Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Védelem nélkül a világ
Welt ohne Schutz
von Josef Joffe
Die Zeit, 28. Dezember 2006.


A berlini fal leomlásának évében az amerikai történész Francis Fukuyama nagy vihart kavart esszéjével, melynek címe a „Történelem vége” volt. A Szovjetunió összeomlásával az ideológiák világszint? szembenállása megsz?nt, gy?zött a liberális- kapitalista demokrácia, mint a jöv? záloga.

Rövid ideig úgy t?nt, a történelemnek valóban „vége”, diktatúrák buktak el és a piacgazdaság diadalmaskodott. Azonban a történelem hamar visszatért eredeti kerékvágásába. A liberalizmus elleni új támadók már nem vörös zászlót, hanem a felfegyverzett iszlám zöld lobogóját lengetik. És a demokratizáció? Kant és Tocqueville szép elméletei a gyakorlatban mit sem érnek, ha er?szakkal kényszerítik rá az adott nemzetre. A békét hangoztató demokráciakísérletb?l így lesz a Hobbes által megírt „mindenki harca mindenki ellen”. Ami még rosszabb, a „történelem vége” óta a világ veszélyesebb lett. Két rezsim, Észak-Korea és Irán atombombával fenyeget, melyben apokaliptikus álmaik megvalósulását vélik felismerni, hogy ellenségeiket maguk mögé utasíthatják. A terrorizmus kemény fegyver a liberális világrend ellen, mely az e világrend által teremtett nemzetközi kereskedelemb?l nyeri anyagi és a polgári szabadságjogokból szellemi támogatását. Egy másik faktor, a globalizáció gyors világgazdasági növekedést indukált az utóbbi három évben (éves szinten 5%), ezzel együtt egyenl?tlenséget is. Mi tehát a megoldás?

A Közel-Keleten szekták szekták ellen, kormányok népek ellen, iszlámisták a mérsékeltek ellen, államok más államok ellen harcolnak. A konfliktusok egy esetleges eszkaláció veszélyét is rejtik. Mit lehet ilyen helyzetben tenni? Az iraki háború mutatja, hogy a rideg reálpolitika alkalmazása nem vezet eredményre: ha egy diktátort (Irak) elmozdítasz, meger?södik a másik (Irán). Lehet demokratizálni, de óvatosan. Egy jól felfegyverzett hader? – mint egy elefánt – kidönti a fákat, de új növényzetet nem tud ültetni. Erre jó példa az Egyesült Államok vietnami beavatkozása, vagy akár Franciaország algériai kalandja. Gáza vagy Irak esetében tehát jogosan teheti fel a kérdést egy keleti despotikus diktátor: „Biztos, hogy szabad választásokra van szükség?”

A dolog mégsem nem egyértelm?en reménytelen. Törökország vagy Malajzia iszlám országok virágzó gazdasággal és jogállamisággal, és ebbe az irányba haladnak a kisebb öbölmenti országok is. A megoldás háromoldalú: integráció a világgazdaságba, ezáltal enyhe reformkényszer, megtámogatva küls? biztonsági garanciákkal. De ki gondoskodik a biztonságról ebben a bizonytalan világban? Az európaiak? ?k szeretnének, de Libanon parti vizeinél tovább nem merészkednek (a német haditengerészet felügyeli Libanon partvidékét). Az oroszok? ?k azt szeretnék visszakapni, amit elveszítettek. Azt pedig könnyebb megszerezni olajjal vagy gázzal, mint tankokkal vagy rakétákkal. Kína el?nyökre, nem felel?sségvállalásra törekszik, és elkerül minden lehetséges nyílt szembekerülést az Egyesült Államokkal. Talán az ENSZ? Ez utóbbi inkább színpad, mint szerepl? a világpolitikában.

Marad tehát az „utolsó, még létez? szuperhatalom”, az Amerikai Egyesült Államok. Amerika hosszú id?n át szavatolta a regionális biztonságot, a szabad kereskedelmet, valamint az árfolyamstabilitást a világban. A Bush-korszakkal ez a felel?sségvállalás háttérbe szorult. A bipolarizmus szorításából szabadulva úgy viselkedett, mint egy korlátlan hatalmú birodalom és ez a nemzetközi szervezetekben látszott a leginkább. Fizikailag ma az Egyesült Államok a leger?sebb, de bizalom szempontjából törpe. Amerika számára elengedhetetlen az önvizsgálat, ha meg kívánja tartani vezet? szerepét, és egyben tekintélyét is a 21. században.





© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány