Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Európai Unió: A hátsó ajtón át
European Union: From Backdoor to Front
By Michael Butler
openDemocracy, July 3, 2007


A június 23-i brüsszeli csúcstalálkozón az Európai Unió 27 tagállamának kormány- és államf?i végül megegyeztek a francia és holland népszavazásokon elvetett európai alkotmányt felváltó új szerz?déstervezet szövegér?l. A megállapodást a sajtó nagy része elégedettséggel fogadta, még az angol is, habár mint ilyenkor mindig, most is kritikusan kiemelték azokat a részeket, ahol véleményük szerint a brit kormány nem képviselte megfelel?en az ország érdekeit. Kórusukhoz nagyon hamar csatlakozott a Konzervatív Párt, aki árulásnak nevezte a szerz?dést, és mihamarabbi népszavazást követelt. Brown, Blair és a jobboldali Kenneth Clarke erre egybehangzóan azt válaszolták, hogy az új szerz?dés csak módosítás, mely korántsem visz véghez olyan gyökeres változtatásokat az EU intézményrendszerében, mint ahogyan azt a maastrichti, amszterdami vagy nizzai szerz?dés tette. Továbbá kiemelték, hogy az új szerz?dés tartalmazza azokat a megszorításokat, melyeket a brit kormány a tárgyalások elején célul t?zött ki. Azt igyekeztek hangsúlyozni, az új szerz?dés csak kis technikai változtatásokat hoz, nem is érdemes róla sokat beszélni.

E megközelítést, hogy az Európai Unióval kapcsolatban minden inkább technikai, mint politikai jelleg?, a szavazópolgárok többsége fontos politikai változtatások hátsó ajtón való becsempészéseként értékeli. De az ország legintelligensebb politikusainak számító Brown, Blair és Clarke miért éreznék szükségesnek, hogy a hátsó ajtón csempésszenek be bármit is? A kérdésre három válasz is adja magát. Egyrészt mert úgy vélik, hogy legyenek bármennyire is gyanakvóak az emberek, nem fognak annyira aggódni semmiért, hogy tegyenek is ellene valamit. Másodszor, ismerve a brit társadalom mély euroszkepticizmusát, eleve kudarcra lett volna ítélve bármilyen ?szinte, pozitív politika az EU-val kapcsolatban. Harmadszor pedig, mivel úgy vélik – f?leg Blair és Clarke –, hogy az integráció pozitív Nagy-Britannia számára, és abban bíznak, hogy a közösségi identitás kis lépések politikáját alkalmazva, lassan beleivódik majd az ország lakosságába.

Azonban mind az emberek gyanakvása, mind a politikusnak tulajdonított fenti érvelés tévútra vezet. Minden egyes állampolgárnak joga, hogy véleményt alkosson az európai integrációval kapcsolatban, azonban ehhez elkerülhetetlen, hogy segítsünk eloszlatni néhány téves mítoszt, mely Britanniában körülveszi az Európai Uniót.


1. mítosz: „Itt valami sántít”

Ha valaki elpirul a vámosok el?tt, az még nem feltétlenül jelenti azt, hogy rejtegetni valója van. Sokkal inkább azért van zavarban, mert azt firtatja, vajon mit gondolhatnak róla a pult másik oldalán. Ezen az alapon a brit kormány defenzív és passzív kommunikációja az új szerz?déssel kapcsolatban nem a szöveg szerény tartalma miatti szégyenérzetnek tudható be, hanem sokkal inkább annak a nyomásnak, melyet az euroszkeptikus brit sajtó tesz a vállára, amint igazolni próbálja Európa-ellenes el?ítéleteit. Ez rendkívül nehézzé teszi egy européer politikus számára, hogy megtalálja azt a platformot, ahol meg tudja védeni érveit.


2. mítosz: „Mi nem ezt írtuk alá”

De igen. Az emberek sokat fogalakoznak azzal, hogy jó vagy rossz dolog volt-e aláírni a csatlakozási szerz?dést. Azonban védhetetlen és abszurd az az érv, mely szerint az Egyesült Királyság 1973-ben egy olyan Európai Gazdasági Közösséghez csatlakozott, mely örökké szabadpiaci térség marad. Ami azt illeti, az 1957-es Római Szerz?dés sokkal inkább föderalista, mint a kés?bbi szerz?dés az Európai Unióról. Ambiciózus nyilatkozatokat tartalmazott az állampolgárságról, a közös külpolitikáról, és még sorolhatnánk. Egyszer?en nem jó eszközöket választott meg a kit?zött célok elérése érdekében. Ami azt illeti, az 1951-es Párizsi Szerz?dés még a rómainál is föderálisabb volt, azonban ez is részét képezte a London által 1973-ban aláírt szerz?déscsomagnak. Persze el?fordulhat, hogy anélkül ír alá egy szerz?dést, hogy el?z?leg elolvasta volna, azonban az Egyesült Királysággal 1973-ban nem ez volt a helyzet.


3. mítosz: „Az új szerz?dés els? alkalommal állít fel európai nagykövetségeket”

Nem igaz. Ezek a nagykövetségek már 50 éve léteznek! Ami azt illeti, az Európai Bizottság az ötvenes években állította fel az els?t, amely folyamatosan b?vült, és végs? formáját az Amszterdami Szerz?déssel érte el. Amit e szerz?dés tesz, az az, hogy a korábbi delegációkat leválasztja az Európai Bizottságról, és az irányítás jogát átadja az új külpolitikai megbízottnak, akinek a személyér?l a tagállamok döntenek.


4. mítosz: „Az európai intézmények kevésbé megbízhatóak, mint az otthoniak”

Nos, ami azt illeti, megbecsültségük jóval nagyobb. 1980-ban nem volt olyan ország, ahol az Európai Bizottság vagy az Európai Parlament megbecsültebb lett volna, mint nemzeti megfelel?je. 2004-ben viszont tizenöt országból tizennégyben az emberek jobban bíztak a brüsszeli bizottságban, mint nemzeti kormányukban, tizenháromban pedig pozitívabb volt az Európai Parlament megítélése, mint a nemzeti törvényhozásé. Tegyük mindehhez hozzá, hogy a britek mindkét esetben a többséget er?sítették.


5. mítosz: „Hál’ Istennek éltünk az opt-out jogával”

A probléma az opt-outtal kapcsolatban az, hogy csupán egy szimbolikus eszköz, mellyel egy tagállam hangsúlyozhatja különböz?ségét. Azonban az opt-out mindig el?jogokra, és nem kötelezettségekre vonatkozik, így az esetek 99 százalékában tanácsosabb elfogadni a teljes csomagot.


6. mítosz: „Az Európai Unió egy masszív bürokrácia”

Valójában kevesebb közalkalmazott dolgozik az európai intézményeknek és az EU 490 millió állampolgárának, mint ahányan Cardiffban egyedül.


7. mítosz: „Tony Blair negyven területen mondott le a nemzeti vétó jogáról”

Szinte egyik terület sem lényegi jelent?ség?, ahol az új szerz?dés min?sített többségi döntéssel váltotta fel a korábbi egyhangúságot. Ennek azonban számos területen kedvez? hatása van. Például a bevándorlási politika területén a legtöbb tagállam támogatja a kemény brit álláspontot, azonban egy-két enyhébb rendelkezéseket alkalmazó ország évek óta gátolja ezek bevezetését. Így a min?sített többségi szavazás elfogadásával megnyílhat az út a bevándorlási politika szigorítása el?tt. Tehát téves az a feltételezés, hogy minden javaslatnak Nagy-Britannia a kerékköt?je. S?t, Tony Blair évei alatt London igenis sikeres volt napirendjének érvényre juttatása terén.


8. mítosz: „Az EU többe kerül, mint amennyit hoz a konyhára”

A politikai folyamatokat ilyen alapon vizsgáló mérlegekkel mindig az a gond, hogy tiszta adatokkal rendelkeznek a költségoldalon, azonban annál kisebb bizonyossággal képesek megállapítani, mik is a hasznok valójában. Egy közlekedésfejlesztési program vagy egy orvosi kutatás eredményei nem jelentkeznek azonnal. Az Európai Unió vonatkozásában az Egyesült Királyság nettó befizetése rendkívül csekély, miután számba vesszük mindazokat a fejlesztési programokat, melyekb?l az ország profitál. Az indirekt anyagi el?nyök azonban felbecsülhetetlenek. De számos nem anyagi jelleg? el?ny is mutatkozik, melyek segítenek jobbá tenni az emberek mindennapi életét.


9. mítosz: „A britek egyre kevésbé érzik magukat európainak”

Az 1973 és 2005 között, az európai identitás mérésére elvégzett közvélemény-kutatási adatokat megvizsgálva az látható, hogy míg a legtöbb ország állampolgári aspektusban érzi magát egyre európaiabbnak, addig a britek és a svédek európaisága inkább kulturális vonatkozásban fogható meg. Ez pedig teljesen helyénvaló. Arra a kérdésre, hogy mit jelent európainak lenni, a legtöbben a határnélküliségre, a személyek szabad mozgására és az euróra alapozzák válaszukat. Az Egyesült Királyság azonban kimaradt mind a schengeni egyezményb?l, mind a közös valutából, tehát nem jelentheti ugyanazt az európaiság Britanniában, mint amit jelent Németországban, Finnországban vagy Franciaországban.


10. mítosz: „Európáról alkotott véleményünk senkiével sem egyezik”

A felmérések minden országban azt mutatják, hogy az állampolgárok azt akarják, az EU legyen demokratikusabb. Több hatalmat akarnak az Európai Parlamentnek, és a többség közvetlenül választott bizottsági elnököt akar látni. Mindez persze élesen ütközik a nemzeti politikusok elképzeléseivel. Európa legfontosabb feladata mégis az lenne, hogy számottev?en csökkentse demokratikus deficitét.





© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány