Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Amerika feladata
America’s Assignment
By Henry A. Kissinger
Newsweek International, November 8, 2004


Az újraválasztott amerikai elnök helyzete sokban hasonlít a II. világháborút követ?en Truman lehet?ségeire, amikor a Szovjetunió fenyegetett az Egyesült Államok széleskör? érdekeinek megsértésével, megszerzésével. Akad azonban egy igen jelent?s különbség az akkori és a mai helyzet között, melyr?l nem szabad elfeledkeznünk. Annak idején ugyanis egy földrajzilag jól behatárolható, igen konkrét veszéllyel állt szemben Amerika, ezzel szemben a mai egy absztrakt és mobilis ellenfél. A terrorizmus nem rendelkezik állandó lakcímmel, viszont bárhol eléri, akit/amit akar: legyen szó Baliról, Riyadhról, Isztambulról, Moszkváról vagy Madridról, Tuniszról, New Yorkról vagy Washingtonról. A világháború után a megoldás is egyértelm?nek volt mondható: védelmi vonal Európában, gazdasági segély- és fejlesztési programok. A nemzetközi biztonság mai kihívásai terén azonban nem rendelkezünk semmiféle történelmi tapasztalattal. Truman a nemzetközi rendszer új kereteinek megteremtésével adta meg a választ korának kihívásaira: a nemzetközi szervezetekkel, a Nyugat-Európát Amerikával összeköt? atlanti szövetséggel. A most újraválasztott elnöknek is új nemzetközi rendszerre van szüksége az új problémák megoldásához.

A magam részér?l támogattam Bush elnököt kampánya során, és bízom, reménykedek a sikerében. Ugyanakkor ehhez a probléma minden oldalát figyelembe kell majd venni, és nem feledkezhetünk meg arról, hogy nemzetközi együttm?ködés nélkül sohasem lehetünk sikeresek, f?ként nem akkor, ha egy egész világ közös sorsát igyekszünk befolyásolni.

Next Steps in Iraq

Az iraki helyzet sikeres megoldása annyira fontos kérdés az Egyesült Államok számára, hogy a jöv?ben nem lehet tárgya egymást marcangoló belpolitikai vitáknak. Ma már csak egy út létezik, a stabilizációé, és ehhez bels? együttm?ködésre van szükség. Irakban egy konstruktív és stabil kormányzat jelenthet csak garanciát, amelynek missziója az arab országok megbékítése a Nyugattal. Egy instabilnak meghagyott Irak beláthatatlan id?re káoszba sodorná kis túlzással az egész világot. A terroristák lehet?ségeinek felszámolása az országban elkerülhetetlen, és az els? lépések között kell szerepelnie. Másrészt különös figyelmet kell fordítani az etnikai különbségekre. A siíták a lakosság 60%-át adják, ugyanakkor 500 éven át (beleértve Szaddám diktatúráját is) a szunniták képviseltették magukat leginkább a hatalomban. A múlt arányait és aránytalanságait nehéz és komoly elhatározásokkal, intézkedésekkel lehet csak új mederbe terelni.

Az egyoldalú külpolitika ugyanakkor nem folytatódhat. Más nemzeteknek, a partnereinknek is meg kell találniuk érdekeiket a politikai és gazdasági rekonstrukcióban. A jöv?beni kiszélesedett koalíció tagjai logikusan azok az országok, amelyek tapasztalatokkal bírnak az iszlám fegyverkezés és radikalizmus terén. Így ilyen szerepben Indiáról, Törökországról, Oroszországról és Algériáról beszélhetünk, mint potenciális segéder?kr?l az Egyesült Államok és Nagy-Britannia mellett.

Pre-emption

Szeptember 11. véget vetett a vesztfáliai rendszeren alapuló nemzetközi er?térnek. Nem nemzetállamok közötti, területi háborút indított el: immár magánszemélyek által irányított, „civil” széls?ségesek képviselik a nemzetállamokkal szemben megfogalmazott érdekeiket. A hidegháború stratégiái nemhogy elégtelenek, de tökéletesen alkalmatlanok is az új kihívással való szembenézésre. Az új valóság csap most össze a régi típusú elképzelésekkel.

A megel?z? csapás doktrínája azonban kérdéseket vet fel. A történelemben egyetlen hatalom sem volt képes hosszú távon megszervezni erejét és érdekeit egyes egyedül. A felel?sséget nem vállalhatjuk egyedül magunkra, azt meg kell osztanunk a sikerért. Az újraválasztott elnöknek lehet?sége van rá, hogy a megel?z? csapás doktrínáját nemzetközi szinten vitassa meg, és hogy meggy?zze nemzetközi szövetségeseit annak adott helyzetben való szükségességér?l. Miel?tt még másokat kizárva újra bevetné azt.

Nuclear Proliferation

A nukleáris leszerelés a nemzetközi biztonság leghosszabb távú kihívása, és egyben a legfontosabb eszköz a globális túléléshez. Ma a kérdésnek két kulcsterületével kell els?sorban foglalkoznunk, Észak-Koreával és Iránnal (ne felejtsük el, hogy utóbbi jelenlegi vezetését amerikai diplomatáknak is köszönhetjük). Ragaszkodásuk a nukleáris fegyverekhez a nemzetközi rendszer jöv?beni alakulásának és alakításának fontos tényez?je. Az elrettentés fogalma elveszíti hagyományos jelentését, az államközi kapcsolatokban beálló patthelyzettel. Ezzel párhuzamosan a fegyverkezési folyamat a végleges ellen?rizhetetlenség mezsgyéjébe lép, ha más országoknak, így Pakisztánnak lehet?sége van nyugalomban folytatni programját és nem mellékesen meg is osztani technológiai tudását megint más országokkal.

A nukleáris erejükhöz ragaszkodó államokkal szemben az Egyesült Államok elnökének a diplomácia és az er? sajátos elegyét kell alkalmaznia, miközben megmarad realistának, és fenntartja az esélyt az agresszorokkal folytatott bilaterális és multilaterális tárgyalásokra egyaránt. Utóbbiak kissé reménytelennek t?nnek, ha figyelembe vesszük, hogy minden egyes országnak eltér?ek az érdekei a nukleáris energia és fegyverek, valamint az adott országgal folytatott viszony terén (Észak-Korea).

Az eszközök meghatározásakor az USA elnökének sohasem szabad elfeledkeznie róla, hogy a nukleáris leszerelés esetében az emberiség jöv?jének egyik kulcskérdését alakítja, minden egyes lépésével, talán visszafordíthatatlanul.

The Long Challenge

Minden regionális konfliktus, legyen szó Irakról vagy Észak-Koreáról a nemzetközi er?tér drámai átalakulását jelzi. De nem csak a konfliktusokról van szó. Ahogyan Európa nemzetállamainak, majd az USA-nak az egykori váltakozó felemelkedése átformálta az egész világpolitikát, olyan mértékben fontos jelenség ma Kína felemelkedése és – hosszú távon – szuperhatalommá válása. Ez a folyamat az Atlanti Óceánról a Csendes Óceánra helyezi majd át a világpolitika hangsúlyát. Kína vezet?i ma megfontoltabbnak és el?relátóbbnak t?nnek, mint az egykori francia vagy német világhatalmi ambíciók vezéralakjai. Velük szemben az Egyesült Államoknak végleg le kell mondania ázsiai nyomásgyakorlásának korábbi eszközeir?l, ugyanakkor ügyelnie kell rá, hogy sem gazdasági, sem politikai ügyekben ne válhasson egy ’leszámolás’ áldozatává. A legmagasabb szint? párbeszéddel Pekingnek és Washingtonnak közös célokat kell meghatároznia – legyen az a taiwani kérdés vagy a Dél-Kelet-ázsiai biztonság garantálása.

Ezzel párhuzamosan a legkomolyabb együttm?ködés szükséges az energiaforrások és a többi alapszükséglet új kutatása terén, mert a jelenlegi trendek az egykori gyarmati konfliktusokat idéz? érdekérvényesít? konfliktusokat sejtetnek.

Elkerülhetetlen a mélyebb párbeszéd a transzatlanti kapcsolatokban. Rengeteg olyan feszültségzóna létezik, amelyekben szinte lehetetlen az Amerika és Európa között hasadó szakadék áthidalása, de a stratégiai kérdések és a közös történelem ennél szorosabb kötelék.

Immanuel Kantnak talán igaza volt: a világ örök békére ítéltetett. Azonban minden bizonnyal ennek eléréséhez elkerülhetetlen katasztrófák során kell átesnie.




© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány