Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Félelem és reszketés a baloldalon
Fear and Loathing on the Left
By David Goodhart
The Spectacor, 24 September 2005


2004 februárjában „Túl sokféle?” címmel cikkem jelent meg a Prospect magazinban – melyet egyébként én magam indítottam tíz évvel ezel?tt –, majd az írás a Guardian hasábjain is megjelent „Miért taszít el minket egymástól a túl nagy diverzitás” címmel. A cikk a társadalmi kohézió és a diverzitás különböz? fajtái – így az etnikai sokféleség – között feszül? ellentétet boncolgatta, mellyel mint kés?bb kiderült, méhkasba nyúltam. A megjelenés után egy kisebb fajta pokol szabadult el, bár a reakciók sokfélék voltak, dönt?en az etnikai hovatartozás alapján különültek el. A legtöbb fehér olvasó, és a szinesb?r?ek egy jó része bár nem értett egyet velem minden ponton, de mérvadóként fogadta el érvelésemet, beillesztve azt az egyre szélesed? középbaloldali konszenzus kereti közé, mely a közös kultúra újbóli kialakításának fontosságát hangsúlyozza. De voltak olyan nemfehér olvasók is, akik személyesen sértve érezték magukat, akik nem tudtak elvi szinten gondolkodni a kérdésr?l, és csupán egy atavisztikus nacionalistát láttak bennem, aki mindenáron meg akarja gy?zni ?ket az igazáról.

Alapvet? mondanivalóm az volt, hogy az életstílusbeli eltérések és a tartós tömeges bevándorlás kulturális és gazdasági dinamizmust hoz a rendszerbe, de mindezt anélkül teszi, hogy meger?sítené az állampolgári öntudatot, hogy kifejezésre juttatná a „mi” összetartó erejét, ráadásul erodálhatja a kölcsönös felel?sségtudat érzését. Ez pedig ott csapódhat le, hogy csökken a hajlandóság a jóléti állam finanszírozására. Ezt bizonyítja, hogy a heterogén Egyesült Államok kis állammal, a homogén Svédország nagy állammal rendelkezik. Arról is beszéltem, hogy az alacsony jövedelemb?l él?k hajlamosak a potyautas szerepre, és ezért hangoztatnunk kellene, hogy a brit állampolgárság nem jár kötelezettségek nélkül. Erre azzal a váddal illettek, hogy szerintem a bevándorlók többet vesznek ki a nemzeti egészségbiztosítási kasszából, mint amennyit betesznek. Lehet, hogy néhol nem elég körültekint?en fogalmaztam, vagy hogy érzelmi húrokat is megpengettem, de számos reakció egyszer?en eltúlzott volt. Mintha egy vallásra rontottam volna rá.

De mi áll e paranoia mögött? Eleinte úgy véltem, hogy a rasszizmus-ellenesség és a bevándorlók irányában tanúsított legliberálisabb magatartás közötti történelmi összefüggésr?l van szó, mely els?sorban a baloldali érzelm? embereknél érhet? tetten. Ha valaki, f?leg ha az egy fehér ember, hangot ad a tömeges bevándorlás költségeivel kapcsolatos véleményének, úgy tekintenek rá, mint aki maguknak az etnikai kisebbségeknek a létjogosultságát vonná kétségbe. Egy el?remutató vita érdekében azonban szét kellene választani a kett?t. Ugyanis az, hogy elszánt anti-rasszisták vagyunk, még nem jelenti azt, hogy ne folytathatnánk érdemi vitát a tömeges bevándorlással kapcsolatban.

De az okok sokkal mélyebben keresend?ek. Csak az emberi rasszokról, migrációról és társadalmi kohézióról szóló konferenciák sora után ismertem meg azokat a mítoszokat és féligazságokat, amelyet a baloldal magáénak mond, és amelyek meggátolják ?ket abban, hogy tiszta képet tudjanak alkotni a biztonságról és a kultúráról. Ilyen az a hiedelem, hogy az ember racionálisan individualista, akiben megvan a képesség, hogy egyenl? módon bánjon embertársaival. Az ember azonban valójában társasági lény. Gazdasági és társadalmi kontextusban a baloldalon is így vélekednek, de a kultúra terén hiperindividualistának mutatkoznak, akik szerint a társadalom nem más, mint egyének véletlenszer?, különösebb kötelékek nélküli csoportosulása. Ilyen alapra helyezkedve pedig irreális elvárásaik vannak a bevándorlók beilleszkedésével kapcsolatban.

A másik ilyen mítosz az, hogy a nacionalizmus és a nemzeti érzés alapvet?en negatív er?k. Az igazat megvallva a nacionalizmus mindigis egy Jánusz-arcú fogalom volt, ugyanis az általa okozott gy?lölködés és agresszió mellett számos pozitív dolog elindítója is volt (késznek lenni arra, hogy áldozatot hozzunk egy ismeretlen honfitársunk számára, az összetartozás érzése).

A harmadik mítosz, amely az el?z? folyománya, pedig az hogy a baloldalon úgy vélik, hogy a nyugati országok - f?leg az olyanok, mint a gyarmattartó Nagy-Britannia volt - tehet?k felel?ssé a harmadik világ gondjaiért, amit úgy tehetnek jóvá, hogy minden lehetséges akadályt eltávolítanak a bevándorlók útjából. Valójában azonban ez egy komoly veszteség a fejl?d? országok számára, hiszen legképzettebb embereiket veszítik el. Azonban a fenti érv nem teljesen helytelen. A gyarmatosításért érzett b?ntudat nagy szerepet játszik a nyugati országok bevándorlás- és menekültügyi politikájának kialakításában. Azonban hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az elmúlt több mint fél évszázadban mi minden változott. A 60 évvel korábbi elnyomást mára „tisztességes árucsere”, gazdasági segélyprogramok váltották fel.

Természetesen felel?sséget kell vállalnunk azok sorsa iránt, akiket korábban kizsákmányoltunk, de ezt nem oly módon kellene tennünk, hogy közben feláldozzuk társadalmunk összetartását és stabilitását.




© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány