Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Egy öreg frigy csendes továbbélése
An Old Couple Still Rubs Along
By Charlemagne
Economist, June 24, 2006


Tizenöt évvel a hidegháború vége után gyakran hallani arról, hogy a transzatlanti szövetség nem aknázza ki a benne rejl? lehet?ségeket. Amerikának és Európának összhangban kellene fellépnie egy jobb világ érdekében. A Bécsben megrendezésre kerül? amerikai európai csúcstalálkozó tökéletesen illeszkedik ebbe az elképzelésbe: „A világnak szüksége van együttm?ködésünkre” – szólt George W. Bush hangzatos kijelentése. Voltak azonban realisztikusabb megjegyzések is: Amerikának és Európának tiszteletre méltó partnerségét szerényebb hangvételben, kevésbé messianisztikusan kellene m?ködtetni.

Mr. Bush úgy távozott a Habsburg f?városból, mint egy gazdag, nevetségessé tett nagybácsi a családi összejövetelr?l, akit széles mosollyal fogadnak, a háta mögött pedig ócsárolnak. Furcsának hangzik, de Amerika renoméja tovább kopott Európában Bush tavalyi látogatása óta, amikoris az Irak kapcsán megromlott kapcsolatokat kívánta az elnök a régi mederbe terelni. A diplomaták közötti baráti viszony is inkább rapszodikusnak nevezhet?. Amerika eltökélt szándéka, hogy jó kapcsolatokat ápoljon Európával („Amerika támogatja az er?s Európa gondolatát, mivel szüksége van egy er?s partnerre” – mondta nemrégiben az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója), de Európa vonakodik elfogadni a békejobbot.

A csúcstalálkozó alatt az európai politikusok számon kérték az Egyesült Államokon az emberi jogok tiszteletben tartását, Guantanamót, a demokrácia mindenhatóságáról tartott szólamokat és a demokráciaépítés vitatott gyakorlatát. Mire az elnök azzal válaszolt, hogy ne várják országától a Dohai forduló megmentését, mire Barroso annyival reagált minderre: Önök tudják. Nem valami diplomatikus hangnem. Az eltér? hangnemet – ti. Amerika csupa mosoly, míg Európa a szemöldökét ráncolja – Európában többen azzal magyarázzák, hogy Amerikának nagyobb szüksége van Európára, mint viszont. A Bush-adminisztrációt ismerve ez nem t?nik elfogadható magyarázatnak. Mindazonáltal másképp is lehet szemlélni az eseményeket: napjaink nemzetközi kérdéseiben Európa minden ellenállása dacára a partneri viszony felújítása felé sodródik. Ez els?sorban annak tudható be, hogy a feltörekv? gazdaságok mindkét térséget ugyanolyan gazdasági kihívások elé állítják, melyekre hasonló (néha ugyanolyan önromboló) módon reagálnak. Európa számára a tavaly Kínával kirobbanó textilvita jelentette a fordulópontot, ugyanis ez volt az els? alkalom, hogy a kínai gazdasági jelenlét káros hatásait az európaiak ily közvetlenül, saját b?rükön tapasztalhatták – mint ahogyan Amerika már évek óta. Télen pedig, az orosz–ukrán gázvita kapcsán a kontinensnek szembesülnie kellett az energia nagyhatalmi politikai eszközként történ? felhasználásával. Amerika ezt is tökéletesen megérti.

Mindeközben, az üzleti lobbi hatására, Amerika és Európa a nemzetközi gazdaság szabályrendszerét legnagyobb mértékben meghatározó térségekké váltak. A bécsi csúcson megegyezés született arról, hogy a két fél közösen fog a harmadik világban fellépni a szellemi tulajdonjogok védelmében. Persze nem mindenben értenek egyet. Amerikában például nem övezi kedvez? fogadtatás a nemrégiben meghozott európai vegyipari szabályozást, mely az unió iparágban betöltött vezet? pozíciójából kifolyólag komoly hatással van a világpiacra. De Doha kérdésében sincsenek közös nevez?n. Mégis, Európa és az Egyesült Államok kéz a kézben a nemzetközi gazdaság f? regulátorai maradnak. Ez azt jelenti, hogy éppen annyira érdekeltek együttm?ködni a világgazdasági szabályok modernizálásában, mint a saját rendszerük érvényre juttatásának versenyeztetésében.

És mi a helyzet a jó öreg diplomáciával? A különböz?ségek ellenére mindkét fél úgy véli, hogy a másik fél kezd a másikhoz idomulni. Az amerikaiak úgy vélik, hogy Európában kezdik felfedezni a keménység el?nyeit, amit a palesztin hatóságnak eddig nyújtott támogatás, a Hamász kormányzat miatti befagyasztásával támasztanak alá. Európában pedig úgy gondolják, hogy a megzabolázott Egyesült Államok felismeri a soft power és a diplomácia jelent?ségét. Együttm?ködésük jó példája Irán. Mindezidáig sikerült úgy nyomást gyakorolniuk Teheránra, hogy ne bomoljon föl szövetségük, habár ez nem ment egykönnyen. Persze mindenki tudja, hogy ez az együttm?ködés csupán addig áll fönn, amíg nem kerül napirendre a katonai beavatkozás kérdése. Más kérdések is felszínre hozzák, hogy Amerika Marstól való. A Bush-adminisztráció els?ként állt ki Ukrajna és Grúzia NATO-tagsága mellett, melyet Európa ellenez. Dick Chaney amerikai elnökhelyettes szóvá tette Vlagyimir Putyin Oroszországban és a „közel külföldön” alkalmazott antidemokratikus módszereit, miközben Európa hallgat, beismerve, hogy nincs más választása, hiszen Oroszországból érkezik gázszállítmányainak kétharmada. Mindez nem jelenti azt, hogy a transzatlanti szövetség színlelt lenne. A régi partnereknek el kell fogadniuk, hogy már nem egyedül szabhatják meg a játékszabályokat, azonban mint a világ legnagyobb kereskedelmi partnerei komoly befolyással lehetnek a világgazdaság szabályrendszerére – a G 20 tagjaival közösen megszabhatják a világkereskedelem feltételrendszerét, már ha képesek egyetérteni. A hagyományos külpolitikában is van tere az együttm?ködésnek, legalább reaktív módon, például Palesztina vagy Irán esetében. Mindez el?segíti a bizalom növekedését, és lendületet adhat az együttm?ködésnek, mely oly sokat jelent a diplomáciában.





© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány