Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Lemaradunk Kínáról
Losing Out China
By George Osborne
The Spectacor, 24 September 2005


Kínában járva a méretek azok, amelyek leny?gözik az embert. És nem csak a Tienanmen teret látva. Kína azonban másban is az élen jár a világon. Neki van a legnagyobb lakossága, a legnagyobb reguláris hadserege, cementtermelése els? a világon, így tehát volt alapanyaga is ahhoz, hogy megépítse a világ legnagyobb gátját. De Kína büszkélkedhet a legmagasabb hosszú távú növekedési mutatókkal a világon. Az ázsiai óriás azonban megosztottságával is kit?nik. Míg az ország belsejében milliók nyomorognak, Sanghaj divatos kávézónegyedében az új középosztály tagjai sms-eznek a vadonatúj Nokia telefonjukon.

E megosztottság megértése kulcs magának az országnak a megértéséhez is. Csak aláhúzza a tényt, amit Nagy-Britanniában már többé-kevésbé megértettek: nem versenyezhetünk az alacsony képzettség? olcsó kínai munkaer?vel. Ugyanis ha a bérek az ország tengerparti vidékein jelent?sebb mértékben megn?nének, még mindig rendelkezésre áll a bels? területek több százmilliós lakossága, akikkel rendszerint olcsóbban dolgoztathatnak. Ezért nem volt értelme Peter Mandelson kereskedelmi háborújának, melynek egyedüli vesztesei a brit kiskeresked?k és a fogyasztók voltak. El?bbiek milliókat veszítettek azon, hogy a Kínából érkez? áruk hónapokig a vámhivatal raktáraiban vesztegeltek, míg az utóbbiaknak kellett megfizetni a magas piaci árakat. Ma már azonban nem csupán az alacsony képzettség? munkaer? miatt kell aggódnunk, hanem a szakképzett munkaer? miatt is.

De Kína nem csupán gazdasági veszélyekkel fenyeget, hanem lehet?ségeket is kínál. Egyre szélesed? középosztálya a min?ségi brit áruk és szolgáltatások potenciális felvev?piaca. Ezért nyitott hatalmas üzletet Sanghajban a Burberry, ezért terjesztette ki ide tevékenységi körét a Glaxo, és ezért fektetett be Kínába a Royal Bank of Scotland. De mégis minden kínai kormánytisztvisel?, akivel találkoztam, azt mondta, hogy Nagy-Britannia nem él elég jól a lehet?ségeivel. Egykoron mi voltunk Kína els? számú európai kereskedelmi partnerei, de mára Németország és Hollandia mögött a harmadik helyre estünk vissza. Csak át kell menni a sanghaji gazdasági zónán, ahol német, svájci, s?t finn cégek telephelyei vannak, brit azonban egy sem. Mindezért a kormányzat magas rangú tisztvisel?it kell okolnunk. Gerhard Schröder minden kancellársága minden évében ellátogatott Kínába. Jacques Chirac is rendszeresen jár az országban, legutóbb például egy ezerf?s kíséretet is vitt magával. Tony Blair mostani látogatása azonban az els? volt az utóbbi öt évben, bár Gorden Brown mérlege még ennél is szomorúbb, ugyanis idén tavasszal el?ször utazott Kínába. És azok szerint, amiket kint hallottam, szinte semmit sem tett a brit cégek érdekében.

Könny? pesszimistának lenni Kínát illet?en: veszélyt jelent munkahelyünk számára, egyre nagyobb globális biztonsági kockázatot jelent, komoly társadalmi problémákkal küszködik, amit még megtetéz a bels? elnyomás. Én azonban optimista vagyok. Kína egy nemzedék óta gazdasági fejl?désünk legnagyobb ösztönz?je lehet. Minden id?k legnagyobb piacát kínálja számunkra. Milyen kár, hogy a kormányzat nem él ezzel a lehet?séggel.




© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány