Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Idegen fivéreink és n?véreink keleten
Die fremden Brüder und Schwestern im Osten
von Daniel Friedrich Sturm
Die Welt, 02. Oktober 2007


A Német Demokratikus Köztársaság a legtöbb nyugatnémet számára egészen az újraegyesítésig ismeretlen terület volt. Csupán minden harmadik nyugatinak voltak személyes kapcsolatai a fal túloldalán él? testvérekkel. Az újraegyesítés idejéb?l származó felmérések tanulságos képet festenek arról, milyen távol álltak egymástól a nyugatnémetek a keletiekt?l.

1990. október 2-án éjfélkor megszólaltak a harangok Németország valamennyi településén, a Reichstag el?tt felcsendült a nemzeti himnusz milliók ajkáról, négy évtized után az ország újra egyesült. Bár a nyolcvanas években az enyhülés szelei már érezhet?ek voltak, nyugaton senki nem számolt azzal, hogy a berlini fal egyhamar led?lhet. A nyugatnémetek alig tudtak valamit Honecker munkás-paraszt államáról. A vasfüggöny azonban nem csupán negyven évre zárta el egymástól Németország két részét, hatásai máig érzékelhet?k. 1988-ban az Infratest közvélemény-kutató intézet egy felmérése alapján a nyugatnémeteknek mindössze 35%-a rendelkezett valamilyen személyes kapcsolattal a keleti tartományokban, míg ez az arány a 14 és 29 év közötti korosztály körében mindössze 26% volt.

Az el?bbi eredményhez hozzá kell tenni, hogy a fiatalok 2/3-a már akkor is úgy gondolta, Kelet- és Nyugat-Németország lakossága egy nemzetet képez. Megfordítva, 34%-uk vélte úgy, hogy van külön kelet- és nyugatnémet nemzet! 1973-ban a nyugatnémetek 19%-a tekintette az NDK-t külföldnek. A fiatalok körében ugyanez az arány 51%-ot képviselt, ami nem is csoda, ha figyelembe vesszük, hogy egyszer?bb volt Münchenb?l, vagy Dortmundból Milánóba, esetleg Amszterdamba eljutni, mint mondjuk Lipcsébe vagy Magdeburgba. A nyugati országokba nem kellett vízum, s?t az útlevelet is csak elvétve ellen?rizték.

Az 1989-es esztend?ben – 17 év után ki kell mondani – egyik nyugatnémet politikai párt napirendjén sem szerepelt az újraegyesítés. Az SPD által Willy Brandttól kezdve követett megbékélési politika súlyos mellékhatása volt, hogy mit sem tör?dött az NDK lakosságának sanyarú gazdasági helyzetével és társadalmi elnyomatásával. Hans Büchler szociáldemokrata politikus keser? hangon jegyezte meg a minap, hogy a „nyugatnémet politikusok abban az id?ben többet tudtak Brazíliáról, mint az NDK-ról”. Az uniópártok ugyan retorikájukban lépten-nyomon hangsúlyozták a német egység fontosságát, a hétköznapi munkában azonban igyekeztek azt háttérbe szorítani, így történt, hogy 1988-ban a CDU pártnapján Bernhard Friedmann képvisel? javasolta az „egység felé vezet? út megkönnyítése” napirendi pont kihúzását. A mai helyzettel ellentétben az NSZK-ban szinte semmilyen jelent?sége sem volt a nemzeti szimbólumoknak, így a fekete-vörös-sárga nemzeti lobogónak, a Brandenburgi kapunak vagy a Reichstagnak. A nyugatnémetek úgy féltek a nacionalizmus minden csírájától, hogy átestek a ló túloldalára, és a „régiók Európája” megfogalmazás volt az egyedül divatos.

Amikor a Bonni Köztársaság 40. születésnapját ünnepelte 1989-ben, az egység kérdése csak mellékesen került szóba. Richard von Weizsacker szövetségi elnök ünnepi beszédében három célkit?zést fogalmazott meg, és csupán a harmadik volt a német egység, melyet megel?zött a béke fontossága, s?t Európa egysége.

A nyugatnémetek többsége egészen máshogy élte meg ezt a történelmi korszakot. Visszautasították azt a rigmust, miszerint „a német kérdés addig marad nyitott, amíg a Brandenburgi kapu zárva áll”. Szerintük Aachen és Görlitz közt nem csupán két külön ország létezett, hanem két politikai berendezkedés, gazdasági rendszer és katonai szövetség is létezett, ennek a status quo-nak a fenntartása pedig a világháború után, kimondva-kimondatlanul, hosszú évtizedeken át a nyugatnémet állam kifejezett érdekében állt.





© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány