Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Kína: gondoljuk újra!
Think Again: China
By Harry Harding
Foreign Policy, March/April 2007


Vegyük sorra azokat az elterjedt vélekedéseket, melyek a drámai ütemben b?vül? ázsiai óriás teljesítményét övezik - partnerek és a riválisok körében egyaránt!


„Kína legnagyobb kockázatai gazdasági jelleg?ek”


Nem igaz. A kínai növekedés hordozta legnagyobb rizikófaktorokat sokkal inkább a környezethez kell kötnünk: az ökológiai károkhoz és ahhoz, hogy a kommunista állam még csak el sem ismeri a fennálló problémákat. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy Kínával ne lennének gazdasági nehézségek is, legyen szó inflációs vagy recessziós kockázatról. Ám ezek intézményi és törvényi kezelését Pekingben – a környezeti kérdésekkel ellentétben - nem tagadják, s?t komolyan veszik. A kínai megapoliszok – mint Sanghaj, Peking, Hong Kong lakossága súlyos légszennyezésben él, a nagyvárosok számára elérhet? vízkészletek alig 1%-a biztonságos emberi fogyasztáshoz. Egy-egy tisztítórendszer meghibásodása milliók vízellátását szakíthatja meg hetekre – ahogy ez megtörtént nemrég Harbin városban. A rendkívül alacsony szint? higiéniai környezet a hepatitis és a HIV fert?zöttség gyors ütem? növekedéséhez vezet – utóbbi aránya csak 2006-ban mintegy 30%-al n?tt. További problémát jelent, hogy a széndioxid és más üvegházhatású gázok kibocsátása hosszú távon drámaian ronthatja az ország mez?gazdasági teljesítményét is.


„Elkerülhetetlen egy második Tienanmen téri krízis”


Aligha. Az 1989-es Tienanmen téri katasztrófa, amikor a kommunista kormány a tüntet? diáktömegbe lövetett, ma azért is nehezen elképzelhet?, mert egy akár nagyszabású tüntetéssorozat kezelésére a kínai államhatalomnak már sokkal többféle eszköze adott. Ez azonban nem jelenti, hogy Kínára ne lenne jellemz? a széleskör? lakossági elégedetlenség, többek között a már említett környezeti és higiéniai helyzet, a társadalmi szakadékok következtében, a földtulajdonlás rendezetlen és ellentmondásos szabályozása, a burjánzó kormányzati korrupció miatt vagy egyéb okokból. Az ország belsejében évente soktízezer tiltakozó megmozdulás zajlik a parasztok elégedetlenségére visszavezethet?en, sokszor súlyos áldozatokkal – ám a karhatalom részér?l mindig ügyelve arra, hogy az esetek ne kaphassanak nagy nemzetközi nyilvánosságot. Közben pedig a kormányzat átfogó reformokat dolgoz ki és vezet be, melynek keretében többet költ vidékfejlesztésre, csökkenti a mez?gazdasági tevékenységet sújtó adókat. Röviden tehát a kormányzat karanténban tartja a tiltakozásokat, ám a korábbinál sokkal nagyobb figyelmet fordít az okok felszámolására is. Az igazi kérdés így az, hogy a kínai gazdaság kiemelt rizikófaktorait, mint az inflációt vagy a munkanélküliséget hosszú távon is megfelel?en kezeli-e majd Peking, elkerülve ezzel a mainál általánosabb bels? feszültségek kialakulását.


„Kínában biztos az elitpolitika helyzete”


Igaz, bár kevésbé mint a felszínes szemlél?d? hinné. A kínai politika ma a korábbinál intézményesebb, a politikai elit pedig pragmatikusabb, ahogyan a vezet?k el kívánják kerülni a velük szembeni el?ítéletek továbbélését. Tény ugyanakkor, hogy a politikai verseny és átláthatóság kialakulása rendkívül lassan halad Kínában, és a fontosabb tisztségvisel?k utódainak kijelölése továbbra is feudális jelleget mutat. Kína legfontosabb problémái azonban – kezdve a környezett?l a szociális különbségekig – csak az eddiginél nyíltabb politikai közbeszéddel oldhatók meg, ez pedig tágabb nyilvánosságot és a párton belül is demokratikusabb vitát kíván. Az idei éves kongresszuson már-már felt?n?en kínos volt, ahogy egyes kulcsfontosságú témákat hatalmi megszokásból agyonhallgattak, és az ésszer? programok, politikai megoldások kibeszélésének hiánya érezhet? frusztrációt szült. Kína további stabil gazdasági növekedése már számos olyan döntést, stratégiai elhatározást igényel, amely egyszer?en nem magyarázható meg szocialista retorikával, így a nyitás hosszabb távon elkerülhetetlen.


