Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

A cél: felrázni Oxfordot!
Shaking Up Oxford
By Stanley Reed
Newsweek International, December 5, 2005


David Palfreyman az Oxfordi Egyetem egyik legpatinásabb kollégiumának, a New College-nak a pénztárosa. Amikor a középkori épületek köré leszáll az éj, sokszor csupán ? marad gin-tonicját kortyolgatva az irodájában. Ez az úriember e falak között eltöltött hosszú évei során számos kötetet publikált már az egyetemi menedzsment témakörében, egy dinamikusabb és sikeresebb struktúráról álmodozva. A vállalati szférából ismert profizmust egyetemi keretekbe képzel? Palfreymant sokan naivnak vagy épp túlontúl utópisztikusnak látták, egészen idáig. Napjainkban úgy fest, John Hood intézményi elnök reformterveinek keretében akár meg is valósulhat néhány progresszív elképzelés.

Hood mentalitásáról sokat elárul, hogy oxfordi tevékenységét megel?z?en szül?földjén, Új-Zélandon az egyik legnagyobb kereskedelmi vállalat fels?vezet?i alkalmazottja volt. Tevékenységéhez köthet? a cég oktatási programjának, önálló képzési központjának elindítása, üzleti kapcsolatainak szélesítése és új beruházások egész sorozata. „Van, aki hierarchikus hatalmának segítségével irányítja környezetének eseményeit, mások meggy?zéssel is képesek erre” - világít rá ars poeticájára az oktatási reformer. Azzal az ambícióval érkezett a brit egyetemvárosba, hogy újrapozícionálja az oktatási ligák immár globális versenyében. Oxford ugyanis nem találja a helyét az amerikai elitegyetemek (Yale, Harvard, Stanford) és az örök rivális Cambridge szorításában. A jobb eredmény érdekében Hood növelné az egyetem mai, relatíve alacsonynak számító 500 millió dolláros dotációját, és megújítaná az elöregedett infrastruktúrát is. Modernizálná az egyetemi kormányzatot, amely lehet?séget teremtene olyan új szponzorok bevonására, akik hajlandóak lennének komoly összegekkel támogatni az intézményt, ám cserébe A cél egy olyan kutatási központ létrehozása, amely nem csupán Nagy Britanniában vezet? a szakágak széles skáláján, de az egész világon az. Nem csupán a brit diákok legjobbjait vonzza, hanem a világ egyetemistáinak krémjét is. Ahogyan ez egykor volt, úgy legyen a jöv?ben is.

Oxfordban azonban mindez nem könny?. E hely értéke ugyanis alapvet?en nem olyasmiben rejlik, amely anyagiasítható vagy anyagi eszközökkel b?víthet?, javítható lenne. A modernizáció azonban elkerülhetetlen, és a feladat az, hogy a tradíciókat, a 900 esztend? alatt kivívott presztízst és színvonalat mindez ne érintse negatívan. „Ha nincs el?relépés, komoly bajban leszünk” – er?síti meg W. Graham Richards, a kémia tanszék vezet?je, aki maga is elkötelezett reformer, és máig 35 millió dollárnyi magánt?két sikerült bevonnia az új laboratórium létrehozása érdekében. Áramvonalasabb, korszer?bb m?ködésre és szélesebb, globális látókörre van szükség – teszi hozzá. Oxford ma rendkívül decentralizált intézmény: a f? vezet?i hatalom egy 3500 akadémikusból, könyvtárosból és adminisztrátorból álló tanács, a Kongregáció kezében van. A legutóbb májusban ülésezett testület akkor Hoods minden javaslatát elvetette, beleértve a mandátumalapú tanácsi tagságot és az egyetem több millió könyvének szánt új könyvtár tervét is. Nem csoda hát, hogy a reformerek egyre frusztráltabbak. „Oxford kultúrájában változást elérni nem évek, hanem évtizedek kérdése” – teszi a helyzetet világossá Giles Kerr, a Hood által kinevezett pénzügyi igazgató (aki egyébként szintén a vállalati szférából érkezett hivatalába). „A folyamat csak akkor lehet sikeres, ha a jelenleginél is nyitottabb, konzultatívabb jelleget ölt” – vonja le az eddigi tanulságokat. Ám ez a felismerés sem teszi sokkal egyszer?bbé a helyzetet, tekintettel arra, hogy rendkívül nagyszámú ember rendelkezik beleszólással a döntésekbe, akikkel szinte mind egyenként kellene mélyenszántó megbeszéléseket folytatni. Az Oxfordi Egyetem 39 autonóm kollégiumból áll, melyek között egyaránt találunk középkori intézményeket és moderneket. Néhány közülük szegény, mások rendkívül jómódúak. Együtt az oxfordi dotáció 70%-a, valamint a hallgatók tandíjainak teljes összege fölött rendelkeznek, közben ugyanakkor éberen ?rzik függetlenségüket.

A hétköznapi ember talán nehezen tudja elképzelni, miért ez a súlyos zömökség Britannia egyik legmagasabb presztízs? intézményében, s vajon mit tud ennek a sok évszázados tudományos központnak tanítani egy vállalati menedzser. Hiszen Adam Smith, Margaret Thatcher és Tony Blair alma matere még ma is a legjobb ajánlólevél a kormányzati vagy az üzleti szférába. S bár az intézmény már Hood érkezése el?tt is tett részben sikeres próbálkozásokat a vállalati szférával való kooperációra, a kezdeményezés nem hozott átüt? sikert. Pedig „egy olyan versenyben, ahol az ellenfél a Harvard vagy a MIT, agresszív és sikerre éhez? kihívók várnak ránk” – hangsúlyozza a nyitás fontosságát John March-Russell, az egyetem egyik fiatal professzora, aki történetesen Bostonban végezte tanulmányait.

Oxford legnagyobb finanszírozója a központi kormányzat, amely nem kedveli az intézmény megkülönböztetését, kiemelését a fels?oktatás egyéb szerepl?i közül. Az egyenl?ség híve, ennek megfelel?en a professzorok is szerényen fizetettek: évi keresetük 88 000 dollár körül mozog – míg ugyanez a szám a Harvardon 163 000. Emellett az oktatókra terhelt adminisztratív, ill. papírmunka messze meghaladja a tengerentúli elitegyetemeken megszokottat. Az egyetem összköltségvetése az ötöde a Harvardénak (utóbbi 25 millió dollár), az oxfordi tandíjak pedig még ennél is nagyobb arányban maradnak el az amerikai riválisok költségtérítési színvonalától. A bevételek növelése érdekében Hood az idént?l 2000 dollárról 5150 dollárra emeli az éves hallgatói díjat, ám ez csak az els? lépés. Az egyetem ugyanis évente 12-14 000 dollárra becsüli az egy diákra jutó veszteségét – miközben még így is harmadannyit költ egy-egy hallgatóra, mint például a Harvard Egyetem. További terv, hogy fokozzák a komoly nyereséget termel? egyetemi kiadó (Oxford University Press) anyagi forrásainak átirányítását az egyetemi fejlesztésekbe. Egyesek még a kiadó privatizálását is felvetik, ám ennek esélye kicsinek mondható.

Céljainak elérésére Hood alkalmazásba állította az egyetemváros történetének els? fejlesztési igazgatóját, a Torontói Egyetemr?l érkezett Jon Dellandreat. Az új anyagi források bevonásában nagy tapasztalattal rendelkez? szakember els? lépésként máris egy 1 milliárd dolláros egészségügyi gyakorlólétesítmény felállítását irányozta el? az egyetem szomszédságában. Az ilyen innovatív kezdeményezéseknek természetesen éppen maga az oxfordi presztízs a legf?bb akadálya – a világ legjobb oktatási brandje nehezen egyez bele gyökeres újításokba. John Lippincott washingtoni oktatásügyi szakért? szerint az Oxfordhoz hasonló patinás intézmények f? problémája, hogy gyakran „nem teszik fel a megfelel? kérdéseket önmagukkal szemben”. Másként fogalmazva: kapuik a változó világ, módosuló igények el?tt többnyire zárva maradnak. Hood és embereinek célja éppen ennek megváltoztatása, új kampány a potenciális szponzorokért, t?kebevonás, majd ennek eredményeként költségvetésnövelés és modern infrastrukturális, ill. vezetéstechnikai fejlesztések. A legnehezebb feladat azonban nem ez, hanem a reformok bels? elfogadtatása.






© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány