Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Az új Kína belülr?l
Inside The New China
Fortune, October 11, 2004


Az 1949-es kommunista hatalomátvételt követ?en Mao Ce-tung nem habozott kijelenteni: Kínának minden téren a saját lábára kell állnia. A hatalmas ország napjainkban közel áll ahhoz, hogy végleg „kipipálhassa e feladványt”, bár le kell szögeznünk, hogy Kína felfutásához nem kis mértékben éppen Mao halálára volt szükség. Az elmúlt negyed században Kína a világgazdaság legjelent?sebb er?i közé emelte magát, dollármilliárdokat profitálva a Nyugat multi- és transznacionális vállalataiból, megteremtve a világ árutermelésének új központját, a kés?bb az amerikai és európai piacokon értékesített áruk minden korábbinál szélesebb skáláját. Importszükségletei kielégítése végett szoros kereskedelmi kapcsolatokat alakított ki legközelebbi szomszédaival: a m?szaki cikkeket Japánból, a fémet Dél-Koreából, a pálmaolajat Thaiföldr?l szállítja nagy mennyiségben. Az „új forradalom” során Kína a világ legjelent?sebb réz-, alumínium- és cementfelhasználójává vált, és az elmúlt évben Japán elé kerülve immár a második legnagyobb olajimport?révé is. Emellett – nem meglep? módon – a világ legnagyobb mobilszolgáltatási piaca, a második legnagyobb személyiszámítógép-piaca, és a várakozások szerint hamarosan szintén a második legjelent?sebb gépjárm?- értékesítési célországa.

A nemzetközi elemz?k természetesen régóta vitáznak azon, vajon képes-e mindezen folyamatokat fenntartani a gazdasági és demográfiai óriás. Az elmúlt években ugyanis világos jelei mutatkoztak annak, hogy a kínai gazdaság a „túlpörgés” határát súrolja (a kínai GDP évente 9,8%-os növekedést produkál). A kínai állami vállalatoknál és kormányzati szerveknél – nyugati vélekedések szerint – a tervezés inkoherens, a hitelezési rendszer nélkülöz mindenféle standard szisztémát, s a szegény és gazdag társadalmi osztályok közötti különbség az egyik legmagasabb a világon. Mindezen folyamatok – a gazdaság további er?teljes növekedésével – immár állandósulni látszanak. Márpedig a kínai kapitalizmus – ahogyan nyugati elemz?k rámutatnak – mindössze tízesztend?s múltra tekinthet vissza, és jelenleg csupán az elején vagyunk a történelem egyik legjelent?sebb ilyen jelleg? forradalmának. Az el?rejelzések szerint a kínai gazdaság 2015-ben lekörözi a japánt, 2039-ben pedig várhatóan az amerikait is. Talán. Ugyanakkor semmiféle eddig alkalmazott gazdasági modell nem vonatkoztatható a jelenlegi kínai folyamatokra, így annak jöv?beli útja jelenleg nemes egyszer?séggel megjósolhatatlan. Egyetlen kommunista nemzet sem menedzselt még ugyanis átváltozást egyikb?l a másik gazdasági rendszerbe ilyen döbbenetes hidegvérrel.

A tipikusnak mondható kínai kisváros története drámaian egyszer?. A berlini fal leomlásával és a világ kommunista országainak jelent?s mérték? csökkenésével a 90-es évek elején Kínában sem maradt id? a reformokkal való késlekedésre. A kistelepülések és a rájuk épül? kistérségek kialakították saját termelési profiljukat a külvilág felé, a kezdetekt?l jelentkez? sikerek felgyorsították a demográfiai növekedést is. Egykori halászfalukból így lettek mára sokmilliós nagyvárosok, például a hongkongit kétszeresen felülmúló, átlagos gazdasági mutatókkal. Az ilyen pályán megfigyelhet? lokális fejl?dés eredményeképpen 1978 óta több mint 250 millió ember emelkedett a legszegényebb osztályokból a középosztályig. Ugyanakkor a folyamatok csak igen nehezen tarthatóak fent: a fejl?dés jelenlegi szintjének meg?rzéséhez évente legalább 15 millió új munkahely szükséges, továbbá a szocialista struktúrák folyamatos lebontása. A kínai stratégia a vidékr?l az ipari, városi központokba történ? csábításra épít. Általános vélekedés szerint ugyanis a vidéki Kína népességének legnagyobb része kevéssé vagy semennyire sem produktív, ugyanakkor ilyen területeken él a lakosság kétharmada, mintegy 800 millió ember. A kormányzat reményei szerint a következ? 25 évben közülük legalább 400 milliót városi környezetbe tudnak majd csábítani. Ehhez azonban az eddigieknél sokkal több forrásra van szükség az infrastrukturális, intézményi és szociális fejlesztésekhez, amelyet az újonnan betelepül? lakosság beilleszkedése igényel. Példának okáért: említettük, hogy Kína már ma is a világ második számú acélgyártója, 220 milliárd tonnás termelésével nagyobb, mint az Egyesült Államok és Japán együttvéve. Azonban ez a mennyiség sem elég arra, hogy saját bels? növekedésével lépést tartson, és további 40 millió tonnát importálnia kell. Ugyanez a képlet számos más ipari szektorra is igaz. A kínaiak érzékenyek az export növekedése nyomán tömegesen megsz?n? állásokra, kormányzati és helyi szinten mégsem számolnak igazán nagy kockázati tényez?vel – ez pedig mindenképpen hiba, mutatnak rá a nyugati elemz?k.




© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány