Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Európának szüksége van a maga Koidzumijára
Europe Needs Its Own Koizumi
By Angel Ubide
Newsweek International, April 3, 2006


Néhány évvel ezel?tt Európa vezet?i bizakodóan tekintettek a jöv?be gazdasági teljesítményüket illet?en, míg Japán veszett ügynek t?nt. Most, hogy a japán gazdaság újabb lendületet vett, egyes elemz?k úgy vélik, 2006-ban a 3 százalékot is meghaladó ütemben fog növekedni, azaz gyorsabban, mint Európáé vagy az Egyesült Államoké. Itt lenne az ideje, hogy az európaiak feltegyék maguknak a kérdést, mit is tanulhatnának Japántól. A válasz pedig az lenne, hogy nagyon is sokat.

Az els? lecke az, hogy az id?zítés rendkívül sokat számít. El?ször is Japán rendbe tette eladósodott, politikai befolyás alatt álló bankrendszerét. Majd ez a független és vibráló pénzügyi rendszer modernizálásra ösztönözte a vállalati szektort. Ezek között felhagytak például a nyugdíjkorhatárig való alkalmazás ígéretének gyakorlatával. Mégsem volt semmiféle tüntetés az utcákon, mert a fellendülés visszaállítja Japán megkopott fényét, a reform tiszteletet ébreszt a közösségben. Ezzel szemben Európában, ahol el?ször munkaer?-piaci és jóléti reformokkal kezdtek, az eredmény a gazdasági növekedés felgyorsulása helyett a járulékok és a munkabiztonság csökkenése ellen tüntet? tömegek utcára vonulása lett.

A második lecke: a politika. Koidzumi Dzsunicsirónak sikerült a vidéki érdekeket véd? er?s platformok szövetségéb?l egy egységes reformorientált szervezetté alakítani pártját, a Liberális Demokrata Pártot. Ezzel szemben Európa politikai csapdába került, ahol az er?s érdekcsoportok nem hatékonyan m?köd? rendszerek védelmére kelnek: a farmerek a mez?gazdasági támogatások, az id?sebbek a magas nyugdíjkiadások mellett kardoskodnak.

A japán reform sikere egyértelm?en Koidzumi azon döntésére alapul, hogy elvágja a kormány által fenntartott kötelékeket a banki szektor és a vállalatok között. Ezzel nyilvánvalóvá vált a cégek számára, hogy két választásuk van: reform vagy halál. Persze számos pazarlóan m?köd? vállalatnak be kellett zárnia kapuit, amellyel a gazdaság felszabadult a fölösleges teher nyomása alól. Ennek az eredménye széles kör? gazdasági fellendülés, a foglalkoztatottság növekedésének ütemével lépést tartó bérnövekedés, és az 1990-es évek óta a munkásosztály legmagasabb jövedelmi szintjének biztosítása lett. A munkaer?piac fellendülésének alapját a rekordméret? vállalati profitok tették lehet?vé. A bevételek masszív növekedését a részvénypiacok által tett hajt?kanyar jelzi a legjobban (a részvényárak a 2003-as szinthez képest megduplázódtak). E folyamatot Koidzumi a 2005-ös választások során a japán posta reformjára tett ígéretével tet?zte be (a posta, 3 billió dolláros japán megtakarítások ?re, egyébként a világ egyik legnagyobb bankja is). Újraválasztása bebizonyította, hogy a reform igenis lehet népszer? is. Ezzel szemben Európa vezet?i azzal, hogy folyamatosan beszélnek róla, de nem hajlandóak lépni, leértékelték a reform fogalmát. Míg Japánban a reform jó dolog, addig Európában er?sen stigmatizált.

Az európai bürokrácia feladata elvileg az lett volna, hogy megvédje a reformtörekvéseket a tagállamok különös nemzeti érdekeivel szemben. Az egységes piac megteremtésének épp az volt a célja, hogy lassan de biztosan felszámolja a hatékonyság hiányát. Az Európai Központ Bank és a Növekedési és Stabilitási Paktum eredetileg arra szolgált volna, hogy helyreállítsa a tagállamok makrogazdasági mutatóit. Ez azonban nem sikerült. A költségvetés körüli viták, amelynek középpontjában az áll, hogy mely érdekek fognak nyerni és melyek veszíteni, kit?n?en szemlélteti, hogy Európa mily mélyen megragadt a régimódi politizálás szintjén.

Európa számára talán a legfontosabb a reform elemei id?sorrendjének megváltoztatása lenne. Próbálkoztak már munkaer?piaci élénkítéssel, a szociális ellátórendszer reformjával, áruk és szolgáltatások liberalizálásával, a pénzpiacok integrálásával. A sorrendnek azonban épp ellentétesnek kellett volna lennie. Az er?s pénzpiacok ugyanis kier?szakolhatták volna a nemzeti reformokat, az áruk és szolgáltatások piacainak liberalizációját, a munkaer?-piaci reformokat.

Európa vezet?inek gyorsabb ütemben kellene haladnia a pénzpiacok megnyitásának területén, miközben nemzetállami szinten felszámolják a hatékonysági deficittel küzd? elemeket. Teret kellene adniuk a francia, német és spanyol bankok határokon átível? fúzióinak, mely nagymértékben egységesítené a kontinentális piacot, lenyomná az árakat, és nagyobb hatékonyságra ösztönözné a vállalati szektor szerepl?it. Ez az integrált pénzpiac hatékonyabbá tenné a monetáris politika eszközeit is, mivel felértékelné a kamatszintváltozás hatásait, és felgyorsítaná Európa növekedési ütemét. Mint ahogyan azt Japán példája megmutatta, a felélénkülés még a legkeményebb reformokat is népszer?vé teheti. Ami leginkább hiányzik Európának, az Koidzumi Dzsunicsiró, hogy meglépje mindezeket az intézkedéseket.





© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány