Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

A jólét után
After Welfare
By Jacob S. Hacker
The New Republic Magazine, October 11, 2004


1994-ben a Republikánus Párt drámai mértékben növelte befolyását a kormányzók mez?nyében, a helyi kormányzatokban és hivatalokban. Országos szinten ekkor er?södött meg az az irányzat, amely a gyökeresen szembeállította magát a jóléti állam (pl. betegellátás) koncepciójával. A folyamat hosszabb távú eredményeként került Bush és csapata is az Ovális Irodába.

Bush toleráns konzervatívként pályázott az elnöki székre, akkor még alig-alig említve meg a jóléti állam koncepcióját – bármilyen összefüggésben is. 2002 óta az egykor még republikánusok által menedzselt és Bill Clinton által 1996-ban aláírt jóléti reform törvényt ugyan megújították, ám a valóságban semmiféle fejlemény nem valósult meg vele.

Az amerikai politika egyik legfurcsább és legellentmondásosabb fejezetér?l van szó. Évtizedeken át a jóléti programok különleges helyen szerepeltek a politikai közbeszédben. 1994-ig az állami büdzsé két legnagyobb tétele közé sorolhattuk, azok közé a programok közé, amelyeket az átmeneti gazdasági nehézségek sohasem érinthettek. Olyan célt jelentett, amely képes volt egy platformra hozni a politikai ellenfeleket: a szegénység elleni küzdelmet. Az újkonzervatív térnyerés azonban rengeteg mindent megváltoztatott. Racionális indokot nemigen találhatunk minderre, ha figyelembe vesszük, hogy az ezredforduló éveiben minden korábbi mértéket meghaladta a szegénységi küszöb alatt él? amerikaiak száma, és minden korábbinál többen veszítették el egészségügyi ellátáshoz való hozzáférhet?ségüket.

A jóléti program azért kerülhetett hosszú id?n át a közéleti párbeszédek legfontosabb témái közé, mert már az 1930-as években nyilvánvalóvá vált, hogy a kisméret? szociális rendszerek nem teszik lehet?vé széles tömegek lehet?ségeinek javítását. Az 1980-as években – harvardi közgazdászok által – kidolgozásra került az a konkrét tervezet, amely aztán ’92-re Bill Clinton szociális-egészségügyi programjának is fontos részévé vált. Azonban az ellenz?k és f?ként a szkeptikusok tábora jelent?sen nagyobb volt a kockázatokat is elfogadni tudó reformerekénél, így a program sohasem valósult meg.

A legtöbb kutatás szerint az egészségügyi/szociális ellátást érint? reformtervek kritikusai igen kis mértékben, vagy egyáltalán nem veszik figyelembe a tényeket, az innováció szükségességét. Talán meglep?, de az átfogó reformot ellenz? tábornak fontos része maga a sajtó is. A szakújságírók ódzkodnak a reformtól, és többségük osztja a jobboldal heves ellenérzéseit. Ennek talán legf?bb oka az, hogy ugyanannak az elitnek a részei, amely nem érintkezik a társadalom szükségben él? rétegeivel, az egészségügyi és szociális ellátás hiányát megszenved?kkel. A médiaelit és a hagyományosan jómódú jobboldal burokban él, ez nem új jelenség. Ám ennek a kulcsfontosságú szakpolitikának az esetében talán kritikusabb, mint bármely más téren.

A hagyományos amerikai kormányzat ugyanis minden más nemzetnél kevesebbet tesz a szegény rétegek felemeléséért. Ezért növekszik a szegénységi küszöb alatt él?k száma évr?l évre úgy, hogy a reformnak még csak esélye sincs Washingtonban.




© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány