Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Elhibázott külpolitika
Global Failure
By Douglas Davis
The Spectacor, 19 November 2005


Csupán 49 makacs munkáspárti képvisel?re volt szükség, hogy bebizonyosodjon, Tony Blair nem tud a vízen járni. Többen készen állnak közülük, hogy dacoljanak a miniszterelnöknek fényes örökséget biztosító reformokkal. Blair pozíciója tarthatatlanná vált, és éppen a csúcson, amikor a legfontosabb vezet? a világon – 2005-ben Nagy-Britannia tölti be a G8-ak, valamint az Európai Unió soros elnöki tisztét is. Blair bels? reformjaival megalapozhatná az örökségét – devolúció, a lordok házának reformja, nyugdíjak, egészségügy, jóléti intézkedések, és persze az oktatásügy terén –, azonban ? energiáját és elhivatottságát a globális kérdésekre igyekszik összpontosítani (talán azért, mert a belpolitikai sikerek számára pénzügyminisztere, Gordon Brown programja kaparta ki a gesztenyét, talán mert a nemzetközi közösséget sokkal lágyszív?bbnek véli, vagy mert a diplomácia területe közelebb áll szívéhez).

Minden er?feszítése ellenére azonban az utókor az iraki háború kapcsán fog emlékezni rá. Tetszik, nem tetszik, Irak lesz Blair öröksége. Ha Irak nem siklott volna félre, ha az irakiak rizzsel és virággal várták volna a megszálló csapatokat, ha az ország biztonsága nem látta volna kárát a rendfenntartó er?k szélnek eresztésének, ha a katonák inkább a barakkokban maradtak volna ahelyett, hogy szolgálatra jelentkeztek volna, akkor Blairnek talán még a többi hibáját is megbocsátották volna. De túl sok a volna.

Azonban nem Irak volt Blair egyetlen közel-keleti fiaskója. Minden személyes és politikai presztízsét latba vetette, hogy megszelídítse a Britanniában tanult szíriai elnököt, Bashar al-Asszadot, aki logisztikai támogatást nyújtott a Hezbollah számára, valamint olyan palesztin széls?séges csoportok mellé állt, akik megtagadták az Izraellel kötend? békét. Er?feszítéseinek eredménye: arculcsapás, magától a szíriai elnökt?l. Például mikor Blair Damaszkuszba látogatott, le kellett nyelnie, hogy Bashar a második világháborús francia ellenállókhoz hasonlítja a palesztin öngyilkos merényl?ket. Így a fiatal elnök udvarias, civilizált politikussá formálása kudarcot vallott. Szíria nem csupán az Irakban állomásozó amerikai és brit torkoknak es? mudzsahedek els? számú átjáróháza lett, de még hamis dokumentumokkal is megkönnyítette mozgásukat.

Aztán ott van Irán. Blair célja az volt, hogy az Európai Unió képviseletében meger?sítse a mérsékelt politikai er?ket, és lebeszélje a vezet?ket nukleáris terveikr?l. Az er?feszítések kudarcot vallottak. A nukleáris programról folyó tárgyalások megakadtak, miután az irániak megszegték az EU3-kal – Franciaország, Németország, Nagy-Britannia –, az uránium átalakításának felfüggesztésér?l kötött megállapodást. Ami pedig a mérsékelteket illeti, ?k politikailag meggyengültek, a margón kívülre szorultak. Irán új elnöke az a Mohamed Ahmedinedzsad lett, aki Izrael létjogosultságának megkérd?jelezésével borzolja a világ közvéleményének idegrendszerét, valamint februárra tervezi egy arab konferencia összehívását, amely elveti a palesztin–izraeli konfliktusban a két állam koncepciót, és az egyetlen palesztin állam mellett áll ki. Az új vezet? egyértelm? célja Iránt állítani az arab világ élére.

De Blairnek az izraeli–palesztin konfliktus általa annyira áhított csitításában sem sikerült közrem?ködnie. Az igazat megvallva egyedül Washington rendelkezik elegend? befolyással a szakadék sz?kítésére, de ? is csak a felek egyetértése esetén. Ezt felismerve Blair is lejjebb adott ambícióiból, és azt t?zte ki a brit politika céljának, hogy segítsen a palesztinoknak intézményeik újjászervezésében, és közrem?ködjön a rendfenntartó apparátus felállításában. A palesztin tisztvisel?k egy csoportja azonban épp a múlt héten számolt be a Palesztin Hatóság elnökének, Mahmud Abbasznak arról, hogy rendfenntartó szerveik a súlyos korrupció és a soraikban egyre jobban elharapódzó anarchia következtében az összeomlás szélén állnak.

Túlzásnak t?nik mindezen kudarcokért Blairt okolni. Legtöbb esetben ugyanis a jó ügyért szállt síkra. Ki tagadná meg, hogy az iraki nép számára áldás volt Szaddam Husszein eltávolítása? Ki ne lépne fel Iránnal szemben egy nukleáris holokauszt megel?zése érdekében? Ki ne próbálta volna meg neutralizálni a fiatal szíriai elnököt? Vagy ki ne t?zné zászlajára az izraeli–palesztin konfliktus megoldását? Azonban Blair minden külpolitikába fektetett energiája ellenére a történelemkönyvekbe úgy kerül majd be, mint aki mindezen területeken kudarcot vallott. Azt hitte, hogy a szoros amerikai köt?dés révén az eredetinél nagyobb meggy?z?er?vel tud majd fellépni nemzetközi kérdésekben, hogy saját nézeteit és érdekeit át tudja vinni egy teljesen más logika szerint m?köd? politikai kultúra vezet?ire, hogy békés érveit?l a legkeményebb despoták hirtelen liberális demokratákká válnak. Nem, nem, és ismét nem. Ez az ábrándok politikája volt.





© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány