Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Süllyed?ben a globalizáció hajója
Sinking Globalization
By Niall Fergusson
Foreign Affairs, 2005 March/April


Nem messze Írország déli partjaitól, kilencven évvel ezel?tt, 1915 májusában süllyesztette el a német U-20-as tengeralattjáró a Lusitania nev? tengerjárót, melyen majdnem 1200 utas, köztük 128 amerikai lelte halálát. E támadás azonban nemcsak az imperialista Németországról alkotott amerikai vélekedés gyökeres változását hozta, hanem a globalizáció els? generációjának a végét is jelképezi. A századel? gazdasági fejl?dése az els? világháború kitörésével hónapok alatt összeomlott, a nemzetközi kereskedelem, a befektetések és a migráció addigi élénk folyama megrekedt. Els? hallásra túlzottan borúlátónak t?nhet az akkori eseményeket a mai viszonyokra vetíteni, de érdemes számot vetni azzal, hogy a napjaink globalizált gazdasága éppúgy összeomolhat, mint ahogyan az nagyapáink idejében történt.

Az 1870-es évekt?l kezdve az els? világháborúig ugyanis a világ gazdasági növekedése a maihoz hasonlatos képet festett. Az áruk, a t?ke és a munkaer? nemzetközi áramlása rekordméreteket öltött, az ezeket korlátozó akadályok fokozatosan leépítésre kerültek. A technológiai innováció, a rádió, a telefon, a robbanómotor, a makadámutak forradalmasították a távközlési és az energiaszektort. Az Atlanti- óceánt átszel? tengeri útvonalak és távíróvezetékek minden addiginál s?r?bbé váltak. 1880 és 1910 között Európából közel 25 millióan vándoroltak az Újvilágba a jobb megélhetés reményében. Az Egyesült Államok a világ legnagyobb gazdaságává n?tte ki magát, masszív bels? piacának b?vülése az üzleti innováció motorjává vált. Kína megnyitotta kapuit, és az orosz gazdaság is felfelé ível? pályára került. Az 1910-es évekre mind az áru-, mind a t?keexport volumene olyan szintet ért el, amely újból csak az 1980-as években volt tapasztalható.

Ennek a folyamatnak, a globalizáció els? hullámának vetett véget az 1914 és 1918 közötti világégés, melynek hatására az addigi kedvez? folyamatok mind megrekedtek. Ráadásul a világgazdaság háború utáni helyreállításának kísérlete is kudarcba fulladt, a nagy gazdasági világválság pedig további dezintegrálódásához vezetett. A háborúnak, majd az azt követ? protekcionista irányvonal meger?södésének köszönhet?en a világpiac részeire esett szét. Az árak alakulása széls?ségesen hullámzó tendenciát mutatott, egy évtizeden belül több vezet? gazdasági nagyhatalomnak kellett mind hiperinflációval, mind nagymérték? deflációval küzdenie. A technikai innováció is kimerült, a meglév? technológiák fejlesztését (így az autógyártás fejl?dését) pedig a stagnáló fogyasztás fogta vissza. Az Egyesült Államok megsz?nt a világ legdinamikusabban b?vül? gazdasága lenni. Kínában kitört a polgárháború, majd idegen uralom alá került, késtek a hitelek visszafizetései, megrendült a belévetett nyugati bizalom, Oroszország pedig a forradalom, polgárháború, önkényuralom és megszállás áldozata lett. Mindkét óriás az állami szocializmus erny?je alatt keresett védelmet. De akarva vagy akaratlanul, minden kormány a nemzetközi kereskedelem, t?kebefektetések és migráció korlátozásának azon eszközeihez nyúlt békeid?ben, melyek el?ször csak 1914 és 1918 között kerültek alkalmazásra.

1914-ben a globalizáció vége el?re látható volt, a befektet?ket azonban a válság mégis váratlanul érte. 1914 júliusának végén olyan hirtelen és olyan mértékben folyamodtak befektetéseik kifizetéséért, hogy a világ vezet? részvénypiacainak be kellett zárniuk, a kereskedést pedig egészen az év végéig nem indították újra. A válság a Dow Jonest és az európai kötvénypiacokat alapjaiban rengette meg. Pedig már a háború el?tti évtizedekben megjelentek az apokalipszis prófétái, akik dönt?en a marxizmus és a szociáldarwinizmus eszméinek követ?i közül kerültek ki. A háborút megel?z? évek egyes gazdaságtörténészek szerint is magukban hordozták a krízis gyökereit. ?k ezek között a növekv? vámtételeket, a migráció visszafogását, az infláció 1986-ban megindul enyhe növekedését, az Oroszországban és Kínában 1905- ben, ill. 1911-ben kitör? forradalmak kedvez?tlen el?szeleit említik meg.

Ma, történelmi távlatból öt tényez?t lehet kiemelni, amelyek az akkori világrend összeomlásához vezettek. Els?ként a túlterjed? imperializmust. A költ?, Matthew Arnold szavaival élve a brit birodalom 1914- re egy „bágyadt óriás” képét mutatta, aki nem mutatott hajlandóságot az európai (ha nem világ-) hegemóniára törekv? Németország elrettentésére alkalmas hadsereget felállítani, akit ett?l, mint a világ csend?rét, eltérítettek régi és újabb kelet? elkötelezettségei az afrikai és az ázsiai kontinensen. Másodikként a nagyhatalmi rivalizálás, ami a vízen angol–német, a szárazon angol–orosz vetélkedést jelentett. A harmadik végzetes elem az instabil szövetségi rendszer volt. A negyedik az olyan lator államok jelenléte, mint a Gavrillo Principhez, a szarajevói merényl?höz is ködös szálakkal kapcsolódó Szerbia. Végül pedig a forradalmi terrorista szervezetek, melyek hadat üzentek a kapitalizmusnak. Ilyenek voltak az Orosz Szociáldemokrata Pártból 1903-ban kiváló bolsevikok.

A párhuzamos világok

A globalizáció két korszaka között nyilvánvaló párhuzamok fedhet?k fel. A nemzetközi politika színterén ma éppúgy megtalálható a protekcionizmus, mint az 1914 el?tti években. Elég csupán az Egyesült Államok, az Európai Unió vagy Japán által alkalmazott mez?gazdasági véd?vámokra gondolni. A nemzetközi pénzügyi rendszer is hasonló labilitást mutat. A technológiai innováció éppúgy nem mutatja a lanyhulás jegyeit, mint az els? világháború el?tt. A korábbi id?szakban éppúgy megfigyelhet? a nemzetközi gazdasági rend azon jellegzetessége, hogy a válságok járványszer?en terjednek egyik piacról a másikra, mit ma.

Ma éppúgy, mint 1914 el?tt, az amerikai gazdaság a legnagyobb a világon. Súlya, mint a világ felvev?piaca, napjainkban jelent?sebb. Ez a szerep azonban attól függ, hogy a külföldiek mennyiben hajlandóak finanszírozni a folyó fizetési mérleg egyre táguló hiányát (idén a GDP 6 százaléka). Az amerikai államadósság jelenleg a GDP 25 százalékát teszi ki. Egyes elemz?k szerint, az évtized végére a folyó fizetési mérleg hiánya elérheti a GDP 8 százalékát, ami akár a GDP 90 százalékára is növelheti az ország nettó adósságállományát. A dollár folyamatos leértékel?dése is adhat okot az aggodalomra. A mai rendszer így rendkívül érzékeny a válságokra.

Árnyak a múltból

A gazdasági párhuzamok mutatnak némi eltérést a globalizáció két szakasza között, de a jelenlegi politika adhat okot az aggodalomra. A mai politikát ugyanaz az öt faktor jellemzi, mint az els? világháborút megel?z? id?szakot: az imperialista túlterjeszkedés, a nagyhatalmi rivalizálás, az instabil szövetségi rendszer, a lator államok és a kapitalizmussal szemben álló forradalmi terroristacsoportok jelenléte.

Az Egyesült Államok hatalma láthatóan túlfeszített. Itt nemcsak a folyó fizetési mérleg hiányára, vagy a külföldi adósságállományra kell gondolni, de megindult a háború utáni „baby boom” generációjának nyugdíjba vonulása is, ami el?rejelzések szerint a szociális célú évi kiadásokban a GDP 12 százalékos részét kitev? további emelkedést fog eredményezni. Csak tovább rontja a képet, ha ehhez még hozzávesszük a George W. Bush els? ciklusa alatt meghirdetett adócsökkentés konzekvens kivitelezésének következményeit. Emellett az Egyesült Államok katonahiányban szenved. Jelenleg 500 f?s az a legnagyobb hadsereg, amelyet Washington be tud vetni idegen államokban, ez azonban nem elég ahhoz, hogy megnyerje a jelenleg is vívott kis háborúit. Az orvostudomány szakkifejezésével élve az Egyesült Államok figyelemhiányos hiperaktivitásban szenved.

A második elem, a nagyhatalmi rivalizálás napjainkban éppúgy megtalálható, mint korábban. Igaz, Amerika és Kína között nem valószín? a fegyveres összeütközés, de Tajvan kapcsán felforrósodhat a hangulat a két ország között. Egy történész szemében a kis sziget az egykori Belgium szerepét tölti be: egy látszólag lényegtelen állam, amelyért a nagyhatalmak utolsó leheletükig küzdenek. És nem szabad megfeledkezni Észak- Koreáról, valamint az atlanti szövetségesek között a Közel-Kelet kapcsán felmerül? konfliktusok káros hatásáról sem. Ez a rivalizálás az oka a harmadik elem, az instabil szövetségi rendszer meglétének. A NATO célja már nem körvonalazható megfelel? pontossággal. A szervezet csupán a hidegháború gy?zteseinek súlytalan klubja, ahova a volt szocialista országokat csak szimbolikus okokból vették föl? Az Irak kapcsán kialakuló nézeteltérések végleg az enyészetre kárhoztatták a szervezetet?

Egyik probléma sem jelentene végzetes veszélyt, ha nem lenne jelen napjainkban is az utolsó két elem: a terrorizmust támogató lator államok – mint Irán vagy Szíria – és a forradalmi terroristacsoportok. Hibás lenne „iszlám-fasisztáknak” nevezni az al-Kaida tagjait, sokkal inkább az „iszlám-bolsevik” jelz? illik rájuk. Mi történik, ha megszerzik az irányítást egy gazdagabb országban? Az 1979-ben Teheránban történtek után senki sem zárhatja ki egy második iszlám forradalom lehet?ségét. Nem úgy t?nik, hogy a szaúdi királyi család még tíz év múlva is az ország élén lesz. Ma már csak azok az uralkodók tudják megtartani trónjukat, akik lemondanak hatalmuk egy jelent?s részér?l.

De Oszama bin-Laden tényleg egy modern kori Lenin? Az al-Kaida 500 ezer dollárt költött a szeptember 11-i támadásokra, ami Amerikának még a legenyhébb becslések szerint is legalább 500 milliárd dollárjába került. Ez azt jelenti, hogy az al- Kaida minden egyes dollárja egymillió dolláros veszteséget okozott az USA-nak. Az amerikai választások el?tti proklamációjában kimondta, célja, hogy cs?dbe vigye az Egyesült Államokat. Ebben nagy segítségére lehet Amerika jelenlegi fiskális politikája.

Az apokalipszis… De mikor?

Az els? világháború kitörése el?tt a befektet?k mind tudták, hogy felettük lebeg egy minden eddiginél véresebb háború kitörésének veszélye. Tudták, hogy e háború elképeszt? gazdasági következményekkel fog járni. De arról elképzelésük sem volt, hogy mikor fog ez bekövetkezni.

Ma ugyanezzel a problémával állunk szemben. Mind tudjuk, hogy nagyon valószín? a szeptember 11-e méreteit is meghaladó újabb terrortámadás, Tudjuk, hogy a Tajvan kapcsán kibontakozó konfliktus akár a nagyhatalmak háborújához is vezethet. Tudjuk, hogy egy szaúd-arábiai forradalom még inkább feje tetejére állítaná a világot, mint ahogyan azt az 1917-es bolsevik forradalom tette. De mit tehetünk ez ellen, ha még az ázsiai cunamit sem tudtuk pontosan el?re jelezni? Lehetetlen, hogy minden portfóliónkat likviddé tegyük, és föld alatti bunkerekbe vonuljunk vissza. Így semmivel sem vagyunk jobban felkészültek az elemi csapásra, mint ?seink voltak 90 évvel ezel?tt.




© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány