Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Hogyan ragadta magával a nagy kormány gondolata a Konzervatív Pártot?
How Big Government Has Swallowed the Tory Party
By Fraser Nelson
The Spectacor, 25 February 2006


A soha véget nem ér? baloldali kormányzás receptjét Svédországban találták ki évtizedekkel ezel?tt. El?ször is, emeld meg az adókat és adj állami munkát annyi szavazónak, amennyinek csak tudsz. Aztán ajánlj nekik nagy jólétet, és fizesd le a középosztályt minél nagylelk?bb gyermekgondozási segéllyel. Hamarosan a választópolgárok kritikus tömege már az állami projekt részévé válik, és annak további szélesítése mellé fogja letenni a szavazatát a következ? választásokon. A magas adók ellen tiltakozó magánszektort ezek után már számban könnyen felül tudod múlni. Ami pedig a politikai palettát illeti, a jobboldal bele fog fáradni a sorozatos választási vereségekbe, és rálicitál a kormány szociális kiadásaira. Ezzel teljes a gy?zelem.

A New Labour elméleti filozófusai is hasonló szcenárióban gondolkodtak. „Addig soha nem beszélhetünk közös társadalmi moralitásról, amíg az állampolgárok többsége nem részesedik az állam jóléti kiadásaiból” – írta Anthony Giddens A harmadik út cím? könyvében.

Tony Blair így méltán lehet büszke arra, hogy hosszú évek jóléti intézkedéseinek b?vítése és az állami szektor folyamatos szélesítése során elérte célját. Az államból él?k „serege” jelenleg négy csoportra oszlik: állami alkalmazottakra (a választópolgárok 15 százaléka), a munkanélküliekre és az állami támogatáson él?kre (11 százalék), az állami forrásoktól függ? (18 százalék) és a dönt?en független forrásokkal gazdálkodó nyugdíjasokra (8 százalék). Mindezeket összeadva láthatjuk, hogy arányuk meghaladja a választópolgárok 50 százalékát. Valamilyen mértékben mind közvetlenül függenek az államkasszától. És nem vettük még közéjük a komoly adókedvezményekben részesül?ket vagy a támogatásfügg? gazdákat.

Ezen gondolatmenetet nagymértékben alátámasztja a szavazatok területi eloszlása is: a kormányzattól leginkább függ? lakossággal rendelkez? 200 szavazókörzetb?l csupán hétben találunk konzervatív képvisel?t. A képet azonban némiképp árnyalja, hogy a nyugdíjasok körében a toryk valamivel nagyobb támogatást élveznek, mint a Munkáspárt, így ezen réteg szavazataiért komoly harc folyik. Azt azonban bizton állíthatjuk, hogy a Munkáspárt eljuttatta az országot arra a szintre, ahol egyetlen párt sem nyerhet választásokat a radikális adócsökkentés programjával. De ami még ennél is rosszabb, magával rántotta a konzervatívokat is.

A 2005-ös választások során például Michael Howard egyértelm?en a szociális kiadások b?vítése mellett állt ki. Igaz beszélt az adócsökkentésr?l, de nem nagy meggy?z?déssel (a közvélemény-kutatási eredmények ugyanis meggy?zték arról, hogy azzal nem sok szavazót tud maga mellé állítani). A toryk választási programjába végül az adóemelés és az állami kiadások növelése került be. A 2005. májusi választás skandináv jelleget öltött, ahol mindkét párt nagyobb kiadási szintre tett ígéretet akkor, mikor Nagy-Britannia versenytársai épp az ellenkez?jét tették.

Ennek a politikának esett áldozatul Oliver Letwin adócsökkentési és George Oswald egykulcsos adórendszer bevezetését ösztönz? programja, de a választások el?tt Howard Flight is emiatt került mellékvágányra a Konzervatív Párton belül. De a kis államot hirdet? David Cameron is módosított eredeti programján (a radikális adócsökkentésen), és van oka a bizakodásra. A YouGov közvélemény-kutató vállalat szerint az állami szektor alkalmazottainak 35 százaléka támogatja politikáját – igaz a Munkáspárt mögött még mindig 41 százalékuk áll. Ezzel Nagy-Britannia folyamatosan sodródik az eurózóna elhibázott gazdasági modelljének irányába, de egyik politikai párt sem hajlandó megkongatni a vészharangot.





© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány