Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Nicolas Sarkozy médiastratégiája
La stratégie médiatique de Nicolas Sarkozy finira par avoir un couˆ t politique
Beszélgetés Jean-Louis Missikával
Le Monde, le 5 septembre 2007


Nicolas Sarkozy bizonyos értelemben forradalmasította a francia köztársasági elnöki szerepkört. Az el?deivel való „szakítást” hirdet? államf? szerint ugyanis az elnök legfontosabb feladata, hogy a népet foglalkoztató kérdésekkel foglalkozzon, azokat napirendre t?zze, s megoldást találjon a felmerül? problémákra. Ez a szerepfelfogás egy újfajta médiastratégia kialakítását követelte meg, melynek legf?bb jellemz?je a médiában való állandó és domináns jelenlét. A szakért?k által „beleél? politikának” elkeresztelt stratégia ugyanis azzal jár, hogy az elnök gyakorlatilag minden eseménnyel kapcsolatban, napról napra megnyilvánul a médiában, állandósítva mintegy a nemzettel való kapcsolattartást.

A jelenség persze nem teljesen új, hiszen a politikai kommunikációt nem Sarkozy találta fel. Sarkozy voltaképpen ahhoz a Charles de Gaulle által kialakított köztársasági elnöki szerepfelfogáshoz nyúl vissza, mely az államf?t a politikai pártok felett álló, a közvetlen választásnak köszönhet?en példátlan legitimitással bíró, s ezért a néppel való közvetlen kapcsolattartást el?nyben részesít? pozícióba helyezte. Az V. Köztársaság alatt számos elnök e hagyomány jegyében politizált, példaként Valéry Giscard d’Estaing elhíresült látogatásai említhet?k, melyeket egy kellemesen elköltött ebéddel vagy vacsorával egybekötve az „átlag francia” családoknál tett. Igaz ugyanakkor, hogy ez a közvetlenség az elnöki mandátum els? felére volt inkább jellemz?, s maga Giscard d’Estaing kés?bb egy jóval arisztokratikusabb, mondhatni monarchikus elnöki attit?döt alakított ki.

Az el?zmények ellenére azonban tagadhatatlan, hogy Sarkozy elnöki stílusa a maga nemében újdonság, hiszen nemcsak az id?k változtak az elmúlt évtizedekben, de a média szerepe is. Napjainkban egyre nagyobb népszer?séggel bír a politikai marketing, mely a politika világát olyan piacként értelmezi, melyben határozott preferenciákkal rendelkez? fogyasztók vannak, akiknek politikai „termékeket” kell eladni. Ennek megfelel?en aztán a politikai üzenet eladhatósága mindennél fontosabbá vált, ami a politikai kommunikációt rendkívül felértékelte. Manapság a politikai cselekvés és kommunikáció közé nem emelhet? határozott válaszfal, hiszen minden tett egyben kommunikációs aktus, és minden médiaszereplés egyben politikai cselekedet is, hiszen vitát gerjeszt, válaszra ösztönzi a különböz? politikai-gazdasági szerepl?ket. A politika „mediatizálódása teljesen újfajta kontextust teremtett, melyet Nicolas Sarkozy eddig kit?n?en használt fel, kormányzásának gyakorlatilag egyik pillérévé téve a média eszközként való felhasználását.

A francia államf? szerepfelfogása és stílusa azonban számos kérdést vet fel. Mindenekel?tt felmerül például, hogy ez a szédít? tempó meddig tartható fenn. Az elnök Sarkozy ugyanis nem sokban különbözik a jelölt Sarkozyt?l, s azt a benyomást kelti, mintha a kampány a megválasztása óta sem ért volna véget, s a tét továbbra is a hatalom megszerzése, s nem annak gyakorlása volna. Ennek jegyében Sarkozy megnyilvánulásai nem nélkülözik a korábbi ígéretek felemlegetését s újabbak megtételét, a számonkérhet?ség ilyetén állandósításával azonban az elnök könnyen megégetheti magát. Az elnök állandó médiajelenléte kétél? fegyver. Egyrészt nyilvánvaló, hogy a napi eseményekre való reagálás rendkívül hatékony stratégia, mely egyszerre biztosítja a néppel való állandó párbeszédet, s hozza az elnököt a hazai és nemzetközi napirendet egyaránt meghatározni képes pozícióba. Ezáltal nem a média szabja meg az elnök mozgásterét, hanem fordítva, az elnök diktálja az iramot a média számára, mely eleddig nem talált fogást Sarkozyn.

Ennek az elnöki „hiperaktivitásnak” azonban megvannak a hátulüt?i is. Ilyen iram mellett ugyanis a legkisebb megtorpanás is a lendületvesztés benyomását keltheti az új stílust lassan megszokó közönséggel szemben. Másrészt az a szerepkör, melybe magát Sarkozy helyezte, lényegénél fogva magára vállalja az els? sorban állással járó el?nyöket éppúgy, mint annak hátrányait. Vagyis a sikert éppúgy Sarkozy arathatja le, mint ahogy az esetleges kudarcok ódiumát is magára kell vállalnia, hiszen az általa háttérbe szorított miniszterelnök és a miniszterek ebben az esetben nem szolgálhatnak véd?pajzsul, nem vihetik el a balhét. Végül nem hagyható figyelmen kívül az a kockázat sem, mely az elnöki stílus által kiváltott ellenérzésekb?l származhat. Míg Franciaországban egyel?re a közvélemény-kutatások jelent?s lakossági támogatást mutatnak, addig a nemzetközi színtéren az újdonsült elnöknek máris sikerült sokakat magára haragítania. Az Angela Merkel német kancellár asszonnyal való feszültség mind tapinthatóbbá válik, melynek hátterében részben a közösen elért sikerek – mint a júniusi uniós csúcstalálkozó, vagy a Líbiában fogva tartott bolgár ápolón?k ügye – francia elnök általi „kisajátítása” áll. Az európai sajtó azonban ugyanúgy kritikával illeti Sarkozyt az Európai Központi Bankkal szembeni agresszív fellépése, vagy a meghirdetett etatista- protekcionista gazdaságpolitikája miatt. Márpedig nemzetközi ellenszélben nehéz eredményeket elérni.

Bár Sarkozy elnöki stílusa valóban egyedi, akadnak azért olyan politikai személyiségek, akik összehasonlítási alapul szolgálhatnak. Például Tony Blair egykori brit miniszterelnök, aki eleinte szintén állandó médiajelenlétével hívta fel magára a figyelmet, megragadva a lakossággal kialakított „személyes” érzelmi kapcsolatban rejl? egyedülálló lehet?séget. Kormányf?i ténykedésének végére azonban összerúgta a port az egész brit médiával, s maga is elszigetel?dött. Blair politikai pályafutásából két tényt vehetünk figyelembe: a háromszori megválasztást, illetve a távozásakor uralkodó rendkívüli népszer?tlenséget. Nagy kérdés, Sarkozy esetében milyen forgatókönyv érvényesül majd.






© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány