Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Vásárlási lázból gazdasági fejl?dés Oroszországban
Mit vollen Händen
von Christian Schaudwet
WirtschaftsWoche, 8. Januar 2007.


Az orosz középosztály virágzik és gazdagodik. Amit pedig megkeres, azt el is költi, és ezzel nem csak a gazdasági fejl?désre van jó hatással, hanem lassanként a nyersanyagra és nehéziparra épül? gazdasági struktúrát is megváltoztatja. 2006-ban az orosz gazdaság több mint 6%-kal növekedett, míg a munkanélküliség tovább csökkent. 2001-ben ez utóbbi 9%-os, 2006-ban már csak 7,5%-os volt. A gazdasági növekedés nem csak az oligarchák mérhetetlen gazdagságának, hanem az egyre inkább er?söd? középosztálynak köszönhet?. Az új középosztály orosz források szerint a lakosság 45%-át jelenti. Moszkvában és Szentpéterváron az számít ebbe a kategóriába, aki 400 eurónál többet keres, más nagyvárosokban, ahol az árak alacsonyabbak, már ennél kevesebb jövedelemmel is. Ez a nyugati bérekhez képest még mindig igen kevés, és akkor még nem beszéltünk a kirívó nyomorról, f?leg a vidéken él? lakosság körében. Az orosz vásárlóer? azonban tagadhatatlanul növekszik. 2006 els? hat hónapjában a lakosság reáljövedelme 11%-kal növekedett. Sok nyugati gyártó számára így az orosz piac egy aranybánya. Német vállalkozások, mint a Metro, Beiersdorf, Adidas, Salamander vagy a Ritter Sport el?szeretettel és nagy figyelemmel ruháznak be a 143 milliós vásárlóerej? piacon. Eddig mintegy 4,5 milliárd eurót fektettek be Oroszországban.

Tíz esztend?vel ezel?tt a helyzet egészen más volt. Az orosz gazdaság reménytelen helyzetben volt, a pénzügyi krízis a kilencvenes évek végén, úgy t?nt, teljes cs?dbe sodorja az országot. Nem így történt. A világméret? kereslet a nyersanyagok iránt óriási löketet adott az orosz gazdaságnak. A nyersanyagszektorból a fejl?dés továbbgy?r?zött, így a pénzügyi szféra és a kereskedelem is virágzásnak indult. A német export az utóbbi öt évben er?sen megn?tt, Németország el?lépett Oroszország els? számú export?révé. Hogy az oroszok ilyen nagy kedvvel vásárolnak, szintén a pénzügyi válságnak köszönhet?. Mivel a lakossági megtakarítások f?leg bankszámlákon voltak, a válság nem kímélte ?ket. A lakosság bizalma a pénzintézetekben megrendült, így azóta inkább költik el megtakarításaikat, vagy fektetik be értékálló dolgokba, így egyebek közt ingatlanokba, drága autókba, háztartási eszközökbe, szórakoztató elektronikai eszközökbe, közölte Irina Kazancsuk, az Euromonitor piackutató ügynökség munkatársa. A jómódú oroszok körében a drága autók, házimozirendszerek, vagy egy összkomfortos beépített konyha státusszimbólumnak számít. A hiánygazdaság idején nem volt lehet?ség a lehet? legjobb termékek megvásárlására, ezért most aki megteheti, kárpótolni igyekszik magát.

Mára a „középosztály” fogalma pozitív jelentést nyert, a biztonságot, karriert, családot testesíti meg. A hatalom birtokosait a Kremlben nem titkolt örömmel tölti el az orosz középosztály gyarapodása, mivel minél szélesebb réteg gazdagodik meg, annál kisebb az esélye egy esetleges politikai puccsnak Putyin elnök ellen. Éppen ezért az elnök, aki a nehézipart, a nyersanyag-kitermelést és a pénzügyi szférát is egyre inkább állami ellen?rzés alá helyezi, a középosztályt mindeddig érintetlenül hagyta. Michael Gahbauer, a Ritter Sport német csokoládégyár üzemeltetési vezet?je cégét Oroszország els? csokoládéexport?révé szeretné avanzsálni. Jelenleg Moszkvában az ötödik legnagyobb márka a Ritter, 10%-os részesedéssel. Az Ehrmann Joghurt gyár piaci részesedése ma 29%, míg az Allgäuer, amely már 1995 óta jelen van az orosz piacon, összes bevételének egyötödét, 130 millió eurót kasszíroz Oroszországban. A piac sokkal fogékonyabb lett az újdonságokra. Míg korábban az egyes újdonságok két év késéssel érték el Oroszországot, mára ez a késés csökkent az orosz középosztály egyre gyakoribb utazásai következtében. Az Adidas idén már száznyolcvanadik üzletét nyitja meg az országban, és tavaly kétszámjegy? növekedést produkált.

A német márkák nagy népszer?ségnek örvendnek az országban, mert a vásárlók jó min?séget tulajdonítanak nekik, ezáltal magasabb árat is hajlandók fizetni érte. Olyan termékek is kétszámjegy? növekedést értek el, amelyekr?l senki nem gondolta volna. Így az állateledel eladás 21%- kal n?tt. Sokáig az orosz háztartásokban maradékkal etették a kutyákat és macskákat, de a jómódúak elkezdték a tápszerek vásárlását és mára a középosztály is el?szeretettel vásárolja a német és más nyugateurópai cégek termékeit kedvenceinek.






© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány