Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Latin-Amerika: ?rültek visszatérte
The Return of the Idiot
By Alvaro Vargas Llosa
Foreign Policy, May/June 2007


A 20. században Latin-Amerika populista diktátorai hosszú ideológiai utazásra invitálták népüket marxizmuson, a külföldi imperialisták elleni harcon, a szegénység teljes felszámolásának ígéretén át. Politikai célkit?zéseik azután egymást szorosan követve vallottak cs?döt és merültek feledésbe. Az 1990-es években úgy t?nt, az „?rültek” korszaka leáldozott, ám a megnyugvás rövid élet?nek bizonyult. Napjainkban önjelölt forradalmárok egy új generációja kapott lendületet a térségben, megkísérelve felidézni el?deik rossz emlék? módszereit.

Pedig a latin-amerikai ”?rület”, amely id?r?l id?re már megbukott, leszerepelt ideológiai alapú politikát próbál megvalósítani, minden más tényez?nél inkább felel?s a kontinens mai elmaradott helyzetéért. A forradalmi hevület, a gazdasági nacionalizmus, az elvakult Amerika-ellenesség, a kormányzat mindenhatóságába vetett hit, az er? fölénye a törvényesség felett mind e jellemz? politikai idiotizmus sarokpontjai. Céltáblái pedig – csak úgy, mint a 20. században – a külföldiek, a középosztály és a vagyonos rétegek képvisel?i, akiket az állam „a szegények megrablásáért” felel?ssé tesz. Latin-Amerika új, populista vezet?i saját politikájuk moralitásában semmiféle vitát, alternatívát nem t?rnek meg: a marxista alapok máig szilárdan állnak. Két legismertebb képvisel?jük Venezuela ill. Bolívia elnöke: Hugo Chávez és Evo Morales. Pályafutásuk legérdekesebb ellentmondása, hogy oligarchaként építették fel politikai hátországukat, és ma oligarcha-módszerekkel (a hadsereg befolyásának felhasználásával) próbálják a leszakadt rétegek igazságát zászlajukra t?zni.

Akad még egy, kísérteties hasonlóság a 20. század autoriter vezet?ihez: a külföldi értelmiség egy része megdöbbent? szimpátiával és támogatással viseltet irántuk. Nobel-díjas írók, közgazdászok, nyelvészek, újságírók Európától az Egyesült Államokig, saját fórumaikon propagálják Latin-Amerika ”új forradalmárainak” abszurditásait. Olyan véleményformálók sokasága áll ki Chávez vagy Morales mellett, akik akár saját hazájukban, akár csak Kuba kapcsán furcsamód sohasem emelték fel szavukat a diktatúra támogatásáért. Ám azzal, hogy legitimációt biztosítanak a hasonló rendszereknek, közvetve maguk is felel?sséget vállalnak egy kontinens alulfejlettségének, bezártságának és kilátástalanságának tartósításáért. Mit is takar az a politikai program, ami ekkora csodálatot kelt a nyugati értelmiség egyes köreiben? Az alapvet? cél a kormányhatalomtól való függés, ezáltal a rendszer önnön biztonságának meger?sítése. 2006-os felmérések szerint a venezuelai lakosság 80%-ának okoz gondot a mindennapi élelem beszerzése: ez éppen ugyanaz az arány, amely Chávez hatalomra kerülésekor, 1999-ben ismert volt. Ráadásul Chávez olajbevételekb?l fedezi sikeresnek kommunikált szociális programjait, miközben a társadalmi mutatók annak ellenére sem javultak, hogy az elmúlt 8 évben a szénhidrogének világpiaci ára – így pedig az ország ebb?l származó bevétele – megháromszorozódott. Nehezen követhet? tehát nyomon az elnök sokat hangoztatott alapelvének megvalósulása, mely szerint „az ország olaja a venezuelaiaké”. Az ország különböz? szektorainak teljes államosítása a piaci eredmény és a nemzetközi versenyképesség drámai erodálódásához – a média szigorú ellen?rzése pedig a sajtószabadság végéhez vezet. Latin-Amerika GDP-növekedése az elmúlt évtizedben alig érte el a 2,8%-ot, miközben Délkelet-Ázsia 5,5%-os, a világátlag pedig 3,6%-al büszkélkedhetett. Közben a szociális igazság az érem másik oldalán sem érvényesül: a tehet?sebb rétegek radikális megsarcolása jelenti az egyenl?ség megteremtésének állítólagos eszközét. Egy vonatkozásban mégis er?teljes b?vülés mutatkozik: Chávez regnálása alatt Venezuela az egy f?re es? gyilkosságok terén világels?vé vált a maga évi 10,000 emberölésével.

Sajnálatos módon azok a latin-amerikai vezet?k, akik képesek úgy eredményeket elérni, hogy még nélkülözik is a régi vágású és káros populizmust, sokkal kevesebb figyelmet és elismerést kapnak. Lula da Silva brazil, Vázquez uruguayi, vagy éppen Arias costa ricai elnök valódi baloldali programot visz saját hazájában, és tartós javulást ért el a szociális felzárkóztatás terén, miközben elkerülték a fejlett világgal való konfrontációt és a fiskális kicsapongást. Szociáldemokrata irányultságuk és saját országuk baloldali politikai kultúrájának modernizálásában elért eredményeik azonban unalmassá teszik ?ket a külhoni szemlél?d? számára: a nemzetközi közbeszéd sztárja a hidegháborús megosztást, marxista társadalom-felfogást hangoztató Castro-Chávez-Morales tengely marad.






© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány