Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

A nagy vízválasztó
Great Divide
By Peter Beinart
The New Republic Magazine, September 13-20, 2004


Egy hónappal ezel?tt a párt nemzeti konvencióján, Bostonban a Demokrata Párt kis túlzással leny?gözte a sajtót a kifelé sugárzott egységével. Ha akkor az az egység képes volt erre, nehezen találhatunk szavakat az eheti, New York-ban tartott Republikánus Nemzeti Konvencióra. Az eseményen a delegáltak 96%-a tette le voksát George W. Bush elnök és politikája mellett. Csak az összehasonlítás kedvéért megjegyezhetjük, hogy a demokrata konvenció résztvev?inek körülbelül 86%-a alapvet?en nem John Kerry-t remélte elnökjelöltnek az el?választások során, míg a republikánusok esetében a támogatás valóban ?szinte és teljes kör? volt. Összességében azt mondhatjuk, hogy míg Bush táborának egysége kevéssé meglep?, annál inkább az a demokratáknak még ez a törékeny és felszínes, a jelöltet jóvá hagyó fellépése. Az ? helyzetükben ugyanis ez igazi sikernek számít.


A Republikánus Párt (GOP; Grand Old Party – a szerk.) nem csupán a kampány szempontjából volt képes profitálni a nemzetbiztonság számukra mindig sajátnak érzett hangsúlyozásából, de kulcsjelent?ség? volt a „War on Terror” közösségileg kifejtett hatása is, azaz hogy a közelmúltban tapasztaltakhoz képest jóval inkább egy platformra hozta a párt szinte minden szegmensét. Ezt a hatást pedig csak er?sítették az olyan konzervatív top-témák, mint az abortusz vagy a melegek házasságának elutasítása. Bushnak (értsd: az elnöknek) ezúttal dönt? szerep jutott, mert ellentmondást nem t?r? kiállása a megkezdett háborúk során képes volt meggy?zni és maga mellett tartani a kételked? republikánusokat is. Ez pedig jelent?s és fontos eredmény, hiszen ok akadt volna b?ven a háborús politika újragondolására (gondoljunk csak a tömegpusztító fegyverek „képlékenységére” Irakban).


Nem beszélhetünk azonban hegemón republikánus táborról. A közelmúltban – a média által igencsak elhanyagolt jelenségként – megjelentek a párton belüli kritikus hangok is, mint például a Kansas-i és a Nebraska-i republikánus szenátorok, akik a realizmus növekv? hiányától, illetve a messianizmus veszélyeit?l óvták beszédeikben a Bush-adminisztrációt. Ide tartozik az a tény is, amelyet a már említett, jelent?s Bush-befolyás mellett figyelembe kell vennünk: hogy tudniillik számos republikánus politikus támogatta az afganisztáni és az iraki háborút csupán az elnökhöz f?z?d? lojalitása, illetve akár karrierféltés okán. Azonban olyan, a republikánusok számára történelmi bázisterületeken, mint a Közép-Nyugat, a párton belül igenis léteznek eltér? vélemények a külpolitikáról: ezek ugyanis a hagyományos republikánus izolacionizmus ?shazái. Amelyt?l pedig nehéz lenne eltekintenünk, lévén évtizedeket meghatározó irányzatról van szó.


Ugyanakkor azonban nem létezik olyan republikánus ág, amely akár egy pillanatig is azonosulni tudna John Kerry külpolitikai mondanivalójával, s ez újfent megteremti a pirosak osztatlan fellépésének lehet?ségét. A legújabb-kori amerikai politikában ugyanis a külpolitika nem egyik vagy másik oldalon belüli, platformokat eredményez? vízválasztó, hanem a politikai elit egészét és csupán két részre osztó választóvonal.









© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány