Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Az élet nyers szükségletei
The Bear Necessities of Life
By Charlemagne
Economist, November 23, 2006


Oroszország Európai Uniós állandó képviselete a világ legnagyobb missziójának címéért vetekszik az amerikai bagdadi nagykövetséggel. A párhuzam jól mutatja az orosz–európai kapcsolatok fontosságát – azok minden hibájával együtt. Habár Európa nem jelenti azt az ellenséges területet az oroszok számára, mint amit Irak jelent Amerikában, de a kapcsolatok itt is meglehet?sen rideggé váltak a közelmúltban. Ezt jól jelzi, hogy a mindeddig rutinszer? EU–orosz csúcstalálkozó mostani fordulóját komoly feszültség el?zte meg a lengyel húsexport orosz bojkottjából kifolyólag.

E pörlekedés mindkét oldal bizonytalanságát jelzi. Az orosz–európai kapcsolatok elvileg szorosak. Vlagyimir Putyin épp a héten szögezte le számos európai lapban is megjelen? cikkében, hogy „kapcsolatunk egyre érettebbé és jobban strukturálttá válik”. A gyakorlat azonban más képet mutat. Brüsszelben Oroszország autokratizálódásától tartanak. Európa Moszkvával szembeni antipátiája részben amiatt növekedett, mert a 2004-es b?vítési körrel számos egykori szovjet csatlós állam is csatlakozott a közösséghez, részben pedig azért, mert Putyin elnök legjobb barátai egyt?l egyig lekerültek az európai politika színpadáról (így Gerhard Schröder Németországban, Silvio Berlusconi Olaszországban és hasonló sors vár Jacques Chiracra is Franciaországban. Mindeközben Oroszország – Putyin elnök szavaival élve – úgy kívánja feltüntetni magát, mint az „európai család természetes tagja”, és a rohamosan növekv? eurázsiai szuperhatalom képében kíván tetszelegni.

E bizonytalansági tényez?k pedig abban a kérdésben csapódnak le együttm?ködési szerz?désr?l tárgyalni Moszkvával, egy szerz?désr?l, mely a kapcsolatok minden részletére kitér a stratégiai érdekekt?l kezdve a legkisebb vámszabályozásokig, és melyet az EU oly nagy el?szeretettel köt szomszédaival. Err?l a szerz?désr?l Oroszországgal az 1990-es évek elején folytak a tárgyalások és 1997-ben került aláírásra. Akkor e megállapodás tízéves id?tartamra született, ezért is volt a mostani csúcstalálkozónak az egyik célja az, hogy formálisan is megindítsa a tárgyalásokat az újabb egyezmény tartalmáról. De a lengyeleknek hála, erre nem fog sor kerülni.

Pedig Oroszország továbbra is er?sen szorgalmazza azt. A jelenlegi szerz?dés olyan légkörben került aláírásra, mikor még mind a két oldalon úgy vélték, hogy a közös értékek és az európai normák jelenthetik az együttm?ködés alapját. Az oroszok azonban már más állásponton vannak. Putyin elnök folyamatosan az orosz demokrácia európaitól eltér? útjáról beszél. A héten például úgy nyilatkozott a közös fundamentummal kapcsolatban, hogy „helytelen és haszontalan lenne, ha m?vi standardokat próbálnánk egymásra er?ltetni”. De Európában is sokan kívánják a megállapodás újratárgyalását, mégpedig olyan alapon, mely segíthet megoldást találni az Unió jelenlegi problémáira Oroszországgal kapcsolatban. A lengyelek nem hisznek ebben, nem bíznak Oroszországban, véleményük szerint Moszkvában csak a kemény, egyenes beszédb?l értenek, és nem kívánnak semmiféle egyezményt aláírni Oroszországgal, mely véleményük szerint elhiteltelenítené az Európai Unió emberi jogi és demokráciaterjesztési profilját.

Természetesen a gondolat, hogy mell?zzék az egyezmény megkötését Moszkvával, több mint abszurd – f?leg most, mikor Oroszország minden partnerével bilaterális alapon elfogadtatta a Világkereskedelmi Szervezethez való csatlakozásának jóváhagyását. E tagság megvalósulásával ugyanis Moszkva végleg beágyazhatná magát a nemzetközi kereskedelem globális struktúráiba, így már nem kellene Brüsszelhez fordulnia segítségért. Mindazonáltal egy átfogó kereskedelmi megállapodás tárgyalásai az EU-val rendkívüli módon elnyúlnának, és antagonisztikus álláspontok között próbálnának hidat verni, mivel elkerülhetetlenül felszínre hoznák az értékek különböz?ségét, s?t, az Oroszország irányába kialakítandó európai politika kapcsán az Unióban meglév? törésvonalat is végzetes módon feler?sítenék. A tárgyalások így olyan fontos gyakorlat i kérdésekr?l terelnék el a figyelmet, mint a vízum-megállapodás, vagy az orosz gázmonopólium felszabadítása. Nem is beszélve arról, hogy nagyon könnyen kudarccal végz?dhetnek, mivel minden ilyen jelleg? szerz?dést a tagállamok mindegyikében külön-külön kellene ratifikálni, mely folyamat mint tudjuk, sosem problémamentes az Unióban.

Viszont számos érv szól az ellen, hogy az átfogó bilaterális kereskedelmi egyezmény gondolatát hagyják szertefoszlani. Egyrészr?l Moszkvában ezt a rosszindulat jeleként értékelnék. Ráadásul Európában sokan még nem tettek le arról, hogy egy napon az országot az európai család tagjaként üdvözölhetik. Másrészt féltik a kontinens gázellátását. Harmadrész pedig nyilvánvaló, hogy miközben Amerika és Oroszország viszonyában épp kielégít? a karnyújtásnyi távolság, addig az Európa és Oroszország viszonylatában a szoros gazdasági együttm?ködésb?l kifolyólag mindenképp szorosabb kooperatív keretekben kell gondolkodni.

Tehát az EU-nak és Oroszországnak valahogy át kell tudnia verg?dnie kapcsolatuk jelenlegi fázisán, mely viszonyban igazán változást csak Putyin 2008-as hatalomból való távozása hozhat. Így tehát az együttm?ködést nem újratárgyalni kellene, hanem ki kellene azt b?víteni.





© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány