Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Újabb nagyhét Európában
Another Great Week for Europe
Economist, April 15, 2006


Franciaországban a kormány visszavonta a rugalmasabb munkaer?piac irányába mutató törvényjavaslatát. Olaszországban a Romano Prodi vezette baloldali pártszövetség aratott gy?zelmet az esedékes parlamenti választásokon. Két, látszólag egymással kapcsolatba nem hozható esemény, amelyek ugyanarra a dologra engednek következtetni: az európai gazdaság magját alkotó országok még nem állnak készen a létfontosságú reformintézkedések meglépésére, amelyek elmaradása komoly válságot eredményezhet a kontinensen.

Az Európai Bizottság egykori elnöke által vezetett balközép pártszövetség kis különbség? gy?zelme ellepte az európai sajtó címlapjait. A választások estéjén Romano Prodi büszkén jelentette ki, hogy készen áll a kormányalakításra, ami azonban nehéz feladatnak ígérkezik, mivel a szoros választási eredményb?l kifolyólag nagy szüksége lesz a két széls?baloldali párt támogatására is. Mindez a távozó, Silvio Berlusconi vezette jobbközép kormány által hátrahagyott választójogi reformnak köszönhet?, amely a múlt politikai instabilitásával való szakítás céljából visszatért az arányos választási rendszer intézményéhez. Azonban azt is meg kell említenünk, hogy Berlusconi sokkal jobban szerepelt, mint azt az el?zetes közvélemény-kutatások el?re jelezték. Prodi támogatása mögött nem más állt, mint az állampolgárok azon kívánalma, hogy az új kormány minél el?bb állítsa vissza az olasz gazdaságot a megfelel? pályára. 2001-ben épp ezért álltak Berlusconi mögé, és ez alkalommal épp azért fordultak el t?le, mert képtelen volt a megfelel? reformok meglépésére. De Prodi sem kecsegtet sok reménnyel, mivel 13 pártot tömörít? szövetségében két kommunista párt is helyet kapott, amelyek zsigerb?l elutasítják a gazdasági reformokat. S?t a balközép koalíció els? szándékolt intézkedése, hogy felszámolja annak a „Biagi” törvénynek a rendelkezéseit, amelyeknek az ideiglenes munkavállalók számában tapasztalható növekedés nagyban köszönhet?.

Franciaország hasonló reformokkal próbálkozott, ám Dominique de Villepin kormányf? a heteken át tartó utcai tüntetések hatására visszavonta a védnöksége alatt futó törvényt, amelynek célja az volt, hogy rugalmas munkaszerz?dések bevezetésével oldja a magas minimálbér és a szigorú felmondási szabályok által gúzsba kötött munkaer?piac feszességét, hogy hozzájáruljon a munkanélküliség – különösen a fiatal lakosság vállaira nehezed? – terhének enyhítéséhez. Így utólag elmondható, hogy De Villepin két hibát vétett. El?ször azért, mert megtört az utca nyomása alatt, így beállt a közelmúlt francia történelme azon politikusainak sorába, amelyek meghátráltak a tüntet?k tömegei el?tt. Másodszor pedig azért, mert bízott Jacques Chirac teljes kör? támogatásában, akinek 11 éves elnöksége végére érve kicsúszni látszik a hatalom a kezéb?l, ráadásul nem elkötelezett reformpárti. Így komolyabb változásokra a jöv? tavaszi elnökválasztások el?tt nemigen számíthatunk.

Els? pillantásra valamivel kedvez?bbnek t?nhet Németország, az eurózóna harmadik nagy gazdaságának helyzete. Angela Merkel tavaly novemberi kancellári székbe kerülése óta a gazdaság a növekedés, az üzleti élet az élénkülés jeleit mutatja. Viszont a nagykoalíció jelent?s mértékben megköti a kancellár asszony kezét, így radikális változásokra itt sem számíthatunk.

E három ország példája egybehangzóan mutat rá arra, hogy a szavazópolgárok még nem állnak készen a változás keser? pirulájának lenyelésére. A reform ugyanis mindig komoly áldozatokkal jár, és mindhárom országban túl sokan vannak a körön belüliek (az állami alkalmazottak, a biztonságos állással rendelkez?k), akik keveset nyernének, de sokat veszítenének a változással, és készek harcolni ellene, pedig az nemcsak a körön kívüliek (a munkanélküliek és a fiatalok), hanem végs? soron az ? számukra is kedvez? hatású.

Mindez azt jelentené, hogy az eurózóna képtelen a reformra? Manapság divatos erre a kérdésre igennel válaszolni, és azzal érvelni, hogy a folyamat mindaddig megállíthatatlan lesz, míg Európa el nem éri az általános elszegényedettség szintjét. Ez azonban túlságosan is borús jöv?kép. Megfelel? körülmények között és megfelel?en elszánt politikai vezetéssel még az eurózóna három nagyja is a helyes útra léphet. Elég csak az egykoron a „holland betegségben” küszköd? Hollandiára, a komoly gazdasági problémákkal küzd? Írországra vagy Finnországra gondolnunk. A mély válságból megfelel? és keménykez? reformokkal mindegyik?jüknek sikerült növekedési pályára állnia úgy, hogy Írország például ma a világ legversenyképesebb gazdaságának számít. Ezekben az országokban két dolog volt együttesen jelen, amely a reformokat életre hívta. El?ször az, hogy a szavazópolgárok, a vállalati szektor, a szakszervezetek mind egyetértettek abban, hogy az ország válságban van. A második pedig az elkötelezett politikusok léte volt, akik hajlandóak voltak vállalni a népszer?tlen intézkedéseket.

A probléma jelenleg az, és nemcsak Olaszországban, Franciaországban vagy Németországban, hogy a lakosság túl nagy része továbbra is túl jól él, és nem alakult még ki az általános vélekedés, hogy az ország gazdasága mély válságban van. Mindhárom ország híján volt a bátor politikai vezet?knek is, akik színre lépve elmagyaráznák a lakosságnak a reformok mibenlétét. Sokkoló út rajzolódik ki, amely Európa országait rádöbbentheti hibáikra: az egyre csak mélyül? gazdasági válság. Így a hét eseményeit szemlélve bizton állíthatjuk, hogy egy lépéssel közelebb kerültünk mindehhez.





© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány