Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Ami George W. Bush ellen szól: H?skultusz
The case against George W. Bush: Hero Worship
By Noam Scheiber
The New Republic Magazine, October 11, 2004


Paul O’Neill, a jelenlegi kormányzat egykori pénzügyminisztere minden bizonnyal bír némi rálátással a Bush-adminisztráció szándékait illet?en. És elmondja, hogy a kormány semmilyen lehet?séget nem hagy ki a módos rétegeknek kedvez? adócsökkentésre – legyen az a legkisebb indok, a legapróbb lehet?ség akár. Ugyanakkor azt is megállapítja, hogy maga az elnök környezeténél jóval inkább hajlandó a párbeszédre az adózást érint? lényegi kérdésekr?l, szemben legbefolyásosabb tanácsadóival, Karl Roveval, Lawrence Lindseyyel és Glenn Hubbarddal.

Bush annak idején rákérdezett tanácsadóinál: valóban a legtöbb ember el?nyére válik, ha eltöröljük a kétszeres osztalékadót? Az emberei azonban perceken belül meggy?zték, és az elnök következ? mondata már úgy hangzott: „igen, ezen kell dolgoznunk”. Ha eleinte voltak is kételyei, Rove és Hubbard hamar elnyomták azokat.

Mindennek ellenére vitathatatlan tény, hogy Bush (legalább) két területen a legkeményebb konzervatív tábor képvisel?je: ez a két terület a Közel-Kelet és az adótörvények. A problémát az jelenti, hogy az elnök minden pillanatban nyitott egy megkapó logikai vonalvezetésre, s ilyet hallva meglehet?sen könnyen meggy?zhet?. Kivált, ha az mell?zi a bonyolult csavarokat. Saját elképzeléseiben Bush egy dráma örökké kitárulkozó, mindig ?szinte f?szerepl?je. H?salakban látja magát, aki egyrészr?l könyörületes és igazságos, másrészt merész, elveket valló és határozott is. Ennek következtében tehát minden olyan politikát támogat, amely ezt a képet tovább er?sítheti. Busht éppen ez teszi vonzóvá a mindennapi Amerika számára, és nehezen elviselhet?vé a washingtoni kékgallérosok között. Intézkedései az adócsökkentésekt?l Irak lerohanásáig ugyanennyire relatívak: egy szempontból jó célt szolgálnak, más szempontból katasztrofális megoldások.

Nem kerülhetjük ki azonban azt a tényt, hogy a Bush kormányzat jobban megjutalmazta az amerikai társadalom gazdag rétegeit, mint korábban bárki a történelemben – s ez komoly ideologikus háttérre vall. Furcsa, de elnöksége el?tt Bush sohasem volt tipikus ideologista politikus. Korai politikai munkásságában inkább volt operatív láncszem, mint kampányaktivista. Családjában hosszú ideig bátyja, Jeb ideologikus világlátásának f? kritikusaként tartották számon. S?t, apja naplójegyzetei szerint fiatalabb korában éppen azért jósoltak neki nagy jöv?t, mert távol tartotta magát az ideológiák folyamától.

Jelenlegi figurájának megértése így aztán nem könny?. Az egyik kulcsmozzanat minden bizonnyal az 1994-es kampánya volt. Akkori legtöbbet emlegetett kérdéskörei közül (oktatás, jólét, igazságügy, stb.) egyik sem volt tipikus ideológiákkal megfert?zött terep. Mégis ekkor jelentkezett el?ször ideológiai alapon való megközelítésükkel. Hogy miért ekkor, talán örökre rejtély marad. Mindenesetre megállapíthatjuk, hogy korábban soha nem érte annyi politikai behatás, mint elnöksége évei alatt. Már els? igazán jelent?s nemzetközi tárgyalásain, a 2001-es USA-Oroszország csúcson új arcát mutatta, amikor az el?re meghatározott napirendt?l eltérve saját kénye-kedve szerint vetette fel a témákat. Condoleezza Rice ugyanis azt mondta neki a megbeszéléseket megel?z?en, hogy „az oroszok csak az er?b?l értenek”. Amikor mégis saját spontaneitásának engedett teret, rögtönzött meghívást eszközölt Putyin felé crawfordi farmjára, és kijelentette: megtalálta vele a hangot. Két viselkedésformája között a kontraszt igen szembet?n?.

Bushnak létezik saját víziója. Azonban esetében nem egy vizionált dologról, fogalomról van szó – hanem földközeli vízióról. Képes realista politikát folytatni, ám nem mentesen vízióktól, mert csak olyanok hatására képes erre, akiket másoknál jóval többre tart (Putyin, Blair, Tommy Franks, stb.). Ezzel tisztában vannak közvetlen munkatársai is, és az elnökkel való találkozóikat ennek megfelel?en ’koreografálják’. Így Bush – valljuk be – a manipuláció tökéletes alanyává válik politikában és nemzetbiztonságban, pénzügyekben és a titkosszolgálatok terén egyaránt. Különösen problematikus lehet ez egy jelenlegihez hasonló háborús helyzetben.

George W. Bush nem az els? elnök, aki egyszer? vonalvezetésekre f?zi fel politikáját, legyen szó bel-, de legf?képp külpolitikáról. Reagan igen hasonlóan gondolkodott: morális üzenetekben, drámában, h?siességben. Elnöksége azonban Bushénál jóval kevésbé volt kísérteties, mert nem alig ismert tanácsadók köre sejlett fel döntései mögött, hanem az elnök személyes ideológiája. Ha kérdezték, Reagan maga jóval több konkrét információval volt képes alátámasztani politikáját, mint amennyir?l Bush valaha is álmodhat. Mindez azonban csak a külvilág számára nyugtalanító, Bush és köre fejében a lényeg egészen mást jelent.




© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány