Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

A nagy áradat
Der große Strom
von Michael Schwelien
Die Zeit, 28. Sept., 2006


Az utóbbi öt évben vélhet?leg több mint kétmillióan vándoroltak be illegálisan Afrikából Spanyolországba. A spanyol hatóságok tavaly már azt hitték, sikerült ellen?rzésük alá vonniuk a kérdést. A Gibraltári-szoroson már csak ritkán keltek át menekülteket szállító hajók. A marokkói, ceutai és melillai beékelt spanyol területeket jobban leválasztották és a Kanári-szigetek is békések voltak. Most megint kitört a pánik. Az egyébként csak turisták által elárasztott szigeteken most afrikai menekültek zsúfolásig megtöltik a táborokat. Akinek nem jut hely, az a szabad ég alatt alszik. Árad a b?z, az egészségügyi ellátás közel sem biztosított.

A körülmények nem riasztják vissza az afrikaiakat, pedig az afrikai televíziós közvetítések nem hallgatják el a veszélyes utazás során bekövetkez? számtalan halálesetet sem. Európa Eldoradóként vonzza a fiatal afrikaiakat. A Kanári-szigetekre érkez?ket a spanyol hatóságok legfeljebb 40 napig internálják, majd a kontinensre szállítják ?ket, ahol felszólítják ?ket, hogy nyolc napon belül hagyják el Spanyolországot. Ett?l kezdve leveszik róluk a kezüket, senki nem ellen?rzi, hogy mihez kezdenek.

1985 óta Spanyolországban hétszer tettek különleges lépéseket az illegális bevándorlók legalizálására. Ez év elején is százezrek kaptak lehet?séget arra, hogy bejelentsék magukat, és ezáltal jogosulttá váljanak az oktatásra, az egészségügyi ellátásra és a nyugdíjra. Mintegy 700 000 bevándorló be is nyújtotta tartózkodási engedélyre irányuló kérelmét, amit a legtöbbjük meg is kapott, többségük azonban nem jelentkezett. Emberi jogi szervezetek 800 000-re becsülik az illegális bevándorlók számát. ?k b?ven el vannak látva munkával, viszont nincs hivatalos munkaviszonyuk, így aztán tartózkodási engedélyt sem kaphatnak. Az ?ket alkalmazó, legtöbbször kisebb méret? vállalatok így sok adót és költséget spórolnak meg. A nagyvállalatok a megfelel? papírok nélkül senkit sem alkalmaznak.

A menekülthelyzet kezelésére az Európai Unió Bizottsága Olaszország, Málta és Spanyolország részére 3,3 millió euró azonnali segélyt folyósított. Ezt a pénzt új táborok építésére és a parti felügyelet javítására kell fordítaniuk. Spanyolország emberbarát politikáját a többi EU-tagállam, f?leg Németország, er?sen kritizálja, ugyanakkor Spanyolország abban a szerencsés helyzetben van, hogy igényli az új munkaer?t: a korábban észak felé vándorló spanyol parasztok visszatértek, és szívesen alkalmaznak afrikaiakat.

Az Európába érkez? fiatal bevándorlók szívesen dolgoznak, vakmer?k és törekv?ek. 2005-ben kétszer annyi pénzt folyósítottak hátramaradott családjuk részére, mint a gazdag országok.





© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány