhatóak, így Amerika kötelessége, hogy Oroszország posztkommunista kormányát rávegye ezen ideálok betartására. Úgy vélik, ez az egyetlen lehet?sége annak, hogy az amerikai–orosz kapcsolatok stabilak és kölcsönös hasznot hozók maradjanak. A másik oldal ezzel szemben azon az állásponton van, hogy jelen körülmények között a demokratikus normák követelése nem más, mint hiú ábránd. Ezen er?feszítések nemcsak hogy nem járnak sikerrel, de az Egyesült Államok e demokratikus normák betartatása nélkül is gyümölcsöz? és stabil kapcsolatot ápolhat Moszkvával. A jelenlegi hidegebb viszony épp annak köszönhet?, hogy azokra próbáljuk politikai alapelveinket ráer?ltetni, akik szemmel láthatólag visszautasítják azokat. Ha pedig hihetünk a közvélemény-kutatási adatoknak, akkor a jelenlegi orosz kormány a lakosság körében nagyobb támogatásnak örvend, mint az amerikai. A vita azonban nem realisták és idealisták civakodása. Sem egy pusztán akadémikusok körében zajló eszmecsere, hanem egy olyan diskurzus, melynek komoly politikai következményei lehetnek. A következ? dilemma el?tt állunk: ha elmulasztjuk a demokrácia szorgalmazását legalább addig a pontig, ameddig az megvalósítható, akkor egy történelmi jelent?ség? lehet?séget mulasztunk el, és a nemzeteink közötti ellentét állandósul. Ellenben ha megpróbáljuk szorgalmazni demokratikus normák érvényesülését, és kudarcot vallunk, akkor minket fog ezért felel?sségre vonni, és ennek megfelel?en fog elhidegülni viszonyunk.

Értjük a dilemma komplexitását, de e cikk szerz?párosa úgy véli, hogy az amerikaiak Oroszországgal kapcsolatos alapvet? félreértései komoly mértékben fenyegetik az Egyesült Államok nemzeti érdekeinek megfelel? politikai cselekvést. Véleményünk, hogy valódi érdekeinket olyan ideálok illúziójának az oltárán akarjuk feláldozni, melyek egy amerikaihoz hasonlatos demokratikus berendezkedést szeretnének megvalósítani egy olyan országban, melynek hagyományaitól ezek a struktúrák idegenek. Ezen illúzió számos kormányzati dokumentumban tetten érhet?, így a 2002-es Nemzetbiztonsági Stratégiában, a State Department által kiadott emberi jogok érvényesülésér?l beszámoló országjelentésekben, vagy a Külügyi Tanács 2006-os Oroszország a rossz úton cím? tanulmányában. A Nemzetbiztonsági Stratégia szerint „az Oroszországgal ápolt kapcsolataink meger?sítése az orosz kül- és belpolitikai kurzustól fog függeni”. Ennél jóval ironikusabb John Negroponte, az akkori nemzeti hírszerzési igazgató Kongresszus el?tt múlt februárban mondott beszéde, mely szerint „Moszkva elszántsága függetlensége demonstrálásában és nemzeti érdekeinek védelmében megnehezítheti Oroszországgal folytatott együttm?ködésünket az amerikai érdekek szempontjából fontos területeken”. Mintha nem lenne természetes, hogy Oroszország érdekelt függetlensége és nemzeti érdekeinek védelmében.

A legtöbb idealista vélekedés beleesik abba a csapdába, mely oly gyakran rabul ejti az amerikai véleményformáló elit külpolitikai kérdésekben vallott vélekedését. Nevezetesen, hogy ami Amerika érdekei szerint való, az a világ többi országának is jó. Ez azonban korántsem így van. Miközben a legtöbb amerikai morális alapelveken nyugvónak látja országa külpolitikáját, addig a világ más részein hideg, számító Realpolitikként tekintenek rá. Az oroszok például szinte kivétel nélkül érdekeikkel ellentétesnek vélik az Egyesült Államok nemzetközi szerepvállalását. Így az egykori szovjet érdekszférában zajló demokratikus konszolidáció el?segítését – melyet 1991 óta folytatunk európai uniós szövetségeseinkkel – Moszkvában úgy értékelik, mint az ország gyengítésére és elszigetelésére tett er?feszítéseket. A NATO kib?vítése és az Európai Unió kapuinak megnyitása a varsói szerz?dés egykori tagjai el?tt, a grúz és ukrán „színes forradalmak” mind egy nagy kép apró részletei az oroszok számára. Feltételezéseiket pedig csak meger?sítik a NATO ukrajnai, grúziai, kazahsztáni, üzbegisztáni és azerbajdzsáni hadgyakorlatai. A kaukázusi konfliktusok során Washington a CIA-t és az amerikai hader?t mindig az orosz érdekekkel ellentétesen vetette be, miközben támogatta a Moszkva kizárásával készül? olaj- és gázvezetékek építését a térségben. Grúzia és Moldva, két komoly gazdasági problémákkal küzd?, Oroszországgal konfliktusokkal terhelt kapcsolatban lév? ország, élvezheti a világkereskedelmi szervezeti tagság el?nyeit, míg Moszkvának továbbra is várnia kell a belépésre. Maga Szolzsenyicin beszél Oroszország bekerítésér?l, és arról, hogy az Egyesült Államok célja, hogy megfossza Moszkvát szuverenitásától.

Oroszországban nagyon jól tudják, hogy a szovjet totalitariánus apparátus felszámolása még nem változtatta meg gyökeresen nemzetközi megítélésüket. S?t, amint az oroszok felhagytak a Szovjetunióra jellemz? eszközök alkalmazásával, mi igyekeztünk kihasználni az ország újkelet? gyengeségét, így a nemzetközi politika természetes alapelveként most az oroszok régi politikai súlyuk helyreállításán munkálkodnak. Eközben pedig az amerikai külpolitikáról alkotott kép még a liberális orosz politikusokat is Putyin oldalára állítja.

Pedig az Amerikai Egyesült Államoknak Oroszországgal kapcsolatos érdekei – a nukleáris nonproliferáció és a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem – oly fontosak, melyek minden segítséget megkívánnak. Viszont nem sok ország van, mely Oroszországnál nagyobb mérték? segítséget tudna felajánlani a két területen. Moszkva pedig segítene is, ha az a valami, az ideologikus megközelítés nem állna az útban. Míg a hidegháború idején a túlságos ideologikusság vádja els?sorban Moszkvát illette, addig most ez Washingtonra jellemz?. Mint ahogyan azt George Kennan korábban hangsúlyozta, a jó amerikai–orosz kapcsolatok attól függenek, hogy az oroszok képesek-e visszalépni három olyan területen, melyek rendkívüli mértékben aggasztották Amerikát. Ezek a messianisztikus ideológia, a totalitarizmus és az emberek feletti elnyomó uralom. E hármas mára nem jellemzi az orosz politikát. Kennan ráadásul azzal is tisztában volt, hogy az oroszok mindig is saját útjukon fogják kormányozni országukat, melynek befolyásolása túlmutat az Egyesült Államok képességein. Tehát itt lenne az ideje felhagyni az ideologikus politizálással, és végre a nemzeti érdekeinket szem el?tt tartani.





© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány