Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

A globális szerepvállalás mikéntje
How to Go Global
Economist, March 25, 2006


Lehet, hogy George Bush már nem tudja visszájára fordítani az otthoni folyamatokat, ahol nagy er?feszítések árán próbálja védeni iraki politikáját a lakosság 60 százalékával szemben. Az európai politikusok viszont abban reménykednek, hogy a bagdadi és a ramadi események meggy?zik az elnököt a diplomáciai eszközök fontosságáról, és nem alap nélkül bizakodhatnak a változást illet?en. De akkor miért bosszankodnak egyesek az Atlanti-óceán két partjának további távolodásától tartva?

A közelmúlt fejleményei arra engednek következtetni, hogy a jelent?sen megn?tt a diplomáciai mozgástér a két fél között. Gondoljunk csak Bush egy évvel ezel?tti brüsszeli látogatására, ahol a felek egyaránt készséget mutattak mind a NATO meger?sítésére, mind az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti kapcsolatok szorosabbá tételére. A két fél diplomatái intenzíven m?ködtek együtt Irán atomprogramja és Szíria libanoni ámokfutásának kérdésében is. A kínai fegyverembargó körül kibontakozó vita és Oroszország hatalmának növekedése kapcsán is egyre s?r?bb párbeszéd folyt a két part között. Igaz, nem jutnak mindig közös álláspontra, de azért a legfontosabb kérdésben egyetértés van közöttük. Ezen együttm?ködés komoly próbája Kína és Oroszország meggy?zésének formája az iráni atomprogrammal kapcsolatban.

Bush nem csak azt szeretné elérni, hogy a konfliktusmenedzselés terén sikeresebbek tudjanak lenni. Egy csendes forradalomnak is a szemtanúi lehetünk, mind abban a vonatkozásban, hogy Amerika mit vár el saját diplomatáitól és katonáitól világszerte, mind pedig abban, hogy mit vár el szövetségeseit?l. A Bush-adminisztráció arra szólítja föl szövetségeseit, Japánt, Dél-Koreát, Ausztráliát, hogy vállaljanak nagyobb világpolitikai szerepet. Ez persze nem azt jelenti, hogy Amerika akár csak csekély mértékben is visszavonulna a nemzetközi porondról. A National Security Strategy nemrégiben revideált változatának és a Pentagonban még korábban kelt Quadrennial Defence Review sorai közül sokkal inkább az a felismerés olvasható ki, hogy az Egyesült Államok a hader?t nem tartja a legmegfelel?bb eszköznek ahhoz, hogy elérje azt, amit Condolezza Rice úgy hív, hogy „a szabadságot el?térbe helyez? hatalmi egyensúly” állapota. Amerika továbbra is a világ vezet? katonai hatalma kíván maradni, de most a diplomácia eszköztára a legmegfelel?bb, ahol diplomaták és katonák vállvetve dolgoznak a konfliktuskezelés és a háború utáni helyreállítás sikerén.

A legfontosabb a szövetségesek megnyerése, és ennek az európai fülek is igazán örülhetnének, de mégse teszik. Az amerikaiak folyamatosan építik le európai bázisaikat, és az európaiak attól tartanak, hogy az öreg kontinens leértékel?dött Washington szemében. Sokkal inkább arról van szó azonban, neheztelnek, hogy Amerika magára hagyja Európát. Amerikai hivatalnokok természetesen cáfolják, hogy Washington hátat fordított volna Európának. Csupán Bush más természet? szövetséget kíván Európától.

Az Atlanti szövetségnek nem abból kellene állnia, hogy védelem alatt tart amúgy is biztonságos nyugat-európai területeket, hanem sokkal inkább abból, hogy Amerika és Európa közösen mit tehet a világ többé részén felmerül? fenyegetések visszaszorítása érdekében, véli egy tisztvisel? a State Departmentb?l. Az Egyesült Államok abban bízik, hogy az új globális stratégia a novemberben megrendezésre kerül? rigai NATO csúcson is elfogadásra kerül.

A szervezet már évek óta egy helyben toporog. Itt lenne az ideje átvenni a biztonság szavatolásának feladatát Afganisztánban, és segítséget nyújtani az Afrikai Unió békefenntartó egységeinek Darfurban. Hogy mindezt akarják-e a szövetségesek, a NATO novemberi csúcstalálkozójáig még van idejük eldönteni.





© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány