Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Tíz év a „harmadik úton”
Dix ans de „troisième voie”
Jean-Pierre Langellier
Le Monde, le 26 juin 2007


A blairizmus voltaképpen Bill Clinton köpenye alól bújt ki. Tony Blair és h?séges társa, Gordon Brown ugyanis háromszor: 1988-ban, 1991-ben és 1993-ban is elutaztak az Egyesült Államokba, ahol összebarátkoztak a demokratákkal. Az 1992-es elnökválasztást megnyer? demokrata jelöltt?l pedig két alapvet? fontosságú tanulságot vittek magukkal haza: a gazdasági szempontok els?dlegességét, valamint a közép megnyerésének fontosságát. Vagyis a Munkáspártnak ahhoz, hogy megnyerje a választást, hitelesen bizonyítania kellett „menedzseri” képességeit, s megnyernie magának a „Middle Britain„-t, vagyis azt a középosztályt, mely addig a konzervatívoknak szavazott bizalmat.

Blair és Brown tehát nekilátott, hogy megreformálja a Munkáspártot. Els? lépésként 1994-ben törölték a párt szótárából az osztályharcos retorikát, s nyitottak az 1979–1990 között a miniszterelnöki posztot betölt? Margaret Thatcher öröksége felé, ami az ország gazdasági fellendülését lehet?vé tette. Magukévá tették a vállalkozói szellem támogatását, az állami szektor egyes részeinek privatizálását, a deregulációt, a munkaer?piac liberalizálását. A „harmadik út” clintoni formuláját Tony Blair egyik tanácsadója, a brit szociológus Anthony Giddens formálta aztán egységes koncepcióvá.

Az Új Munkáspárt olyan dolgokat igyekezett összebékíteni egymással, amelyeket a régi Munkáspárt összeegyeztethetetlennek tartott: a jogokat és kötelezettségeket, a biztonságot és a szabadságot, a vállalkozó szellemet és a szegénység elleni küzdelmet, a gazdasági hatékonyságot és az egyenl?séget. A „harmadik út” vitathatatlanul szociáldemokrata indíttatású áramlat, amely az államhoz egyértelm?en pozitív szerepet rendel, szemben a thatcheri „minimális állam” koncepciójával, amely az állam karcsúsítását öncélként értelmezte. Az állam szerepét illet?en azonban szakít a korábbi munkáspárti elvekkel, s feladatát már nem a gazdagság önálló el?teremtésében, hanem a gazdagodást lehet?vé tev? körülmények kialakításában látja. Ugyanakkor nem adja fel egy megreformált jóléti állam gondolatát sem, amely beruházásokat eszközöl a közérdek nevében, s felvállalja azt az újraelosztó szerepet, amely a szegények és hátrányos helyzet?ek sorsán kíván enyhíteni.

Blair els? ciklusa (1997–2001) a gazdaság és az államháztartás konszolidációját célozta, s ennek során a pénzügyi szigor messzemen?en érvényesült. Gordon Brown gondosan ügyelt az általa felállított „aranyszabály” követésére: a hiteleket csak beruházásra szabad költeni. A fegyelmezett költségvetési politikának köszönhet?en az államháztartást 2000-re rendbe tették, s jelent?sen leszorították az állami újraelosztás arányát. A második Blair-ciklus (2001–2005) jelent?s változást hozott e téren, hiszen ebben az id?szakban az állam masszív beruházásokat hajtott végre a közszolgáltatások korszer?sítésére és a „munka értékének helyreállítására”. Ennek eredményeként az állami újraelosztás GDP-hez viszonyított aránya a 2000-es 37,5%-ról 45,4%-ra emelkedett 2006-ra. Ez évi 4,4%-os reálnövekedést jelentett, melynek különösen három szektor volt a haszonélvez?je: az egészségügy (évi 6,1%), a közlekedés (évi 5,1%) és az oktatás (évi 4,7%).

A blairizmus egy évtizede alatt kétszeresére n?tt az egy diákra es? költségvetési támogatás, 200 ezerrel n?tt az oktatók, 20 ezerrel az orvosok és 70 ezerrel az ápolók száma. A blairizmus másik fontos eredménye a munkanélküliség elleni küzdelem volt. A munka értékének helyreállítása, a munkamorál feltámasztása, a hosszú távú munkanélküliség felszámolása pragmatikus lépéseket kívánt. A munkanélküli ellátás jelent?s visszanyesése ösztönz?leg hatott a munkakeresésre, hiszen már nem „érte meg” munkanélkülinek lenni. A munkaer?piac liberalizálása pedig egyszerre könnyítette meg a munkaer? felvételét és elbocsátását. Ennek következtében átalakult a szigetország lakóinak a munka elvesztéséhez való hozzáállása: azt már nem katasztrófaként, hanem olyan átmeneti állapotként értékelték, ami alatt akár kisebb fizetségért is érdemes munkát vállalni. Az állam pedig családtámogatás és átképzés nyújtásával igyekezett az elbocsátott egyént visszailleszteni a munkaer?piacba. A munkaer?piac reaktiválása nemcsak a gazdasági növekedéshez járult hozzá, de ezen keresztül a szociális normák emelését is lehet?vé tette. Így került sor például 1999-ben a minimáljövedelem bevezetésére melynek értéke azóta megkétszerez?dött.

Vajon mi lesz Blair örökségével? Gordon Brown részér?l nem várható éles törés, hiszen a blairizmus eredményei legalább annyira a saját ötletei voltak, mint a miniszterelnökéi. S?t, az Új Munkáspárt még a torykra is hatott: David Cameron, a Konzervatív Párt elnöke például elismeri az állami beruházások fontosságát, s nem kívánja az adókat sem radikálisan csökkenteni. De ugyanúgy megtanulta azt is, hogy a hatalom elnyeréséhez a középosztály voksain át vezet az út.





© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány