Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Amerika új szövetségese, Jacques
America’s New Ally, Jacques
By Denis MacShane
Newsweek International, March 6, 2006


Amint körülnéz a világban, George W. Bush ismételten fölteszi magának a kérdést, hol is szerezhetne újabb szövetségeseket a fényét vesztett amerikai külpolitika támogatásához. Ekkor lép el? a sorból Jacques Chirac, aki elnöksége alkonyán olyan irányt vett, mintha legalább olyan jó barátja kívánna lenni Washingtonnak, mint Tony Blair. Miután Németországgal vállvetve öt éven keresztül igyekezett egy Amerika-ellenes frontot kialakítani Európában, az utóbbi id?szakban úgy t?nik, hogy változtatott hozzáállásán, és diplomáciai eszköztárából olyan kezdeményezéseket húz el?, melyek nagyban illeszkednek az Egyesült Államok külpolitikai napirendjéhez.

Nem sokkal azel?tt, hogy Bush megérkezett Új-Delhibe, azzal a céllal, hogy segítsen egyengetni India útját 21. századi regionális nagyhatalmiság felé, mely ellensúlyt képezne a megnövekedett kínai szereppel szemben, azt kell tapasztalnia, hogy a francia elnök is hasonlóképpen vélekedik a Távol-Keletr?l. Chirac ugyanis nem sokkal Bush el?tt látogatott Indiába, ahol az amerikai stratégiával egybehangzó megállapodást kötött az ottani vezetéssel. Ennek értelmében Franciaország a jöv?ben a környezetre kevésbé káros atomenergia hasznosítását el?segítend? nukleáris know-how-t ad el Indiának, mely nagyban hozzájárul a feltörekv? gazdaság importolaj-függ?ségének mérsékléséhez. Igaz, az Egyesült Államok szenátusának még rá kell bólintania az Indiával szemben fennálló hasadóanyag-szállítási tilalom feloldására, de ha Washington tényleg komolyan gondolja az indiai atomprogram támogatását, akkor a chiraci javaslat mindenképpen kedvez? fogadtatásban részesül az Atlanti-óceán túlsó partján.

Chirac tovább ment ennél. Nemrégiben az országa nukleáris doktrínájáról szóló – igaz csekély visszhangot kiváltó – beszédében arra hívta fel a francia földön terrorista tevékenységet támogató országok figyelmét, hogy adott esetben atomcsapással is számolniuk kell. Igaz, gaullista köntösbe bújtatva, de ez a kijelentés egy európai preemptív csapás doktrínájának feleltethet? meg, mely nem áll távol a szeptember 11-e után az amerikai vezetés által megfogalmazott stratégiától. Megkésve vagy sem, de ebb?l a hangnemb?l az Egyesült Államok külpolitikájának alapvetése hallatszik ki, amely figyelmezteti a terroristákat és az ?ket támogató államokat, hogy van egy határ, amit nem érdemes átlépniük.

A Közel-Keleten pedig Amerika és Franciaország kéz a kézben dolgozik a libanoni helyzet megoldása érdekében. Együttesen lépnek fel Szíriával szemben ENSZ határozatot követelve, mely felszólítja Damaszkuszt, hogy hagyjon fel szomszédja politikájának ilyen jelleg? kézi vezérlésével. Irán esetében pedig még szembeötl?bb az új közös front, ahol Franciaország az els? európai országok között volt, aki elítélte Teherán Izrael-ellenességét, és fellépett az iráni atomprogram Biztonsági Tanács elé terjesztése ügyében.

Chirac megértette, hogy a háború ellenében folytatott francia politika nem járult hozzá Franciaország terrorfenyegetettségének csökkenéséhez. Militáns iszlám papok komoly aktivitása észlelhet? az 5 milliós muszlim lakosság körében, akik közül rengetegen elhiszik, hogy egy csapásra megoldódik minden problémájuk, ha elfordulnak a francia szekularizmustól és alávetik magukat a sariah-nak.

Továbbá Chiracnak megvan a maga Abu Graibja is, ugyanis bírósági tárgyalás el?tt áll azon francia antiterrorista elitalakulatok ügye, amelyek terrorista kapcsolatokkal vádolt foglyokat kínoztak meg. Minden vádaskodás ellenére azonban Chirac tisztában van azzal, hogy a terrorizmus ellen folytatott harc során mind a katonai, mind a biztonsági szervek követhetnek el hibákat – és el is követnek. Így nem áll be az amerikai fogolykínzásokat hangosan kárhoztató, Amerika-ellenes politikusok és véleményformálók táborába.

A 2006-os év Franciaországa tehát más, mint amelyik korábban az Amerika-ellenes európai front élére állt néhány évvel ezel?tt. Az új német kancellár, Angela Merkel sem kívánja folytatni el?dje, Gerhard Schröder külpolitikáját, mely fel kívánta oldani a kínai fegyverembargót, és szemet hunyt a demokrácia oroszországi megcsúfolása felett. Mindeközben azt kell tapasztalniuk, hogy Nagy-Britannia és Spanyolország komoly gazdasági növekedést tudhat magáénak, mivel nem utasította vissza az amerikai mintájú szabad piac berendezkedését. Most, miután Chirac oly komoly összegeket és energiát invesztált az Amerika-ellenesség politikájába, úgy t?nik, hogy faragni kíván veszteségeib?l. Lehet, hogy itt lenne az ideje a franciasalátát ismét felvenni a washingtoni étlapra.






© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány