Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Tárgyaló Törökország: Európa nem mozdul
Talking Turkey: A Still-European Union
By Wolfgang Schauble
Foreign Affairs, November / December 2004


David Phillips korábbi cikkében helyesen mutatott rá, hogy Törökország a Nyugat dönt? szövetségese („Turkey’s Dreams of Accession,” September/October 2004). Ugyanakkor a szerz? téved abban, hogy csupán a teljes török EU-tagsággal ?rizhet? meg ezt a szövetségesi viszony.

Az EU, mint nemzetek és értékek közössége, túlságosan bonyolult ahhoz, hogy kizárólag stratégiai vagy funkcionális szempontok alapján vitázzunk a jöv?jér?l. Törökország EU-felvételének kérdését konkrétan a török csatlakozás el?nyei alapján kell eldönteni, amit Phillips nagymértékben figyelmen kívül hagy. Alkalmas lesz-e a Törökországgal kiegészült Európai Unió arra, hogy folytassa útját a lehet? legszorosabb politikai közösség kialakítása felé, a közös hang létrehozásának irányába?

Napjaink Európai Uniója roppantul komplex struktúrát takar. A politikai unió kiépítése folyamatban van, hiszen a bel- és igazságügyi integráció, valamint a közös kül- és biztonságpolitika megvalósítása el?rehaladott. Képtelen ugyanakkor ezen reformok befejezésére az unió, ha tovább b?vül. Más szavakkal: elérkezett az id?, hogy átgondoljuk az EU méreteinek korlátozását.

Ugyanakkor ennek a gondolkodásnak többnek kell lennie a kapuk bezárásánál – ezzel párhuzamosan ki kell alakítani az együttm?ködés új formát a küls? partnerállamokkal. A cél olyan együttm?ködés, amely mindkét oldalon komoly el?nyökkel jár anélkül, hogy veszélyeztetné az Európai Unió jöv?jét. Ezt jelenti tehát valójában a sokat emlegetett „speciális partnerség”, és ez az, amit Törökország figyelmébe kell ajánlanunk.

Egy esetleges döntés az ilyen típusú együttm?ködésr?l a teljes tagság helyett nem irányulna Törökország vagy a török társadalom ellen. Phillipsnek igaza van, amikor Törökország II. világháborút követ? fejl?dését roppant mérték?nek és különlegesnek nevezi. Ez az ország valóban hatalmas utat járt be, miután felszabadította magát az Oszmán Birodalom öröksége alól. Megfelel? struktúrákat épített ki, amelyek egyidej?leg garantálják a szekuláris és alkotmányos állami berendezkedést, valamint a muszlim hagyományokat. Mi több, azóta jelent?s el?relépések történtek a ténylegesen m?köd? demokrácia és az emberi jogok terén. Mindezt pedig Törökország sokszor nem könny? környezetben – a ciprusi és az iraki kérdés árnyékában – érte el.

Phillips úgy érzi, hogy fentiek alapján egyetlen lehetséges ok marad csupán az ország tagságának elutasítására: a vallás. A szerz? nincs egyedül e véleményével, megannyian kifejtették már, hogy Európa valójában a muszlim hit okán retteg a török csatlakozástól. Mások – még tovább menve – egyenesen „keresztény klubnak” titulálták az uniót. Ezen elemz?k és véleményformálók azonban figyelmen kívül hagyják az európai társadalmak már ma is igen sokszín? struktúráit, s nem mellékesen az újonnan született európai alkotmánytervezetet is, amelybe még csak utalás szintjén sem került be a kereszténység.

Phillips fenti meggy?z?dését abban látja igazoltnak, hogy a török tagságot az európai kereszténydemokrata pártok ellenzik leginkább. Itt arról feledkezik meg, hogy a miniszterelnök, Recep Tayyip Erdogan pártja, az Igazság és Fejl?dés Párt egyik legszorosabb nyugati kötelékét éppen a német kereszténydemokratákkal építette ki az Európai Néppárthoz való csatlakozása érdekében. Nem, ellenkezésünk okai ennél jóval komolyabbak: Törökország felvételével az Európai Unió sok száz kilométeres határvonalat örökölne Iránnal és Szíriával, amely egészen egyszer?en lehetetlenné tenné a biztonság garantálását minden polgára számára. Napjaink Törökországa különösen fontos híd Európa és a Közel-Kelet között. És éppen ez az a pozíció, ami az ország – mint NATO- tag – teljes integrálását az EU-ba elképzelhetetlenné teszi.

Az integráció egyébként sem könny?. A mai Európai Unió legfontosabb viszonyulási pontja önmagához a történelem. Új államok felvétele a szervezetbe monumentális feladatot jelent, ahogyan az el?nyöket is minden fél igyekszik maximalizálni: a legfontosabb pedig a kontinens biztonsága. Senki sem becsülheti alá az integrációs folyamat kockázatait és gazdasági költségeit. Ha ezeket nem kezeljük súlyán, hatalmas árat fizetünk. Mindezt pedig ma már nem csupán a bürokrácia, de a lakosság is érzi: pontosan ez az oka az EU-tól való elfordulásnak és az általánossá váló szkepticizmusnak. Véleményem szerint a Törökország és az EU között elképzelhet? egyedüli lehet?ség a „különleges partnerség” intézménye. Ez kétséget kizáróan nem az, amit rengeteg török ember hallani szeretne, és valóban számos stratégiai okunk van rá, hogy Ankarát közelebb hozzuk Brüsszelhez. Ám Európa els? számú prioritása mégis a sikeres bels? integráció. Európának deklarálnia kell er?s elkötelezettségét Törökország iránt, ugyanakkor nyilvánvalóvá kell tennie, hogy melyik út a leginkább jövedelmez? mindkét fél számára.




© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány