Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Miért gy?z Isten?
Why God is Winning?
By Timothy Samuel Shah and Monica Duffy Toft
Foreign Policy, July–August 2006


Sokáig úgy hittük, a globalizáció és a szabadságjogok terjedésével a vallás lassacskán visszaszorul majd. Ennek éppen ellenkez?je történik: hitéleti robbanásról beszélhetünk, ahol a vallási közeg sokszor és sok helyen azt is képes eldönteni, ki nyerje a választásokat. A demokrácia valóban szabad hangot ad az embereknek, ?k pedig egyre inkább istenr?l szeretnének beszélni.

Elég, ha csak a januári palesztinai választásokra és a vallási fanatikus Hamász gy?zelmére gondolunk. A sikert követ?en a szervezet a hagyományos palesztin lobogó helyére saját zöld zászlaját t?zte ki Ramallahban, rajta a felirattal: „nincs más isten, csak az Isten, és Mohamed az ? prófétája”. Washingtonnak nem sok ideje maradt az értetlenkedésre, nem sokkal kés?bb Jakarta, Bejrút, Újdelhi és London utcáit megtöltötték a Mohamed-karikatúrák ellen tüntet? muszlim tömegek. Nyugati értelmezésekben ?k mindössze a „muszlim dühöt” testesítették meg, ám valójában egy több évtizedes, globális tendencia legújabb felszínre törését jelentik. Az ún. prófétai politika (prophetic politics) a világon egyre több helyütt kerül meghatározó pozícióba. A transzcendens befolyás betölti a közbeszéd leveg?jét, és kulcsfontosságú politikai kérdésekbe szerez dönt? beleszólást. A jelenség eltér? típusokban és eszközrendszerrel jelentkezik a Föld különböz? régióiban – melyek közül talán éppen a demokratikus világban a legsikeresebb, még ha az elmúlt években nem is itt volt a leghivalkodóbb.

Az 1979-es iráni iszlám forradalom, az afganisztáni Talibán felemelkedése. A dél-afrikai apartheidrendszer megbuktatásában játszott vezet? egyházi szerep. Síita meger?södés a háború utáni Irakban, és a már említett Hamász-gy?zelem Palesztinában. Egymást gyorsan követ? példázatai a folyamatnak a fejl?d? világban. Ám nyugaton sem csekélyebbek az eredmények: az amerikai evangelizációs mozgalmak lobbi-potenciálja ugyanezen id?intervallum alatt drámaian n?tt olyan kérdésekben, mint a vallásszabadság, a humanitárius politika, az AIDS vagy a médiaszabályozás. A 2004-es elnökválasztáson a legtöbb elemz? már egyenesen a mérleg nyelvének nevezte a vallási csoportokat. A demokratikus rendszerek fejl?dése és terjedése a korábbi történelmi koroknál több szervez?dési lehet?séget, népszer?sítési eszközt és nem utolsósorban több legitimációt jelent a vallási mozgalmaknak.

Pedig nem is olyan régen a tendenciák még más irányba mutattak. A befolyásos TIME magazin egyik 1966-os címlapján még e kérdés volt olvasható: „Isten meghalt?”.És a feltevés jogosnak t?nt: a szekularizmus akkoriban dominálta a világpolitikát. Az értelmiség és a politikai elit osztozott azon várakozásában, hogy a széles kör? modernizáció kifogja a szelet a vallásos társadalmi energiák vitorlájából. Az 1970-es évek végén azonban a kocka fordulni látszott: Iránban a forradalom, Rómában az új pápa megválasztása elfoglalta a szalagcímeket és dominóeffektusokat indított el (lásd pl. a Szolidaritás vallásilag is f?tött ellenzékiségét Lengyelországban). Ha a befolyásos Freedom House statisztikáit vesszük alapul, könnyen felismerjük: pontosan az 1975 és napjaink közötti id?ben terjedt leggyorsabban a liberális demokratikus állami modell (ez az ún. harmadik demokratizálódási hullám, 93-ról 147-re n?tt a szabad vagy részben szabad országok száma). Ez tehát azt jelenti, hogy a vallási dinamizálódás a társadalmi szabadságjogok velejárója, így pedig éppen a liberalizáció a globális trendek egyik nyertese. A 20. század elején az emberiségnek mintegy 50%-a tartozott valamely világegyházhoz (a katolikushoz, protestánshoz, hinduhoz vagy muszlimhoz), ez az arány a 21. század kezdetén 64% és 2025-re várhatóan eléri a 70%-ot.





© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány