Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Putyin Oroszországa – amerikai szemmel
The Bear is Back
By Paul Dibb
The American Interest, 2006/IV


Napjaink Amerikájában közhelyként emlegetik: Oroszország f?hatalmi státusának egyszer s mindenkorra vége. E közhely alapvet?en négy forrásból merít: a Szovjetunió felbomlott, az orosz gazdaság az 1990-es években összeomlott, Oroszország máig mély demográfiai problémákkal küzd, valamint elveszítette katonai potenciálját egy szuperhatalmi státushoz. Az ország rendszeresen el?kel? helyen szerepel a Foreign Policy magazin bukott államok listáján. Pedig a valóságban semmi sem arra utal, hogy nagyhatalmi szerepl?ként végleg let?nt volna a nemzetközi politika színpadáról: ellenkez?leg, a jelek szerint épp a visszatérésre készül.

Ebbe az irányba ható tényez?ként szintén négy tendenciát jegyezhetünk fel. Egyrészt az orosz gazdaság talpra állt (gazdasági növekedése stabilan 6–7,5% körül alakul, költségvetési többlete eléri a GDP 7%-át), és a világ rohamosan növekv? energiaszükségleteinek köszönhet?en bevételei is gyors ütemben n?ni fognak a következ? évtizedekben (Oroszország a világ legnagyobb gázexport?re és az els? négy ország között van a k?olajkincs tekintetében). Másrészt, az orosz lakosság nagy arányban magasan képzett. Abban a korban, amikor a munkaer? min?sége sokkal fontosabbá válik a mennyiségnél, Oroszország el?nyben jár. Harmadszor, Moszkva technológiai fejlesztési potenciálja révén (melyet jelent?s részben növekv? energiapiaci bevételeib?l finanszíroz, s amely 2005-ben elérte a 61,5 milliárd dollárt) rendelkezik a lehet?séggel, hogy katonai képességei terén is rohamos növekedést mutasson, ezzel pedig bármikor meglepje a világot (védelmi kiadásai jelenleg hivatalosan a GDP 4%-át teszik ki). Végül negyedszer: Oroszország ma több meghatározó állammal ápol szövetségesi kapcsolatot a világban, mint bármely más nagyhatalom (ebbe a hálóba pedig beletartozik a Kínához f?z?d? taktikai szövetség és az EU-val kialakított, az európai–amerikai kapcsolatokra akár kártékony, kölcsönös függ?ség is). E kapcsolatrendszer beágyazása egy egységes diplomáciai stratégiába hatalmat jelenthet, melyet nem becsülhetünk alá.

Az új Oroszország nem egyenl? a Szovjetunió restaurálásával: nincs közössége annak messianisztikus ideológiájával és területi igényeivel sem. A hidegháború valóban véget ért, és nem jön már vissza. De e helyzetet ne értsük félre: az új Oroszország er?s lesz, rámen?s, és talán egyre kevésbé demokratikus. Emberi jogi rendszere könnyen válhat végleg a hatalmi politika martalékává, s teheti ezzel Oroszországot mindenné, csak épp kívánatos és megbízható partnerré nem a nyugat számára.





© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány