Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Kína ereje
China’s Might
By Fareed Zakaria
Newsweek International, May 9 2005


Az európaiak a nüanszokat, a kifinomultságot, a japánok a miniat?r dolgokat kedvelik, míg Amerikában az óriási méret az, ami leny?gözi az embereket. Így nem csoda, hogy Kína 1,3 milliárdos népessége ennyire megmozgatja a fantáziájukat. A keleti óriás már több mint egy évszázada foglalkoztatja az amerikai misszionáriusok, üzletemberek csoportjait – egymilliárd megmentend? lélek, kétmilliárd illatosítandó hónalj. Kína azonban eddig szegény volt, ami mára megváltozott. Az ország felemelkedése többé már nem csak egy el?rejelzés. Ez egy tény. Kína a világ leggyorsabb ütemben növekv? nagyméret? gazdasága, a világon a második legnagyobb valutatartalékkal rendelkezik, két és fél milliós hadserege a legnagyobb a világon, katonai költségvetése a negyedik, ami évente 10 százalékkal növekszik. Akár utoléri az Egyesült Államokat gazdasági téren, akár nem, egy biztos: ? az új hatalmi potenciál a világban.

A világtörténelem elmúlt négyszáz évében két f? hatalmi átalakulásnak lehettünk szemtanúi: a 17. században Európa, majd a 19-20. század fordulóján Amerika felemelkedésének. Kína és India megjelenése, valamint Japán folyamatos prosperitása a harmadik ilyen hatalmi egyensúly-eltolódást jelzi. Egy újabb hatalom nagyok közé kerülése pedig mindig feszültséggel jár, így Kína is megbolygatta a nemzetközi életet. Vegyük Amerika és Európa viszonyát. Az iraki konfliktus csupán ideiglenes mosolyszünethez vezetett, de Kína felemelkedése tartós ellentéteket hozhat a nyugati szövetségesek között.

Mit akar Kína?

A mai Kínával kapcsolatban legtöbben a különleges kultúrát hangsúlyozzák. Véleményük szerint a konfucionizmus a fegyelem, a tudás, az id?sek tiszteletének eszméje az, ami az ország rohamos felemelkedése mögött áll. Feltevésük azonban téves. Konfucionizmus mindig is volt, a fejl?dés pedig csupán az 1980-as évekt?l tapasztalható. Sokkal inkább az 1978 decemberére datálható politikai változások állnak a gazdasági csoda hátterében. A párt vezetése kijelölte a fejl?dés és a modernizáció útját. „A macska színe nem számít. A lényeg az, hogy elkapja az egeret” – mondta Teng Hsziaoping. A program eredménye: évi 9 százalékos GDP-növekedés 25 éven keresztül, ami 300 millió embert húzott ki a szegénység soraiból, és megnégyszerezte egy átlagos kínai jövedelmét. A távutasításos rendszerek elvileg nem m?ködnek hatékonyan; néha azonban mégis – mint ahogyan azt Kína példája is bizonyítja. A kormányzat jelent?s hatalommal ruházza fel a régiókat, piacbarát rendelkezéseket bocsát ki, megnyitja az országot a szabadkereskedelem és a külföldi befektetések el?tt. Az Indiával való összehasonlítás jól példázza a kormány kiemelked? szerepét. Mikroszinten az indiai cégek jóval versenyképesebbek, mint kínai társaik, igazi magánberuházások, amelyek hatékonyan használják fel forrásaikat. A kínai cégek az állami tulajdonlás miatt puha költségvetési korláttal rendelkeznek, könnyen jutnak külföldi t?kéhez, így azt nem hatékonyan használják föl. De makroszinten a kínai kormány jóval sikeresebb a folyamatos növekedés biztosításában. Ezt egy indiai tisztvisel? úgy kommentálta, hogy a kínai kormány azért tud kedvez? hosszú távú politikát folytatni, mert rövid távon nem kell a szavazatok megszerzése érdekében a fejl?dés szempontjából kedvez?tlen lépéseket tennie.

Egy új típusú kihívás

Fejl?désének els? évtizedében Kínának nem volt külön meghatározott külpolitikai irányvonala. Jobban mondva f? stratégiája a növekedés el?mozdítását szolgálta. Peking csendes támogatója volt az Egyesült Államok politikájának – vagy legalábbis nem ellenezte azt –, mivel Amerikában növekedésének els? számú letéteményesét látta. Ezen konfliktuskerül? magatartás jelei mind a mai napig tetten érhet?k, azzal a megszorítással, hogy Tajvan kérdésében Peking nem enged, de továbbra is gazdasági érdekei határozzák meg külpolitikai lépéseit. A The Beijing Consensus cím? napilap kínai tisztvisel?k és akadémikusok véleményei alapján arra jutott, hogy Kína nem egy intoleráns, amerikai típusú hatalommá kívánja kin?ni magát, melynek erejét hadseregére alapozza. Kína egyre jelentékenyebb hatalma egyedülálló berendezkedésének köszönhet?, mely középpontjában a saját gazdasági rendszerében rejl? er? hangsúlyozása és nemzeti szuverenitásuk merev védelme áll.

Egyes amerikai hangok – f?leg a republikánus párt neokonzervatív oldala fel?l érkez?k – mégis folyamatosan kongatják a vészharangot a kínai veszély miatt. Els?sorban katonai veszélyr?l beszélnek, miközben jelent?sen eltúlozzák a kínai kapacitásokat. Igaz, hogy Kína fejleszti hadseregét – mégpedig évi 10 százalékkal növekv? költségvetésb?l kimetszett résszel –, de ez a Pentagon kiadásainak még mindig csak töredékét képezi. Valójában Kína nem egy újabb kelet? Szovjetunió, mely fegyverkezési versenybe kívánna bocsátkozni az Egyesült Államokkal. Sokkal inkább illethet? az „aszimmetrikus szuperhatalom” jelz?vel. Céljai elérése érdekében gazdasági dominanciáját és politikai képességeit fogja felhasználni. Kína célja nem a konfliktus, hanem épp hogy a konfliktus elkerülése.

Hosszú távon legalábbis ez a terv. Alkalmazásába azonban hibák csúsznak, így a kínai politika rövid távon sokszor t?nik ellenségesnek és türelmetlennek. Ez talán annak tudható be, hogy a vezetés a gazdaságot irányító racionális döntéshozatal mechanizmusait már nem tudja a politika területén alkalmazni. Azon a területen, a becsület, a történelem, a büszkeség és a harag mind rendkívüli szerepet játszik. Ez érhet? tetten a közelmúltban zajlott Japánnal szembeni konfliktus során is, amely annak kapcsán bontakozott ki, hogy egyes japán történelemkönyvek megfeledkeztek említést tenni a két világháború közötti mandzsúriai megszállásról. Kínának azonban semmi érdeke sincs abban, hogy magára haragítsa egyik szomszédját. Ráadásul azt, amely gazdasága négyszerte nagyobb, mint az övé. Azonban a kommunizmus útjáról való letérés után a Kínai Kommunista Pártnak kellett találnia valamit, amit egyben tartja az országot. Ez volt a nacionalizmus, a nemzeti érzés, amely Japán ellenében került megfogalmazásra.

Mit is kell tennie Amerikának?

Hogyan kezelhetjük Kínát? A legjobb, ha meghallgatjuk, mit mond Jacques Chirac, és annak a szöges ellentétét tesszük. Az európai textilkvóták eltörlése kapcsán a francia elnök nemrégiben a kínai textilipari termékek durva és elfogadhatatlan európai inváziójáról beszélt. Sajnálatos módon mind Európa, mind Amerika a tarifák és kvóták visszaállítása mellett fog dönteni. Ez els? látásra érthet? is, hiszen az év elejét?l 534 százalékkal növekedett a kínai pulóverek forgalma Európában. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy ez csupán egészséges szabad verseny, nem valamiféle tisztességtelen gyakorlat. Mai folyamatosan b?vül? világgazdaságunkban a fejl?dés zálogai nem a vámok és a kvóták, hanem épp a piacok megnyitása. Végül is mindenki a globális kereskedelemb?l nyeri hasznait. A feltörekv? államokat – mint Kína, India, Brazília, Dél-Afrika – nem lehet egyszer?en csak kikapcsolni.

Mit lehet akkor tenni? Jobban fel kell készülni. Amerika számára a megoldást a tudományos és technológiai fejlesztések jelentik. E területen az Egyesült Államok mégis egyre rosszabb helyzetben van. A kutatási programjainak létszámát jelent?s részben külföldiek teszik ki. Ha nem történnek változások e téren, akkor az Egyesült Államok még arra sem lesz képes, hogy a fejlett ipari gazdaság alapjainak biztosításához megfelel? számú tudóssal, mérnökkel, technikussal rendelkezzen. A mai trendek mellett öt éven belül Kínában többen fognak doktori PhD-t szerezni, mint Amerikában.

Az Egyesült Államok tudva azt, hogy a külföldi kormányok vagy magánszemélyek korlátlan mérték? hitellel látják el, felel?tlen fiskális politikát folytatott. De ennek ára lett. Azzal, hogy Kína hatalmas dollártartalékokat halmozott föl, képes károkat okozni az amerikai gazdaságnak. Ez azonban Peking számára éppoly káros lenne, mint Washington számára, de azért mégis szerencsésebb lenne, ha az amerikai gazdaság kevésbé függene más államoktól.

A külpolitika terén két lehet?ség kínálkozik. Ha Kína agresszíven lép fel, magára haragítva szomszédjait és a világot, tanúi lehetünk egy orosz, indiai, japán, amerikai kooperációban testet ölt? ellenpólus kialakulásának. De mi van, ha Kína inkább aszimmetrikus stratégiához nyúl? Mi lesz, ha Kína csendben tovább b?víti és mélyíti gazdasági kötelékeit, ami lassan jelent?s politikai befolyással is párosul? Washingtonnak ekkor hasonló módon kell válaszolnia. Ennek eszköze azonban nem idegen az Egyesült Államoktól. Gondoljunk csak a majdnem ötven évig tartó hidegháborús feltartóztatási politikájára.

Egy újabb világháború kitörése nem valószín?. A nukleáris elrettentés, a gazdasági függetlenség, a globalizáció mind ez ellen szólnak. A békés felszín alatt azonban egy puha háború, a világuralomért folytatott csendes versengés van kibontakozóban.




© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány