Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Hálátlan gyermekek
Thankless Children
By Rod Liddle
The Spectacor, 2 July 2005


Nyugat-Európa legéget?bb demográfiai problémája napjainkban az egyre öregebbé váló társadalom. A jelenséget problémának nevezzük. A fejl?dés árnyoldalaként tekintünk rá, mintha az életünket öt-tíz évvel meghosszabbító életmódbeli változások, az orvostudományt forradalmasító felfedezések a technikai innováció valamilyen mellékterméke lenne. Pedig valójában egy rendkívül kedvez? folyamatról van szó. Arról, hogy az emberek egyre hosszabb ideig élnek. Nagy-Britanniában a 2001-es népszámlálások adatai szerint a 85 év fölöttiek aránya csaknem megháromszorozódott, hogy aztán 2031-re megduplázódjon. De a 65 év fölöttiek aránya is minden eddiginél dinamikusabb ütemben növekedett az elmúlt években. Az id?sek egészségügyi állapota pedig már nem olyan, mint fiatal korukban, rendszeres gondozást igényelnek, amit valakinek meg kell fizetnie, így az öreged? társadalom „problémájára” úgy tekintünk, mint egy újabb pénzügyi teherre. Szakért?k szerint például 25 év múlva társadalmunknak a 85 év fölöttiek eltartására 80 százalékkal több pénzt kell fordítani. De hogyan fogjuk tudni ezt megoldani? Véleményem szerint a megoldás az öreged? népesség „problémájára” csupán az értéksorrend kérdése.

Mindössze egy pár fény?z? szokásról kellene lemondanunk a szüleink és nagyszüleinek gondozása érdekében. A brit középosztályban például szinte általános tendenciává vált, hogy rendezett otthonaik mellett egy második házzal is rendelkeznek a világ valamely részén. Csaknem 400 ezer brit élvezi a második otthonos hajlékok el?nyeit olyan helyeken, mint Norfolk vagy Languedoc. Ez természetesen nem nélkülözhetetlen számukra, csupán a gazdagság egy rendkívül elterjedt kifejez?eszköze. Ennek a folyamatnak a gyökerei egészen a nyolcvanas évekig nyúlnak vissza. A nyolcvanas évek azonban nem csupán az általános jólétének növekedését hozták magukkal, de a társadalom jóval nagyobb mérték? atomizálódását is. Ez volt az az évtized, mikor úgy döntöttünk, nem szeretnénk továbbra is egy kenyéren tartani háromgenerációs családunkat, mely kollektív döntés megnövelte a lakóingatlanok keresletét, egy lakáspiaci válságot eredményezett. Látnunk kell, hogy az elmúlt húsz év tulajdoni jogosítványokban felhalmozott jóléti növekedése két további hatást eredményezett. El?ször is a ház els?sorban már nem azt a helyet jelöli, ahol leéljük életünk jelen?s hányadát. Sokkal inkább egy könnyen likviddé tehet? pénzügyi befektetésként jelenik meg az emberek képzetében. Mindemellett a házakat mára az egy f?re jutó alapterület szerint kerülnek besorolásra, így az id?sek vonakodnak ráer?szakolni magukat gyermekeikre. S?t mi több, egy a London School of Economics m?helyében készült tanulmány rámutatott arra, hogy a munkaer? mobilitásának növekedése meglazította a gyermek és szül? közötti földrajzi kötelékeket, és nem csupán nem szeretnénk együtt lakni szüleikkel, nagyszüleikkel, de nem is igazán akarunk a közelükben élni.

Az igazság az, hogy hiába rendelkezünk biztonságos megélhetéssel, hiába van oltalmat nyújtó fedél a fejünk fölött, mégis felháborodunk, ha azt kell látnunk, hogy távol él? édesanyánk és édesapánk kénytelen feláldozni otthonát, hogy meg tudja fizetni azt az alapszint? ellátást, melyet egykoron mindenféle ellenszolgáltatás nélkül nekünk kellett biztosítanunk számukra. Egyszer?en ragaszkodunk a jussunkhoz, nem vagyunk hajlandóak lemondani róla. Így tehát sokkal inkább a kapzsiság, az egyéni felel?tlenség, nem pedig az öreged? népesség az, ami gondot jelent számunkra.




© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány