Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Eurábia meséi
Tales From Eurabia
Economist, June 23, 2006


Az Egyesült Államokban manapság többször hangzik el az Eurábia kifejezés az egyre nagyobb teret nyer? Európán belüli, szegény, a társadalomba kevéssé integrálódott, alapvet?en Amerika-ellenes Muszlim Európával kapcsolatban. Két évvel ezel?tt Bernard Lewis, a Fehér Házban nagy renoménak örvend? arab világ szakért? aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Európa a század végére „a nyugati arab világ, a Maghreb részeként” maga is muszlim lesz. Könyvek tömkelege jelenik meg olyan címekkel, mint „Miközben Európa szundított” vagy „Fenyegetés Európában”. A stagnáló kontinens, szólnak a közkelet? érvek, nem képes munkát biztosítani a bevándorlók számára; nem fog hatékonyan fellépni az iszlamofasiszta széls?ségekkel szemben; és nem tud mit kezdeni a hitbéli kérdésekkel sem (egyes városokban már most többen látogatják a mecseteket, mint a templomokat). Véleményük szerint Európának tanulnia kellene Amerikától, ahol a népek óriás olvasztótégelyében a muszlimok fényesebb jöv? elé nézhetnek.

E tanácsokat az európai vezet?k egy mozdulattal lesöprik az asztalról, épp az amerikai külpolitikát kárhoztatva a muszlim militantizmus miatt. Viszont egyre több európai aggódik valamilyen, az Eurábia jóslathoz hasonló jelenség miatt, melynek a terrorizmus kétségtelenül szerves része, azonban nem az egyetlen eleme. A nyugtalanság tényét alátámasztandó az elmúlt két év történései közül a londoni és a madridi terrortámadásokon túl számos eseményt lehet kiemelni: zavargások a francia nagyvárosok küls? kerületeiben, a Mohamed próféta gúnyrajzai által kiváltott tömeges felháborodás, vagy éppen a holland filmes, Theo van Gogh meggyilkolása.

De Eurábia tényleg olyasvalami, ami miatt aggódni kellene? Nos, a vízió valójában mitikus és valós elemek egyvelege. Mitikus volta els?sorban az iszlám európai potenciáljának túlértékeléséb?l táplálkozik. Az Európai Unió nem több mint 20 millió muszlimnak ad otthont, ami a közösség lakosságának 4 százaléka. Ez az arány 17 százalékra ugrana egy esetleges török csatlakozás esetén. E csatlakozásért azonban Amerikában sokkal inkább rajonganak, mint Európában. De még ha figyelembe vesszük a keresztény világ és Európa alacsony reprodukciós mutatóit, a muszlinok aránya 2025-re akkor sem haladja majd meg a 10 százalékot. Mindemellett a kontinensen él? iszlámhív?k nem alkotnak homogén közösséget. Míg Britanniában els?sorban dél-ázsiaiak élnek, addig Franciaországban f?leg észak-afrikaiak, Németországban törökök.

Valójában az elidegenedéssel kapcsolatos érvek is bonyolultabbak, mint ahogyan az els? pillantásra t?nik. Számos európai terrorista került ki a tehet?sek vagy a társadalomba mélyebben integrálódott közösségek tagjai közül. Az els? generációs emigránsok, akik még szoros kapcsolatokat ápolnak otthonukkal, kevésbé hajlanak a radikalizmusra, mint azon családok gyermekei, akik már Európában szocializálódtak.

A bevándorlókkal kapcsolatos bánásmód pedig semmiképp sem nevezhet? példaérték?nek. Ami azt illeti, az FBI módszerei keménységben eltörpülnek, mondjuk a francia bels? rendészet eszközei mellett.

Legtöbben azt hangoztatják, hogy a munkahely, megfelel? szint? oktatás és a helyi döntéshozatalban való reprezentáció biztosítása egyetemes megoldást jelenthet a problémára. Talán épp az a legveszélyesebb, ha azt feltételezzük, hogy létezik egyetlen általános érvény? megoldás az európai muszlimok problémakörére. Egyes esetekben a beolvasztás er?ltetése (francia modell) éppúgy elmehet a széls?ségek irányába, mint a multikulturalizmus favorizálása (brit, holland modell). Bár az állam és az egyház szétválasztása és a vallási buzgalom iránt tanúsított amerikai tolerancia el?ször vonzónak t?nhet, az olvasztótégely megoldást sem vehetjük zsinórmértékül.

E túlzások között ki kell emelnünk a rendszerb?l két elemet is. Az egyik a munkateremtés fontossága. Amerikában a betelepül?k könnyen találnak munkát, szociális juttatásokat viszont már annál kevésbé; Európában ez épp fordítva van. A munkaer?piaci dereguláció pedig sokkal kevesebb érzelmi szálat pendít meg, mint a fejkend? viselésének eltörlése, vagy gúnyrajzok megjelentetése.

Másodszor pedig, az európai muszlimkérdés megoldásától – épp úgy, mint az amerikai latino bevándorlók esetében – a fiatalok sorsa áll vagy bukik. A lesújtó statisztikák mellett – a francia börtönökben kilencszer annyian ülnek észak-afrikai apák leszármazottai, mint francia apákéi – számos biztató folyamat is megindult: fiatal francia muszlim n?k negyede megy férjhez nem muszlim franciához, muszlimok tömegei járnak egyetemre Nagy-Britanniában, s?t egyesek még olyan „fehér bástyák” bevételére is mutatnak rátermettséget, mint a brit Konzervatív Párt. Könnyen lehet, hogy ötven év múlva Amerikában áldani fogják ennek az európai muszlim generációnak a nevét, amiért az iszlám h?n áhított felvilágosodásának az élére állnak.

Európa iszlámmal kapcsolatos tapasztalatai mások lesznek, mint Amerikáé. Az integráció persze minden érintett számára komoly áldozatokkal jár. Jelenleg úgy t?nik, hogy Eurábia víziója sokkal inkább rémkép, mint valós szcenárió.





© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány