Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Miért is kell aggódni az óriás olajvállalatokkal kapcsolatban
Why You Should Worry About Big Oil
By Stanley Reed
Business Week, May 15, 2006


Joggal gondolhatnánk, hogy az április 26-án, Katarban megtartott olajcsúcs alkalmat adhatott a szektor szerepl?inek az ünneplésre. A találkozón a világ energiaügyi vállalatainak vezet?i vettek részt, akik mind rekordméret? profitokkal büszkélkedhettek. Az ünneplés azonban elmaradt. S?t a hangulat inkább komor volt. „Senki sem mosolygott” – mondja John Browne, a BP vezérigazgatója. Mindenki amiatt aggódott, hogy az ár túl magasra kúszott. A Big Oil, vezet? amerikai és európai gázvállalatok csoportja, komoly problémákkal küzd. Tudom, hogy mindez viccesen hangzik. Elég csak arra gondolnunk, hogy az Exxon Mobil legfrissebb, 2006 els? negyedévi jelentése a cég fennállása történetének legmagasabb, 8,4 milliárd dolláros bevételét jegyzi. Ehhez adjuk hozzá a BP, a Royal Dutch Shell, a Chevron, a Total és a Conoco-Phillips 2006-os bevételeit, és csaknem 135 milliárd dollárt kapunk, ami valamivel meghaladja a cseh vagy izraeli nemzeti összterméket. Mindemellett ezek a vállalatok komoly politikai támogatást kapnak hazájukban, miközben környezetvédelmi politikájuk hagy kívánnivalókat maga után, és keményen fellépnek a gázárak védelme érdekében. Szóval miért is kellene aggódnunk miattuk.

Nos, nem kell szeretnünk a nagy olajvállalatokat ahhoz, hogy aggódjunk amiatt, hogy képesek-e ellátni minket a kell? mennyiség? energiával. E feladat ellátása a technológiai kihívások, a nemzeti olajvállalatokkal vívott éles verseny, egyes kormányzatok ellenséges fellépése miatt ugyanis egyre nehezebb. Tehát miközben a vezet? olajvállalatok rekordméret? profitokat regisztrálnak, a felhalmozott összegeket már sokkal nehezebben tudják visszaforgatni. Termelésük pedig már csak nagy nehezen képes lépést tartani a kereslet növekedésével; a tartalékképzési mutatójuk csökken? tendenciát mutat (normális esetben ennek folyamatosan 100 százalék fölött kellene lennie, viszont többségüknél hamarosan a mutató e szint alá fog visszaesni).

Míg egyes elemz?k úgy vélik, hogy az olaj ára a jelenlegi szinten fog bebetonozódni, mások szerint a 70-es és 80-as évek mintájára egy hordó nyersolaj ára az évtized végére eléri majd a 200 dollárt, míg a gáz gallonja a 6 dollárt. Mindezt a PFC Energy adatai alapján állítják, melyek szerint jelenleg kétszer annyi olajat fogyasztunk, mint amennyi az újonnan felfedezett mez?k mélyén rejlik. A megtakarításokkal és a technológiai fejlesztésekkel már így is milliárdokat sikerült megspórolni, azonban ez sem volt elég a kínai és indiai fogyasztás vezérelte keresletrobbanás kivédéséhez.

De ha az árak nem lennének ilyen magasan, a Big Oil tagjai és vásárlóik akkor is kényelmetlen helyzetben lennének, mivel a világ olajtartalékainak jelent?s részét már nem ?k dobják piacra. Az elméletben ennek nem kellene semmi rosszat sem jelentenie, mivel valaki úgyis ellátja megfelel? mennyiség? készlettel a világpiacot. Valójában azonban a magánkézben lév? olajvállalatok sokkal jobban teljesítenek a kutatás és fejlesztés területein mint az állami kézben lév? nemzeti vállalatok, így ha ezek a vállalatok nem tudnak megfelel?en érvényre jutni, akkor a fogyasztókra még keser?bb sors vár.

Tíz évvel ezel?tt, alacsony olajárak mellett olyan országok, mint Oroszország vagy Venezuela boldogan állt az olajóriások rendelkezésére. Most azonban a maximumot akarják kihozni lehet?ségeikb?l. Úgy alakítják adórendszerüket és úgy kötnek koncessziós szerz?déseket, hogy minél magasabbra kúszik az olaj ára, annál magasabb arányban részesül az állam az olajbevételekb?l. Szaúd-Arábia és Oroszország már azt mérlegeli, hogy beengedje-e egyáltalán a nagyvállalatokat. Az 1960-as években az ismert források 85 százaléka állt teljesen nyitva a nemzetközi vállalatok el?tt, mely arány mára 16 százalékra esett vissza. A többi mez?re való bejutás vagy korlátozott, vagy teljes mértékben tiltott. Ezzel párhuzamosan folyamatosan növekszik a nemzeti olajvállalatok termelésb?l kihasított részesedése. Azon vállalatoké, melyek tulajdonosi struktúrájában állami és kormányzati szerepl?k töltenek be dönt? pozíciókat, így árképzési politikájukat inkább politikai, mint kereskedelmi szándékok hatják át. Ilyen politikai okok motiválták a venezuelai vagy az iráni olajtermelés visszafogását.

A megszorításokat látva az olajipari óriások számára nagyban felértékel?dött az általuk (az Északi-tengeren, a Mexikói-öbölben vagy az alaszkai partok el?tt) birtokolt olajmez?k biztonsága és kiszámíthatósága. Ezeket az 1960–70-es évek folyamán fedezték fel, mára kimerül?ben vannak, így a kitermelés költsége rohamosan növekszik. A források ürülésével egyre több vállalat fordul olyan új forrásokhoz, mint a kátrányhomok, vagy a cseppfolyósított természetes gáz. Az olcsón és egyszer?en megszerezhet? energia már a múlté, az iparágnak igenis szembe kell néznie a jöv? egyre nehezebb kihívásaival.





© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány