Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Civilizációk igaz háborúja
The Real Clash of Civilizations
By Melinda Liu
Newsweek International, April 24, 2006


Az elnökök csúcstalálkozón exponált mosolyai mögött elrejt?zik az a tény, hogy Kína a legjelent?sebb kihívást jelenti az Egyesült Államok jöv?beni globális stratégiája számára. Jól jelzi ezt, hogy a tényleges pekingi csúcs el?tti héten Washington már félreérthetetlen üzeneteket küldött Hu Jintao államf?nek: az amerikai külügy Latin-Amerikába küldte nyugati érdekszféráért felel?s miniszterhelyettesét. Thomas A. Shannon útjának (amely az ? posztján az els? volt a történelemben a nevezett kontinensre) az volt a célja, hogy egyértelm?vé tegye a latin országokban gazdasági és katonai kapcsolatait épít? Kína számára: az USA elvárja t?le a megszokott hatalmi egyensúly tiszteletben tartását a térségben. Az ázsiai óriás hivatalos reakciói persze igyekeztek megnyugtatni a Fehér Házat, s leszögezték, hogy „Kína nem is törekszik rá, hogy ellensúlyt vagy politikai riválist képezzen Amerikával szemben”.

Érdekesen alakulnak az amerikai-kínai kapcsolatok, amióta George W. Bush 2000-ben hivatalba lépett. Parádés csúcstalálkozók, látványos barátkozás, a kooperáció és a harmónia folytonos hangoztatása. A szakért?k azonban arra figyelmeztetnek, hogy a jöv?ben, – az eltér? nemzetközi elképzelések kikristályosodásával –, egyre nehezebbé válik majd e der?s felszíni kommunikáció fenntartása mindkét fél számára. Amíg Bush a nyilvánosságban a terrorizmus elleni harcnak, a demokrácia népszer?sítésének és a lator rezsimek felszámolásának áldozta elmúlt öt esztendejét, addig a demokratikus választáson meg nem mérettetett Hu meg sem próbálta országa külpolitikájának els?dleges pragmatizmusát (olykor amoralitását) leplezni. A mindkét hatalom számára kulcsfontosságú energiaforrások példáját említve: a megideologizált iraki háborúhoz képest Kína, ahol számára szükséges természeti kincseket sejtett, nyíltan vállalva céljait lepaktált a helyi rezsimekkel – köztük számos olyannal, mely a jelenlegi washingtoni adminisztráció célkeresztjében áll. Bizonyos fejl?d? (egyel?re még alulfejlett) országokban egyenesen föld alatti ütközetet vívnak az USA által propagált liberalizálási irányelvek és Kína gyors gazdasági ellentételezést kívánó szerepvállalásának lehet?sége. Washington aggodalmait az is növelheti, hogy számos ország – köztük jelent?s európai hatalmak is – egyre toleránsabbak a kínai berendezkedéssel szemben, ahogy ezt a fegyverembargó feloldását övez? uniós vita is jelzi.

Létrejöhet-e tehát a civilizációk valódi összecsapása Amerika és Kína között? Az elmúlt években az amerikai kormányzatok figyelmét els?sorban az iszlám fundamentalizmus, ez a kézzel fogható veszélyforrás kötötte le a nemzetközi kérdésekben. Ám ugyanezen id? alatt csendes, ám annál feszültebb viták indultak Kínával a kereskedelempolitika, az emberi jogok, a globalizáció és más témakörökben. S bár napjainkban még a közel-keleti pokolgépes merényletek uralják a f?címeket, a jöv? igazi kihívását már a Hu Jintaohoz hasonló vezet?k jelentik Washington számára.

A Bush-adminisztráció konzervatívjai közül többen már régóta osztják ezt a vélekedést. Donald Rumsfeld számtalan esetben hívta fel a figyelmet a kínai védelmi büdzsé aggasztó növekedésére, s ezzel párhuzamosan az USA 200 milliárd dollárra rúgó, kétoldalú kereskedelmi deficitjére. A Pentagon negyedéves folyóirata pedig februári számában sem felejtette el Kínát „az amerikai érdekekre jelentett potenciális veszélyként” definiálni. „Amíg az Egyesült Államok célja a demokratikus berendezkedés meghonosítása világszerte, addig ez problémát jelent Kína számára, hiszen azt jelenti: változtatni szeretnénk a rendszerükön” – hangsúlyozza Kenneth Lieberthal, az egykori Clinton-kormány Kína-felel?se a Nemzetbiztonsági Tanácsban.

Clintonék alatt elkezd?dött Kína szerepének növekedése az amerikai külpolitikában. Bush stratégiája ezután az lett, hogy a globális közösség tagjává tegye Pekinget a WTO-tagságon s egyéb lépéseken keresztül. „A cél, hogy teljes felel?sséget visel?, s azt vállaló nemzetközi szerepl?t faragjunk az ázsiai országból” – mutat rá Robert Zoellick külügyminiszter-helyettes. „Arról van szó, hogy a nemzetközi kérdések afféle részvényeseként Kína is kivegye a részét a nemzetek közössége el?tt álló fontos problémák megoldásából”. Mindez persze meglehet?sen nehéznek, egyes szakért?k szerint egyenesen elképzelhetetlennek t?nik, figyelembe véve, hogy az USA számos kérdésre Kína számára elfogadhatatlan válaszokat kíván adni (nehéz elvárni például Pekingt?l a demokráciát vagy éppen, tekintettel eltér? gazdasági helyzetére, a gyors liberalizálást).

„A jöv? már nem hasonlít majd a hidegháborúra” – szögezi le Harry Harding, az Eurasiagroup szakért?je. „Kína ugyanis multidimenzionális hatalom lesz: amíg Oroszország els?sorban versenyképes katonai potenciálja révén jelentett kihívást Amerikára nézve, Japán pedig kizárólag gazdasági téren tudta volna megszorongatni Washingtont, addig Peking katonailag és gazdaságilag, globális befolyását illet?en párhuzamosan er?södik.





© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány