Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

A francia Európa vége?
The End of French Europe?)
By Steven Philip Kramer
Foreign Affairs, July / August, 2006


Tavaly május 29-én a franciák népszavazáson utasították el az Európai Unió alkotmánytervezetét. Habár a „nemek” többsége nem volt váratlan, a sikertelen kimenetel? referendum hosszú id?re bizonytalanságot hozott Brüsszelbe. Emellett azt is jelezte, hogy Franciaország válságban van. Azzal, hogy nemet mondtak az alkotmánytervezetre, mely megszövegezésében politikusaik oly nagy szerepet játszottak, a franciák ezzel a politikai elittel szembeni ellenérzésüknek adtak hangot, miközben a bels? válságukat európai szintre emelték. Az európai integráció és az alkotmány Franciaországnak mindig is szívügye volt, és az évek során az Unió afféle természetes vezet?jévé lépett el?. Egy évvel a népszavazás után a kérdés továbbra is az, hogy az alkotmányra nemet mondó franciák, akik hírnevét az elmúlt hónapokban több utcai tömegtüntetés és felfordulás is megtépázta, alkalmas-e arra, hogy továbbra is ellássa az integrációs folyamat zászlóviv?jének szerepét.

Jelenleg úgy t?nik, hogy a történelem nem abban a mederben folyik, melyben azt Párizs szeretné. A tavalyi népszavazás sikertelensége két tényez?re vezethet? vissza: a francia társadalom általános válságára, és az Európáról alkotott francia koncepció immanens ellentmondásaira. Az els? arra utal, hogy a háború után felállított francia – politikai, gazdasági és társadalmi – modell nem tartható fenn a továbbiakban. Franciaország elvesztette a saját magába vetett hitét; az uralkodó elit alapvet? kérdésekben törésvonalak mentén szabdalt, miközben a társadalmi támogatás talaja is kicsúszott a lába alól. A gazdasági növekedés már csaknem egy évtizede stagnál, a szociális ellátórendszer alapvet? problémákkal küzd, az újonnan érkez?k társadalomba integrálását célzó politikájának elhibázott voltára pedig a már szinte rendszerességet mutató utcai zavargások hívják fel a figyelmet. Eközben Franciaország Unión belüli magatartása egyre inkább az öncélúság és a defenzivitás jeleit mutatja. Európa kib?vítése francia gondnokság alatt zajlik, azonban a társadalom rossz szemmel nézi e folyamatot.

Az igazat megvallva, habár Franciaország központi szerepet játszott az Unió kialakításában, az ország Európához f?z?d? viszonya sosem volt problémáktól mentes. Annak ellenére, hogy Párizs az integrációt második világháború utáni külpolitikájának sarokkövének tekinti, a francia vezet?k mindig is ódzkodtak attól, hogy szuverenitásuk egy részét a közbenjárásukra létrehozott intézményekre ruházzák. Elég csak az Európai Védelmi Közösség 1954-es kudarcára – mely francia kezdeményezésként (Pleven-terv) végül a francia parlament vétóján bukott meg – vagy a maastrichti szerz?dést jóváhagyó 1992-es késhegyen táncoló népszavazásra gondolni. Az Ötödik Köztársaság folyton egymásnak ellentmondó követelményeket támasztott az Európai Unióval szemben: egyrészt szeretett volna egy szupranacionális tömörülést látni a kontinensen, mely képes hatékonyan és egységesen szerepet vállalni világpolitikai kérdésekben, e szervezett?l ugyanakkor azt várta el, hogy a nemzeti szuverenitás minél kisebb feláldozásával öltsön testet. Politikusaik úgy vélték, hogy e két cél megvalósítására a kormányközi együttm?ködés lenne a legüdvözít?bb megoldás. Azonban tavaly májusban a francia nép épp ezt a kormányközi koncepciót megtestesít? alkotmánytervezetre mondott nemet.

A szavazás jelzésérték?: Párizsnak át kellene gondolnia nemzeti stratégiáját, épp úgy, mint ahogyan azt 1870 és 1945 után tette. Habár Franciaország megújulása nem elégséges feltétele az EU újbóli dinamizálásának, azonban nélkülözhetetlen hozzá. Viszont az elmúlt egy évben e megújulásnak még a jelei sem mutatkoztak.





© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány