Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

A cameroni fordulat: nonszensz
Cameron Has Substance – But It’s Nonsense
By David Miliband
The Spectacor, 14 October, 2006


Akár tetszik, akár nem, Tony Blair els? kormányzati ciklusának belpolitikai programja a helyén volt: minimálbér, járulékreform; devolúció, a fels?ház születési el?jogon történ? feltöltésének módosításával karöltve; óvoda- és oktatási reform – mind helyénvaló kezdeményezés. Azonban a szakpolitikai intézkedések listája nem minden. A politikai siker a koherens ideológia és a hatékony politizálás függvénye: egység, hozzáértés, képzel?er?, empátia, szimbolizmus. Most, a kongresszusi szezon végével a kormány a konzervatívokkal szemben a napi politikai kérdésekben sorban alulmarad, de én többet adok a hosszú távú ideológiai koherenciára és az abból táplálkozó megbízhatóságra. Nos, ez az, ahol a tory program egy pillanat alatt semmivé foszlik.

Valójában egyetértek David Cameronnal abban, hogy az ideológia önmagában még nem egyenl? a politikával. A politika kifejezésre juttatja az ideológiát, de nem határozza meg azt. Az ideológia értékekb?l, a világról alkotott sajátos képb?l nyeri érvényét. E területen mutatott újítás vezette ki a Munkáspártot a „Labourism” idejét múlt árnyából. De a blairi fordulat legfontosabb jellemvonása mégis az, hogy a párt a napirend-elfogadó er?b?l annak meghatározójává lépett el?. Ennek egyik fontos megnyilvánulási formája volt az, amikor a New Labour a szociális igazság gondolatának modern intellektuális jelentéstartalmat adott. Pontosan emlékszem arra, hogyan kezd?dött ez a változás, hiszen ott voltam, mikor Sir Bernard Williams 1992-ben kifejtette, mit is jelent a modern, progresszív politika számára a szociális igazságosság. Ekkor négy elemet emelt ki: mindenkinek egyenl? jogokkal kell rendelkeznie, az emberek alapszükségleteit ki kell elégíteni – ami alapja a felel?s állampolgárság intézményével kapcsolatos elvárásnak –, egyenl? lehet?ségek és a jogtalan egyenl?tlenség felszámolása.

A toryk új nagy ötlete, a „társadalmi felel?sségtudat” nem ér fel ehhez. A szociális felel?sségtudat ugyanis mindössze egy a szociális igazságossághoz elvezet? tényez?k sorában, de semmiképp sem végs? céljának alternatívája. Cameron szerint a társadalmi felel?sségtudat azt jelenti, hogy az emberek inkább egymáshoz fordulnak, mint az államhoz. Azt mondja, akkor kell az államhoz fordulni, amikor a kérdést az állampolgárok egymáshoz fordulása már nem tudja megoldani. Ez lenne az új konzervatív párt f? mondanivalója? Bocsánat, de ez nonszensz! El?bb-utóbb egy magára valamit is adó konzervatív er?nek meg kell határoznia a szociális igazságosság általa vélt mibenlétét. Hogy miért? Friedrich Hayek már csaknem ötven évvel ezel?tt rávilágított: amint kijelentjük, hogy a szociális igazságosság politikai és morális beállítottságunk egyik központi eleme, abban a pillanatban rálépünk a kollektív fellépés igenlésének csúszós talajára, mely viszont ellentétben áll a konzervatívok által az egyén szabadságáról vallott világnézeti alapelvekkel.

De haladjunk tovább ideológiai utazásunkban. A Munkáspárt annak idején azért lett oly sok éven keresztül ellenzékiségre kárhoztatva, mert nem volt képes a célok és eszközök közötti különbségtételre. Emellett az is gondjuk volt, hogy képtelenek voltak felvázolni egy koherens és tiszta képet a világ általuk vallott m?ködésér?l. Mára ez is megváltozott. A miniszterelnök azt mondta a brit Szakszervezetek Szövetsége el?tt, hogy az ? nagy ötletük – az interdependencia – mára már üres közhellyé vált. Viszont a kormánypárt számára a gazdasági, társadalmi, kulturális és politikai interdependencia kritikus jelent?ség? a kormánypárt er?s ideológiai és politikai vonalvezetése szempontjából, mivel egy lencseként m?ködik, melyen keresztül a párt a világot szemléli. A toryknál nyoma sincs mindennek.

Az 1980-as és 90-es évek folyamán a progresszív politizálás kritikus helyzetbe került, amikor is két egymással verseng? tradíciót kellett egymással összeegyeztetnie: a szocializmust és a liberalizmust. Ezt azzal érte el, hogy a kollektív szerepvállalás során érvényre jutó szociális igazságosságba vetett szociáldemokrata hitet ötvözte a liberalizmus által vallott, a piacgazdaság keretei között érvényre jutó egyéni szabadságjogokkal. A szociáldemokrácia ezáltal elemeket vett át a liberalizmusból, és fordítva is igaz. A konzervatívok esetében is két ellentétes tradíció fedezhet? fel. Azonban nem látom, hogy az általuk oly elszántan vallott piaci mindenhatóság, mely gyökerest?l tépi ki a tradíciókat, a közösségi vonásokat, a hierarchiát, hogyan hozható összhangba azzal a célkit?zéssel, hogy konzerváljunk dolgokat. Itt egy rendkívül mély ideológiai törésvonal húzódik, melynek áthidalása lehetetlen puszta szlogenekkel.

A következ? választások során a konzervatívok épp az 1997-es Munkáspárt programjával szándékozik kampányolni: minimálbér, devolúció, extra állami kiadások. A status quo fenntartása mellett fognak érvelni. Ezzel szemben a Munkáspárt, már ha képes rendezni sorait, komoly változtatásokat fog ígérni egy az interdependenciák világában egyre igazságosabb és gazdagabb Britannia megteremtése érdekében.





© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány