Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Globalizáció: túl a csúcson?
Has Globalization Passed Its Peak?
By Rawi Abdelal and Adam Segal
Foreign Affairs, January / February 2007


Az általunk ismert világ vége

Egyszer – nem is olyan régen – a gazdasági globalizáció, azaz a t?ke, az áruk és a munka szabad áramlása elkerülhetetlennek és kérlelhetetlennek tetszett. A politikai döntéshozók igyekeztek válaszokat találni az összetett és nemzetközi kapcsolati hálók, a végletekig fokozódott verseny, a liberalizáció jelentette kihívásokra. Széles kör? vita indult (els?ként az Egyesült Államokban) arról, hogyan is kezelhet? az új, ”lapos” világ. Aztán az 1990-es években, ill. e század els? éveiben pénzügyi krízisek ütötték fel a fejüket Ázsiában, Oroszországban és Latin-Amerikában is. Az amerikai dollár drámai értékvesztést mutatott, miközben az USA államháztartási hiánya is duzzadni kezdett. Az Egyesült Államok legendásan stabilnak hitt középosztálya (nem mellékesen a világfogyasztás egyik motorja) egyre kevésbé érezhette magát biztonságban. Ez id? tájt olyan történészek, mint Niall Ferguson vagy Harold James felhívták a figyelmet rá, hogy a globalizáció egy korábbi szakasza, melyet 1870 és 1914 közé tesznek a téma szakért?i, sokáig szintén örökkévalónak és megállíthatatlannak bizonyult – míg nem hirtelen és katasztrofálisan mégis véget ért. A kérdés: ma is valamiféle korszakhatárhoz közeledünk-e? Az integráció folyamata vajon töretlenül folytatódni fog, vagy változások elé nézünk?

Nincs egyszer? igen-nem válasz. Egyrészt a technológiai fejl?dés, amely a globalizáció mai hullámának motorja volt, minden bizonnyal folytatódni fog. A kommunikáció még olcsóbbá és könnyebbé válik, a modern vállalatok tevékenységének térbeli terjeszkedése (kutatás-fejlesztés, design vagy éppen gyártás) sem torpanhat meg, s ez együtt jár a tudás, ezen keresztül pedig a technológia és az innováció a Föld újabb szegleteiben való megjelenésével. Ugyanakkor ezzel egy id?ben, új akadályok emelkedésének is tanúi lehetünk. A „globalizációs intézmények”, amelyek az állami kormányok piaci nyitását, a nemzetgazdaságok liberalizációját voltak hivatottak el?segíteni, napjainkra válságba jutottak. Amerikai, európai és kínai vezet?k egyre intenzívebben próbálnak lehet?ségeket keresni a t?ke, az áruk és a szolgáltatások határok közötti szabad mozgásának korlátozására. Ezzel párhuzamosan az energia, amelyet nyugodtan tekinthetünk a leginkább „globalizált” terméknek, etatista-nacionalista törekvések eszközévé vált, ahogy az energiaforrásokban gazdag országok állami ellen?rzést kezdtek gyakorolni a tulajdonviszonyok fölött. Mindezek eredményeként afféle rendetlenség kezd kialakulni: a globalizációs folyamat nem áll meg, ám a korlátozatlan globalizáció víziója már szertefoszlott. Úgy is mondhatnánk: a globalizáció és az nemzetköziesedés egyre inkább elválik egymástól. A fejlett országok kormányaira ebben az id?ben fokozott felel?sség hárul.


Kett?s vízió

Egy integráció során a különböz? résztvev?k sokszor eltér?en vélekednek arról, hogyan is kellene a folyamatnak folytatódnia, mi is jelenti a valódi célt. A globalizáció esetében az egyik oldalon az Egyesült Államok áll: Washington alapelvei szerint e folyamat alapvet?en ad hoc jelleg?, és a gazdasági életben köttetett, különböz? országok piaci szerepl?i közötti bilaterális kapcsolatokon alapszik. Az amerikai döntéshozók éppen ezért szkeptikusak a multilaterális nemzetközi szabályozással és intézményekkel szemben, ehelyett a specifikus, egyedi kereskedelmi és beruházási megállapodásokat részesítik el?nyben. Természetesen Amerika támogatja a nemzetközi szervezetekben folyó munkát, ám sohasem olyan mértékben, hogy az önálló nemzetközi szerepére negatív hatást gyakorolhatna. Közben az európai politikusok más utat járnak, a világgazdaság ellen?rzésére, a nemzetközi intézmények (mint az EU, az OECD, a WTO vagy az IMF) meger?sítésére próbálván használni a globalizációs folyamatot. Az ”irányított globalizációról” szóló európai doktrína multilaterális szabályokon nyugvó nemzetközi rendszert vizionál, amely szükségképpen felülírja az USA központi meghatározó szerepét is. Nem nehéz belátni, hogy e két alapvet?en különböz? koncepció sínpárjai sohasem keresztezik egymást. A különbségek pedig gyengévé teszik a globalizáció jelenlegi alapstruktúráját.

Miközben nincs egységes szabályozás a t?ke szabad mozgására, az EU még saját határain belül is gátakat szab, mint tette azt legutóbbi b?vítéseikor. Az IMF metódusai egyre kaotikusabbak: ma már gyakran lassabb átmenetet javasolnak a fejl?d? országok gazdasági nyitásában, miközben olyan hitelmin?sít?k, mint a Moody’s vagy a Standard & Poor’s ajánlásaikban óvják partnereiket a t?keliberalizációtól. Hasonló ellentmondásoktól terhes az áruk és szolgáltatások világfrontja is: miközben az elmúlt évtizedekben regionális egyezmények sokasága köttetett Észak-Amerikában, Dél-Amerikában és Európában, a világméret?re szabott WTO (mely kezdetben sikeresen töltötte be a neki szánt szerepet) dinamikája mára jócskán alábbhagyott. Megannyi esetben bizonyítást nyert, hogy a világszervezet által hozott szabályok megsértésére nincsenek megfelel? szankciók, így az államok számára semmiféle komolyan vehet? fenyegetettség nem áll fenn a közös döntések áthágásakor. A WTO a sértett országra hagyja a ”lehet?séget”, hogy megállapodjon a szabálysért?vel, ami természetesen nem bizonyulhat m?köd?képesnek olyan helyzetekben, amikor a felperes egy sokkal kisebb és gyengébb államot takar, miközben az ellenfél az USA vagy az EU. Éppen ezért az országok világszerte ismét a bilaterális, kétoldalú megállapodások felé fordulnak: az ilyen szerz?dések száma az elmúlt tíz évben megduplázódott, s mára elérte a 250-et.

A WTO dohai tárgyalási fordulójának sokéves veszteglése mindezen túl egy más típusú megosztottságra is rámutat a gazdag, fejlett és a szegény, fejl?d? országok között. Utóbbiak éveken át szenvedtek attól a rendszert?l, amelyben az Egyesült Államok és az Európai Unió kormányzatai nyomást gyakoroltak rájuk a teljes kör? piaci nyitás érdekében, miközben saját (els?sorban mez?gazdasági és könny?ipari) piacaikat és vállalataikat vám- és adóakadályokkal védték az olcsó konkurenciától. Miután az USA és az EU a fejl?d? országok elégedetlensége ellenére nem volt hajlandó új kompromisszumra, a multilaterális egyezkedés holtpontra jutott. Doha kudarcának természetesen nem kell véglegesnek lennie - emlékezhetünk, hogy a WTO-tárgyalások uruguayi fordulójának lezárása is csaknem 7 esztendeig tartott. Ám az el?relépés a jelenlegi helyzetb?l minden bizonnyal hosszú id?t vesz majd igénybe. Hasonló stagnálás bontakozik ki a munkaer? áramlásában is, ahol a globalizáció jelenlegi harmadik hulláma nem mutat olyan fokú kozmopolita jelleget, mint az 1914-et megel?z? második hullám. 1981 és 1915 között csupán Európát 37 millió európai hagyta el Amerikába távozva, míg jelenleg a hasonló mértéket meg sem közelít? bevándorlás is széles kör? társadalmi és politikai feszültségeket szül világszerte az Európai Uniótól az USA déli államaiig. Az EU máris hosszú lejáratú korlátozásokkal próbálja védeni piacait az új tagállamok munkavállalóitól. Az amerikai kongresszus évek óta medd? vitát folytat az illegális mexikói emigránsok helyzetének kezelése kapcsán.

A globalizációs folyamat kiteljesedésének legnagyobb kihívását mégsem e konkrét kérdéskörök, sokkal inkább a világ népességének növekv? szkepticizmusa jelenti. A lakosság a globalizáció jelentette nemzeti és nemzetközi el?nyök kapcsán mutatnak hitetlenkedést, ráadásul a pesszimisták száma különösen magas két meghatározó (és ironikus módon, a globalizáció el?nyeit leginkább élvez?) országban, az Egyesült Államokban és Kínában. A közbeszéd attit?dje is hozzájárul, hogy e hatalmak politikusai hajlamossá váljanak az újabb akadályok és gátak emelésére a nemzetközi szabad piac el?tt. Az amerikai kongresszus nemzetbiztonsági érdekeket hangoztató tagjai külföldi nagybefektet?k egyes ágazati felvásárlásának megakadályozásakor vagy épp vámemelések alkalmával például, úgy tesznek, mintha a súlyos ikerdeficittel küzd? Egyesült Államoknak ne lenne éget? szüksége a külföldi t?kebevonásra. Hasonló bezárkózás figyelhet? meg a kínai ingatlanpiac szabályozásában, a telekommunikációban és a bankszektorban is. Ám az áruk és szolgáltatások szabad áramlása el?tt emelked? akadályokat megfigyelhetünk a globalizáció számára mindig optimális lakmuszpapíron, az energiaiparban is: az olajexport?r államok politikai ellen?rzést gyakorolva lassítják és szabályozzák a fekete arany kereskedelmét világszerte, Latin-Amerikától Oroszországig. Az eredmény: az olajimport?r államokban konszenzusos politikai céllá válik az immár veszélyesnek ítélt külföldi energiafügg?ség csökkentése.



A lassulás hoz megoldást?

A globalizáció legutóbbi, 1914-ig datált id?szakában nagyrészt ad hoc jelleggel volt leírható, olyan intézményi alapok és keretek nélkül, amelyek aztán az elmúlt harminc évben már meghatározóivá váltak a folyamatnak. S bár ezen intézmények napjainkra talán válságba jutottak, a globalizáció eredményei elég er?sek ahhoz, hogy túléljék a multilateralizmus gyengélkedésének id?szakát. A jelenlegi kurzus esetében valószín?tlen, hogy az 1914-ben véget ért hullámhoz hasonlóan tragikus lezárást produkáljon. A globalizáció talán túl van a csúcson, azonban még semmiképpen sem teljesedett ki. A feladat most a legbefolyásosabb kormányzatokra vár. Washingtonnak mindenekel?tt saját (állásait félt?) közvéleményét kell meggy?znie, hogy egy hátráltatott globalizációnak több negatív hatása lehet, mint amennyi el?nnyel járna. Akárhogy is: lebontott akadályok között az amerikai Wal-Mart áruházlánc talán nagyobb konkurenciával néz szembe, ám a versenyben az állampolgár reálisabb áron juthat árukhoz és szolgáltatásokhoz is. És a kínai kiskeresked?nek is szüksége van rá, hogy az amerikai Wal-Mart a beszerzési árakat mérlegelve az ? termékének forgalmazása mellett tegye le a garast. A kétoldalú és regionális kereskedelmi megállapodások beválhatnak rövidtávon, ám a stabil viszonyrendszerek kialakulása és ezzel a hosszabb távú érdekérvényesítés a multilaterális intézmények nagyobb elismertségén és meger?sítésén múlik.





© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány