Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Kínának új prioritásrendszerre van szüksége
China Needs New Priorities
By Robert Madsen
Newsweek International, September 26 / October 3


Ha felületesek vagyunk, hamar kijelenthetjük, hogy Kínának nagyon ügyesen sikerült kezelnie az észak-koreai válságot. Sikeresen háttérbe szorította az Egyesült Államokat, ahol a héják és a galambok közötti szakítás megakadályozta, hogy a Bush-adminisztráció sikereket érjen el egy Fenjannal kötött tárgyalásos megállapodás terén, vagy hogy megszervezzen egy koalíciót, mely Kim Dzsong-Ilt nukleáris céljainak feladására kényszerítené. Ezzel párhuzamosan Kína megkerülhetetlen lett a hatoldalú tárgyalások asztalánál azzal, hogy a elmúlt hét végén egy kompromisszumos javaslattal állt el?, mellyel továbblendítette a szeptember 18-ára zsákutcába jutott tárgyalásokat. Ezzel Kína diplomáciai súlya megnövekedett, míg Amerikáé lecsökkent.

Stratégiai szinten azonban a kínai politika egy komoly hibát vétett. Peking oly mértékben el volt foglalva két legfontosabb geopolitikai célkit?zésével, hogy figyelmen kívül hagyott egy harmadikat, az atommentes Észak-Korea megteremtésében való érdekeltségét. Peking els? számú külpolitikai célja a térségben a stabilitás meg?rzése Koreai-félszigeten. Ha Kim rendszere - akár diplomáciai, akár gazdasági, akár katonai okok miatt - összeomlana, éhez? menekültek ezrei lepnék el Kína északi tartományait. Nem is kell mondani, hogy a veszély még nagyobb lenne, ha a fenjani rendszer bukását egy polgárháború követné, melyben a szembenálló felek nem riadnánk vissza a vegyi és biológiai fegyverek bevetését?l sem. Egy a kínai f?városhoz ilyen közeli, ilymérték? katasztrófa bekövetkezési esélyének minimalizálása így Kína alapvet? érdeke.

A pekingi prioritásrendszer másik eleme, hogy sakkban tartsa ellenfeleit. Észak-Korea mindigis egy ütköz?állam szerepét töltötte be a kapitalista és komparatíve demokratikusabb Japán és Dél-Korea irányába. Annak ellenére, hogy a hidegháborús vetélkedés e két blokk között mára már teljesen lecsökkent, Peking ezeket az államokra, és az Egyesült Államokkal ápolt szoros kapcsolatukra még mindig veszélyforrásként tekint. Így ha az észak-koreai kormány bukása után a területek Szöul fennhatósága alá kerülnének, akkor az egész félsziget a dél-koreai – amerikai kölcsönös biztonsági megállapodás hatálya alá kerülne. Ekkor Kínának 37 ezer amerikai katonával kellene szembesülnie, akik azért jöttek, hogy rendet teremtsenek az újonnan egyesített Korea rebellis vidékein. Kínának tehát szemmel láthatóan rendkívül fontos, hogy megakadályozza az amerikai befolyás e térségbe való benyomulását.

Az Észak-Korea jelenlegi állapotának fenntartása melletti kínai érveknek azonban van egy hibája. Nem veszi figyelembe azt, hogy Kim Dzsong-Ilt meg kell fosztani nukleáris robbanófejeit?l. A kelet-ázsiai hatalmi egyensúly ugyanis felbomlana azzal, ha Fenjan elegend? töltetet fejlesztene ki ahhoz, hogy elrettent? er?t tudjon demonstrálni bármiféle küls? támadással szemben, miközben eredeti fegyverkezési programját is megtartja. Ekkor már nem csak Észak-Korea részesülhet kívülr?l – így Kínából – érkez? pénzügyi támogatásban, hanem ? maga is vagyonra tehet szert azáltal, hogy atomtölteteket ad el más országoknak, vagy terrorszervezeteknek. Így könnyen lehet, hogy olyanok kezébe kerülnek ezek a fegyverek, akik épp Kína ellen kívánják bevetni azokat.

És mégha Fenjan tartózkodik is az ilyen provokatív magatartástól, Észak-Korea atomhatalmak közé emelkedése Kínára is visszásan hathat. Példának okáért itt van Japán. 1998 óta Észak-Korea háromszor is rakétákat l?tt ki a Japánt övez? tengerek vizébe, aminek az lett az eredménye, hogy Japán egyre inkább az Egyesült Államok felé közeledett, valamint az, hogy egyre határozottabb katonai vonalat kezdett el képviselni. Ha Fenjan továbbra is ebbe az irányba kényszeríti Japán pályáját, akkor Tokió egyre többet fog mutatni abból, ami eddig csak látens katonai er?ként lappangott benne. Ez pedig késleltetné a kínai regionális nagyhatalmi álmok valóra váltását.

Így tehát Pekingnek jóval serényebben kellene Észak-Korea denuklearizálásán szorgoskodnia. A kínai államférfiaknak különösen arra kellene figyelniük, hogy megegyezésre jussanak az Egyesült Államokkal a téren, hogy melyikük mit vállalna abban az esetben, ha az észak-koreai rendszer összeomlana. Amerika például pénzügyi támogatást nyújthatna Kínának a menekültek ellátása céljából, vagy garanciát vállalhatna arra, hogy korlátozza vagy csökkenti a félszigeten állomásozó csapatainak a számát, vagy nem vezényli azokat az egyesített Korea északi területeire. A két ország közötti ily nagyfokú egyetértés csillapíthatná Kína hosszútávú aggályait, és sokkal hatásosabbá tehetné az Észak-Koreával szembeni kényszerít? szankciókat.

Valójában már maga a tény, hogy Peking és Washington ezen témákban egyeztet, eredményeket érhet el Kim megtörése terén. De azzal, hogy elmulasztja az Egyesült Államokkal való háttérmegállapodás lehet?ségét, Kína egyben stratégiai céljainak elérésér?l is kénytelen lesz lemondani.




© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány