Az alkotmány elutasítása végs? csapást mért Európa politikai elitjére. A francia és holland szavazók keményen megfeddték vezet?iket, akik csaknem három évet töltöttek a 400 oldalas dokumentum összeállításával, elfogadtatásának el?készítésével. Elvetették a hosszú ideje fennálló dogmát, mely szerint egyedül egy egységesebb Európa képes ellensúlyt képezni az Egyesült Államok és a feltörekv? Kína gazdasági és politikai hatalmával szemben. A jelent?s tekintélyveszteség azonban csak az egyike azon veszélyeknek, melyek Európa politikusait fenyegetik. A siralmas gazdasági teljesítmény – amely a „nem” szavazatok gy?zelmének egyik meghatározó tényez?je – ugyanis arra viheti a szavazókat Németországban és Olaszországban, hogy kiálljanak kormányuk mögül az egy éven belül esedékes választásokon. A reformok szószólóinak pedig amiatt fájhat a fejük, hogy a kialakult bizonytalanság miatt jóval nagyobb er?feszítésükbe kerülhet, hogy támogatást találjanak régóta várt gazdaságserkent? intézkedéseik elfogadtatásához.
A kialakult helyzet aggodalomra adhat okot, azonban nem katasztrofális. S?t lehet, hogy szavazataikkal a francia és a holland állampolgárok szívességet tettek Európának. Álljon itt három érv, hogy miért is:
Vége szakad a francia–német uralomnak
A kezdetekt?l fogva Franciaország és Németország volt az, aki kimondta a végs? szót az Európai Unióban. Ez érthet? is, hiszen a két korábbi ellenség együttm?ködése nélkül az EU és el?dei mind halva született kezdeményezések lettek volna. Ráadásul éveken keresztül e két ország alkotta Európa leger?sebb gazdaságát. Mára azonban változott a helyzet. A két nagyhatalom stagnálása mellett az újonnan csatlakozó tizek éllovasai – Lengyelország és Szlovákia – jóval nagyobb növekedési mutatókkal rendelkeznek, s a német és a francia berendezkedést nem tekintik többé követend? példának. Azon országok pedig, így Írország és Finnország, melyek mélyreható reformokat eszközöltek gazdaságuk fellendítése érdekében, méltán háborodtak fel, mikor Párizs és Berlin módosította a monetáris unió alapjául szolgáló fiskális fegyelem mindenki által elfogadott szabályait. Ráadásul a protekcionista húrokat penget? német–francia kett?s még meg is rótt olyan kormányokat, mint Írország vagy Lengyelország, hogy alacsony adókulcsaikkal befektetéseket vonnak el „Európa magjától”. Ezt azonban a versenyképesebb országok már nem sokáig fogják t?rni.
Az alkotmány nagymértékben magán hordozza a francia és német elit kézjegyét. Most, hogy ez megbukott, a két ország tanácsbeli befolyása is csökkenhet. „A franko- germán motor már egyre inkább csak papíron létezik” – véli Alexander Stubb finn európai parlamenti képvisel?. „Az új tagállamok, az északi államok és az Egyesült Királyság fel fog lépni a gazdasági váltás érdekében.”
Egy politikai generáció t?nik el
2005 tavasza Európa politikai térképén is generációs váltást mutat. Az állam aktív szerepvállalását hangsúlyozó gazdasági eszme légköréb?l kin?tt 72 éves Chirac, a 61 éves Schröder és 68 éves Berlusconi komoly kihívókra talált hazájában, akik mind a piacorientált gazdaságpolitika hívei. A szeptemberi német szövetségi választások után Schrödert nagy valószín?séggel az a keletnémet származású 50 éves Angela Merkel váltja majd a kancellári székben, aki a jobbközép Kereszténydemokrata Unió élén átüt? adóreformot és rugalmasabb munkaer?piacot ígér. Chirac pozícióját – bár megbízatása 2007-ig tart – a szintén 50 esztend?s Nicolas Sarkozy veszélyezteti. A kormányzó jobbközép párt elnöke, a kormány második legfontosabb tisztét betölt? politikus a deregularizációnak és a költséges jóléti állam visszaszorításának elkötelezett híve. Berlusconi sem számíthat sok jóra a 2006 tavaszán esedékes olaszországi választásokon. A közvélemény-kutatások szerint kormánya népszer?sége messze elmarad a liberálisabb nézeteket valló Romano Prodi balközép pártja mögött.
Így egy újabb thatcheri fordulat kezd kibontakozni a kontinensen. Az új politikusi generáció valószín?leg kevésbé lesz elkötelezett munkásai és egyéb, országuk politikai életébe hosszú ideje beágyazódott érdekek mellett.
Egy új, kétsebességes Európa
A franko-germán elképzelések egy olyan kétsebességes Európa képét vázolták fel, melyben Európa motorját az alkotmányt elfogadó államok adták volna, míg az azt esetleg elutasítók – így az Egyesült Királyság vagy Dánia – az integráció alacsonyabb lépcs?fokára kerültek volna. Ez azonban áldozatul esett a francia és holland szavazók akaratának. Ehelyett a kétsebességes Európa egy másik víziója kerülhet el?térbe. Azon államok, amelyek a deregularizálással, az adók és állami kiadások visszavágásával felpörgették gazdaságukat, egy növekedést szorgalmazó koalícióba tömörülhetnek – véli Ann Mettler, egy brüsszeli lobbicsoport, a Lisszabon Tanács elnöke. Ennek jeles példája az ez év tavasszal jórészt francia és német ellenvetések miatt leszavazott szolgáltatások szabad áramlásáról szóló direktíva. Ha ezek a tagállamok hasonló reformtervezetekkel állnak el?, nyomást gyakorolhatnak Berlinre és Párizsra, hogy csatlakozzanak a klubhoz. Még ha formális szervezetbe nem is tömörülnek, jó példával szolgálhatnak. Még így sincs miért örülni az alkotmány elutasításának. De néha a megfelel? változásokhoz egy katasztrófa kell.