Egy háború alatt, ha valamelyik hadvisel? egyoldalú t?zszünetet hirdet, bukásra ítéli magát. Márpedig Franciaország épp ezt csinálja. Országunk a választások el?tt befagyasztja magát a globalizáció félelmetes csatái közepette, és ez még nagyon sokáig nagyon sokba kerülhet nekünk, ennek jelei máris érezhet?k.

Az iparpolitika totális hiánya vezetett oda a múlt héten, hogy spontán privatizáltunk egy stratégiai jelent?ség? vállalatot, a GDF (Gaz de Franc) gázszolgáltatót. Szintén ennek a következménye, hogy két bank, a Banque populaire és a Caisse d’épargne a héten egy olyan – a közös érdekeiknek tökéletesen megfelel? – fúzióról tárgyalhatott, amely a szociális otthonok és a már szinte nemlétez? stratégiai fontosságú vállalatok finanszírozását gyengítené. Képtelenek vagyunk hosszú távú reformokra. Az állam ennek nyomására minden eszközt megragad a munkanélküliség statisztikáinak javítása érdekében; akár a legmesterkéltebbet, vagy lealacsonyítóbbat a fiataloknak, miközben a szociális egyezmény összes szabályát megszegi. Európának egyszer?en nincsenek hosszútávú kilátásai. Szomszédaink, különösképpen Németország, elutasítanak minden további víziót Európa építésér?l, és már meg se hallgatják a Párizsból érkez? javaslatokat, amíg le nem cserélik az Elysée f?bérl?jét (a köztársasági elnök rezidenciája). Végül, politikai rendszerünk lebénulása még a legdrágább területünket is érinti – amelyben a fejl?dést támogatjuk. Megakadályozza, hogy Afrikával közös útra lépjünk, és hogy készen álljunk az olyan sürg?s feladataink ellátására is, mint az éhínség leküzdése Nigériától Kenyáig.

A kormány tudatában van annak, hogy zsákutcába került, és az elnökverseny miatt úgy tesz, mintha szerepe csak arra korlátozódna, hogy vizsgálja a különféle opciókat, amelyek közül utóda választhat. Érthet?, hogy egy ilyen helyzetben a vállalatok minél távolabb szeretnének kerülni a csatamez?t?l, és csak külföldre fektetnek be. És az is teljesen érthet?, hogy az alkalmazottak úgy takarékoskodnak, ahogy csak tudnak, minimális fogyasztással, és ez igencsak korlátozza a növekedést, ami új munkahelyeket teremthetne.

Kétféleképpen kerülhet? el a keser? vég. A jelenlegi köztársasági elnök vagy elkezd kormányozni – vagyis végre hosszútávú döntéseket is hozni; vagy végleg lemond az országról. Persze nyílván egyik megoldást sem fogja választani, hacsak a történelem nem dönt helyette.