„A kínai bankrendszer össze fog omlani”


A helyzet bizonytalan. A GDP 45%-át kitev? állami beruházásokat kezel? banki szféra egészen mostanáig súlyos gondokkal küzdött, ahogy hatalmi nyomásra hatékonyságot nélkülöz? állami vállalatokat volt kénytelen tömegesen hitelezni. Ám a rendszer máig túlélte ezeket a kihívásokat, és ma már jobb a helyzet: javul a beruházók hitelképessége, ahogy költekezéseiket egyre csökken? arányban finanszírozzák kölcsönökb?l. A folytatódó privatizáció pedig immár megbízható nem-állami ügyfeleket is jelent a bankok számára. Természetesen a problémák nem sz?ntek meg, és a kínai bankok továbbra is er?teljes politikai nyomás közepette hozzák meg döntéseiket a hitelkérelmek felett. A fizet?képességüket veszélyeztet? bizonytalan ügyfélkapcsolatokat tovább súlyosbíthatja, hogyha az új befektetési lehet?ségek – mint a t?zsde vagy az ingatlanpiac – növekv? számú ügyfelet csábítanak el a bankoktól.


„Kína túlságosan függ a külföldi pénzt?l”


Nem igazán. Kína a Mao-éra let?nése óta a nemzetközi kereskedelem fontos szerepl?je, és ma már a kormányközi intézményrendszerek elismert tagja. Meggy?z? exporttevékenysége mellett vonzó a külföldi m?köd? t?ke számára is, melyre jó alapot ad nem csupán az olcsó termelési lehet?ség, de a dinamikusan növekv? helyi piac is. Az exportnak a kínai GDP-ben betöltött nagy aránya és a külföldi t?ke volumene sokakban azt a félelmet kelti, hogy az ország túlságosan függ a külföldt?l, ám valójában Kína közel 1 trilliárd dollárnyi külföldi befektetésekben rejl? tartalékokkal, és jelent?s hazai megtakarításokkal rendelkezik, és hatalmas bels? felvev?piacainak köszönhet?en számos ázsiai versenytársánál kevésbé függ a kivitelt?l.


„A kínai nacionalizmus növeked?ben van”


Igaz, ám ennek következményei nem túlbecsülend?k. A populista nacionalizmus a kínai közbeszéd része a 19. századtól kezdve, és alapvet?en a nyugati kulturális és technológiai befolyás ellensúlyozásával magyarázható. Ma a kommunista párt, melynek ideológiai arcéle az 1980-as évekt?l folyamatosan erodálódik, legitimációjának és népszer?ségének növelésére használja a nacionalista hangvételt. Ám Peking azzal is tisztában van, hogy ez kétél? fegyver: amennyi hasznot hozhat otthon, annyi kárt okoz az országnak külföldön. A vezet?k azt is tudják: a nacionalizmus túlzott meger?södése éppen a bizalom csökkenését jelentheti azon politikusok felé, akik érzékelhet?en figyelembe veszik a nemzetközi szempontokat, vagy épp a külföldi befektet?k érdekeit – így ez az elitnek sem érdeke.


„Kína felemelkedése katonai konfliktus veszélyét hordozza”


Nagyon valószín?tlen, legalábbis a belátható jöv?ben. Igaz, hogy az óriás modernizálja haderejét, beleértve a nukleáris elrettentési technológiát és a hagyományos hader?nemeket egyaránt. Mindezt valószín?leg használni is fogja, ha érdekei úgy kívánják akár a Kelet-Kínai vagy a Dél-Kínai tengeren, Tajvannal szemben vagy egy Észak-Korea esetleges összeomlását övez? válságban. Ám Kína már nem forradalmi hatalom. Az elmúlt 25 évben már nem alakult ki olyan érdeke, amely mély nemzetközi egymásra utaltsága közepette is hasznossá tenne bármiféle komolyabb katonai érdekérvényesítést. Peking irányából a biztonságpolitikai kihívás kevésbé a háborús veszély, sokkal inkább a doktrínák terén jelentkezik: ahogy az ország szerepe a nemzetközi rendszerben egyre n?, már nem csupán szabályalkalmazó, de maga is szabályozó szeretne lenni. Kína várhatóan bele akar majd szólni a hallgatólagos megállapodások, nemzetközi biztonsági normák alakításába.





© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány