Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Bush külpolitikájának újragondolása
Think Again Bush’s Foreign Policy
By Melvyn P. Leffler (University of Virginia)
Foreign Affairs, September/October 2004


Forradalmian új-e George W. Bush külpolitikája?

Nem. Bush ideológiája a demokratikus békére és az amerikai értékek elterjesztésére a leghagyományosabb témák közé tartoznak az Egyesült Államok történetében. Csupán fel kell idéznünk Thomas Jefferson puritán retorikáját, vagy éppen Woodrow Wilson hitvallását a demokrácia elterjedésének fontosságára vonatkozóan. Ugyanezt megtehetjük Franklin Roosevelt vagy John F. Kennedy kapcsán is. Az Egyesült Államok mindig törekedett rá, hogy a világban érvényesíteni tudja érdekeit, olykor széls?ségesen újnak ható ideológiáit és szembeszegülését az öreg kontinens korszer?tlenségével. George W. Bush külpolitikájában mindez csupán egy visszatér? motívum.

A kritikusok els?sorban a multilateralizmust vetik a regnáló kormányzat szemére, mely azonban szintén periodikusan visszatér? jelenség az amerikai külpolitikában.

„Bush doktrínája a megel?z? csapásról példa nélküli”

Nem igaz. A megel?z? csapások az Egyesült Államok korai terjeszkedését?l kezdve a stratégia fontos eszközei voltak. Andrew Jackson tábornok, John Quincy Adams külügyminiszter vagy éppen Theodore Roosevelt mind éltek a megel?z? beavatkozással hol sikeresen, hol sikertelenül. Legutóbb a hidegháború alatt vált bevett gyakorlattá a megel?z? akció a harmadik világban (Közép-Amerika, Karib térség, Dél-Kelet Ázsia, Közel-Kelet). Az elmúlt id?szak azt is bebizonyította, hogy a Bush-adminisztráció sem használja a megel?z? csapás doktrínáját minden további nélkül. Hiszen a döntés elodázását láthatjuk mint Irán, mint Észak-Korea esetében.

„Bush politikája radikális változást jelentenek a Clinton-érához képest”

Szeretetre méltó nosztalgia. Clinton külpolitikája legalább ilyen mértékben törekedett az Egyesült Államok katonai befolyásának növelésére a világ többi részében. Az Egyesült Államok katonai jelenléte a kilencvenes években n?tt minden addigi mérték fölé, nem Bush kormányra kerülésével. Clinton gondolata a széles kör? békét és konfliktus-megel?zést biztosító jelenlétre vonatkozóan alig különbözik a Bush által kommunikált céloktól. Bár sokan máshogy szeretnék láttatni, az újkori unilateralizmus is a Clinton érára vezethet? vissza. „Megtesszük, amit meg kell tennünk, hogy megvédjük saját érdekeinket” – olvasható a Clinton-kormányzat Nemzetbiztonsági tanácsának utolsó jegyz?könyveiben, az akkorra már nyilvánvaló terrorista fenyegetettségre utalva.

Megváltoztatta-e szeptember 11. A Bush-kormány külpolitikáját?

Igen. S?t, a kormányzat egész világlátásában változást eredményezett. A fontossági sorrend a demokrácia terjesztése és a nemzeti érdek hangsúlyozása között megfordult, s az el?bbi került el?térbe –természetesen az utóbbi által kijelölt úton. Szeptember 11.után teret kapott az idealizmus, s a nemzeti érdekek ezen belül történ? megfogalmazása. Az els?dleges ellenfél a terrorizmus lett, melynek kérdéskörét a kezdeti Bush-kormányzás elhanyagolta. A f? cél pedig ma egy teljesen új nemzet és intézményrendszer létrehozása Irakban, mely nyilvánosan szóba sem került a New York-i és Washington-i támadások el?tt.

„Bush külpolitikája fellobbantotta az Amerika ellenesség lángját szerte a világban”

Valószín?leg így van. Természetesen az Amerika ellenesség sem új jelenség, széles körben találkozhattunk vele Eisenhower, Nixon és Reagan regnálása idején is. Ám a jelenlegi hullám kiterjedtsége és mélysége valóban példa nélküli. Az Egyesült Államok támogatottsága Nagy Britanniában 75%-ról 58%-ra, Franciaországban 63%-ról 37%-ra, Németországban 61%-ról 38%-ra esett vissza, mely drámai csökkenést mutat. Még kevésbé szívderít? a kép a muszlim világban: a türkmének 59, a pakisztániak 36, a marokkóiak 27 és a jordániaiak 24 százaléka szerint igazságosak az Egyesült Államok és a „Nyugat” ellen elkövetett iraki támadások.

Tény, az unilateralizmus sem segíti el? a terrorizmus elleni küzdelmet.

„Bush stratégiája helyes, ám annak alkalmazása rossz”

Nem igaz. A Bush külpolitikáját illet? kritikák jogalapja nem az, hogy radikális változás történt az el?z? kormányzatok politikájához képest, hanem az, hogy a stratégia sikertelen. Condoleezza Rice szerint a Bush-külpolitika három pilléren nyugszik: terroristák és diktatórikus rezsimek megdöntésén (ill. annak el?segítésén), a nagyhatalmak közötti harmonikus kapcsolat el?segítésén ill. a demokratikus értékek terjesztésén a Földön. Ám a demokrácia-export és a rezsimek elleni küzdelem mára megbukni látszik, az unilateralizmus pedig éppen a nagyhatalmak közötti harmóniát lehetetleníti el.

Bush Reagan örököse?

Igen, az. De jó dolog-e ez? Bush és kormányzatának tisztségvisel?i szívesen határozzák meg identitásukat Reagan örököseiként. Rumsfeld szerint Bush, hasonlóan Reaganhez „nem fél nevén nevezni a gonoszt”. A jelenlegi elnök Reaganhez hasonlóan hisz a katonai er? elrettent? erejében –bár a jelenlegi elnök ezt sikeresnek ítéli történelmileg mélyen nem demokratikus vidékeken éppúgy, mint annak idején Reagan Kelet-európában. Bush Reaganhoz hasonlóan ideológiai alapra helyezi országa szerepvállalását a nemzetközi ügyekben mind a nemzetközi nyilvánosság el?tt, mind hazája érdekeinek hangoztatásakor az Egyesült Államokban. A demokrácia terjesztésének, a pluralizmusnak és a liberális szabadságjogoknak a hangoztatása azonban nem lehet sikeres stratégia mindaddig, amíg azt katonai er?vel igyekszik megvalósítani.





© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány