Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

A részvételi demokrácia, mint az organikus államszervezés modellje

Megjelent: 2006. március – 2. évfolyam 3. szám


DR. UGRIN EMESE információstársadalom-kutató.
A jövő történelemkönyvei a 20. századot minden bizonnyal nemcsak a nagy történelmi sorsfordulók, hanem az emberiség történetének egyik legnagyobb, világméretekben jelentkező korszakváltásaként fogják emlegetni, amely jelentőségében vetekszik a francia forradalom történelmi kihatásaival és a nemzetállamok kialakulásával. Ma már világosan látszik, hogy a kétpólusú világrend felbomlása csak egy hosszú, számtalan bizonytalanságtól terhes átmeneti korszak nyitánya volt, amelynek során olyan alapvető fogalmak újragondolására kényszerülünk, mint a modern demokráciákat mozgató alapértékek – a szabadság, a felelősség, az egyenlőség –, vagy éppen az állam és annak szerepe.

Az előző század utolsó évtizedeitől egyre erősödő, elsősorban a gazdasági szférában jelentkező globalizáció felborította az „állam által ellenőrzött kapitalizmus” rendszerét, s helyébe magát az új típusú kapitalizmust állította. A globális kapitalizmust azonban nem csupán a piacok totális liberalizációja, a nemzetállamok szintjén a dereguláció és a privatizáció jellemzi, hanem az információs korszak hozadékaként a gazdaság dematerializálódása is.

A tér és idő dimenziójának fellazulása az állam számára is új helyzetet teremt. Egyrészről szembe kell néznie a globalizáció által diktálta új típusú területi integrációból (kontinentális szerveződés) és az azzal együtt járó fragmentációból (regionalizmus, lokalitás) adódó strukturális változásokkal, másrészről megoldást kell találni egy eddig nem ismert, az infokommunikációs technológia és technika elterjedésével valósággá váló és egyre terjeszkedő „térelem”, a „virtuális tér” kezelésére. Ez utóbbit ugyanis már nem a területi integritás, hanem a közös érdek és a közösen kiépített/használt (infokommunikációs) hálózati struktúra tartja össze.

A 21. század szép lassan arra ébred, hogy a globális gazdaság egy globális társadalommal találkozik. Ebben a nagyon leegyszerűsített képletben, magától vetődik fel a kérdés: ha a piac és a társadalom között az egyensúlyt garantáló állam már nem tudja szerepét betölteni, egyáltalán szükség van-e rá? Vagy azoknak lesz igaza, akik úgy vélik, hogy a világméretű feszültségek feloldása csak globális mértekben szerveződő politikai szerveződéssel egyensúlyozható? A kontinentális méretű államszerveződések/ államszövetségek kialakulása elkerülhetetlen, amelyben a nemzetállam csakis az együttműködés, a participáció elve alapján válhat fontos szereplővé. A globalizáció szempontjából a modern államok fennmaradásának egyetlen lehetséges útja az együttműködésre épülő participatív állam(közösség) kialakítása.

Felmerül azonban egy másik kérdés: mi történik lokális szinten? Milyen új viszonyrendszer alakulhat ki az állam és a civil szféra között?

Liberális és organikus államfelfogás
Hagyományos felfogásunkban a modern állam egy földrajzilag meghatározott területen belül élő emberi közösség (területelvűség), amelynek eszmei alapját a politikai alapon szerveződő nemzet (politikai entitás),1 struktúráját pedig az intézményekben megtestesült jogrend adja (tradíció). Az információs kor államának jövője szempontjából tehát nagy kérdés, hogy miután a hálózottság egy merőben új típusú, immáron tértől és időtől függetlenül szerveződő társadalmi kapcsolatrendszer kialakulását vonja maga után, képesek leszünk/vagyunk-e egy terület- és politikaelvűségtől mentes államot létrehozni? S ha igen, akkor mi fogja biztosítani az új államelmélet koherenciáját? A virtuális állammal kapcsolatos elméleti viták és okfejtések hihetetlenül izgalmasak. Bemutatásukra a jelen tanulmány keretei nem adnak módot. Mindent összevetve azonban megállapíthatjuk, hogy amikor az állam szerepéről beszélünk két, egymással merőben ellentétes felfogás ütközik. Az alapvető kérdés ugyanis annak eldöntése, hogy az államot egyszerűen csak egy hatalmi intézménynek, vagy a társadalmi létből fakadó struktúra intézményesített működési mechanizmusának tekintjük-e.

Az első esetben az államot a kormányzásban és a kormányzatban objektiválódó, a társadalom hierarchikusan építkező rendszerének csúcsán álló intézményeként kell definiálnunk. Az intézményesített hatalom államfelfogásában a történelmi kérdés az, hogy szükség van-e az államra vagy sem, kisebb vagy nagyobb, erős vagy gyenge, olcsó vagy drága államot hozzunk-e létre? A lehetséges válaszok mindig egy adott „államforma”/intézmény lehetőségei között keresendők, s szélsőséges esetben is csak azok teljes elvetéséhez, vagy igenléséhez vezetnek. A diskurzus azonban minden esetben a hatalom gyakorlásának mibenlétéről, annak területi kiterjedéséről, a hatalmat gyakorlókról és a társadalomhoz fűződő kapcsolatukról, legitimitásáról szól.

A második esetben viszont a társadalmi kapcsolatok finom szövedékén alapuló struktúráról és annak állandóan változó, a külső és belső kihívásokra érzékenyen reagáló, azokhoz folyamatosan alkalmazkodó működési mechanizmusról beszélünk. Ebben a felfogásban az állam és a társadalom organikus egységet alkotnak. A történelmi kérdés tehát nem az állam létjogosultságára, hanem működési mechanizmusára irányul. Miután az államot éppúgy nem lehet leváltani, mint a népet (a társadalmat), a vizsgálódások középpontjába szükségszerűen a struktúra és a kormányzás viszonyrendszere kerül, amelynek kialakítása társadalmi közmegegyezés tárgya kell hogy legyen.

Az organikus állam demokráciafogalma
Attól függően, hogy miként közelítünk az állam fogalmához, merőben másként ítéljük meg a demokrácia funkcióját és mibenlétét is. Az első esetben a demokratikus intézményrendszer a hatalom legitimálására, és a kormányzás ellenőrzésére irányul. Ebben az összefüggésben a magán- és a közszféra szereplői között egyfajta koalíciós kapcsolatrendszer áll fenn. A kormányzás az egymástól elkülönült és különböző érdekek mentén cselekvő társadalmi szereplők akcióinak koordinációja.

Az organikus államfelfogásban a demokrácia a társadalom önszerveződésén alapuló, a lokális (vagy virtuális) közösségek sajátosságai mentén, a mindenkori társadalmi, gazdasági és kulturális viszonyok változásaihoz rugalmasan idomuló strukturált párbeszéd és együttműködések rendszere. A döntés- és cselekvőképesség ebben a viszonyrendszerben a közösséget összetartó szolidaritás és érdekközösség eredménye. A demokratikus intézményrendszer funkciója ebben a felfogásban nem kevesebb, mint a társadalmi részvétel biztosítása és fenntartása a közösség jövőjének alakításában, kezdve a tervezéstől, a döntések meghozatalán át a megvalósításig. Úgy is fogalmazhatunk, hogy az organikus állam demokráciaeszménye a participáció elvén működő folyamat- és cselekvésorientált közösségi lét. Ebben a vonatkozásban az állam a társadalmi cselekvőképesség megnyilvánulása, s mint ilyen, a kultúra kategóriájába tartozik.

…az e-államot leginkább kultúraállamként írhatjuk le.
A participatív demokrácia gondolatának egyik igen fontos, az információs társadalom szempontjából nem elhanyagolható hozadéka, hogy a közösség fogalmát új megvilágításba helyezi. A liberális vagy nemzetállam területelvűségen alapuló közösségfogalmával – ami valljuk be, nem más, mint fikció, hiszen azt feltételezi, hogy egy meghatározott területen élő, egymást nem ismerő emberek sokasága közösséget alkot – szembeállítja a közös cselekvések, a valós érdekek és a kulturálisan meghatározott értékek mentén szerveződő közösség fogalmát, utat nyitva a virtuális állam és az e-demokrácia lehetséges megvalósulásához. Ezért az e-államot leginkább kultúraállamként írhatjuk le. A kultúraállam fogalma ebben a gondolatmentben azt tételezi, hogy a virtuálisan szerveződő közösségek erős partikuláris értékképző közösségek, amelyek a kultúra multidimenzionalitásának és belső dinamikájának, valamint a hálózottságnak (a hálózatokon való szabad „mozgásnak” = változás/diverzitás /innováció) köszönhetően, mai szóhasználattal élve a „civil társadalom” jegyeit viselik magukon. A „civil” fogalma az információs korban egyre inkább szemantikai értelemmel bír. A kultúraállamban a „civil” egy új, a virtuális térhez kötődő identitást és társadalomszerveződést tételez. Ebben az összefüggésben az állam már nem dominanciájáról (hatalomról), hanem a civil szerveződésekhez való illeszkedéséről, annak különböző módozatairól ismerszik meg. Vagyis nem hierarchikus, hanem horizontális viszonyrendszerben áll a társadalommal. Ez a horizontális kapcsolódás a szemantikai térben realizálódik.

Értékrend helyett értékek hálózata
A participatív állam történelmi léptékkel mérve egy új mérföldkőnek tekinthető. Alapjaiban változtatja meg történelmileg kialakult, hierarchikusan rendezett világunk arculatát, és utat nyit egy horizontálisan rendeződő partneri viszonyrendszerre épülő társadalom megteremtéséhez. A participáció olyan érték, amely az emberi tudás, felismerőképesség és alkotóképesség hasznosítását feltételezi a munka világában éppúgy, mint a társadalmi kapcsolatrendszer alakításában. Olyan érték, amely megőrzi a szabadság eszményét, erősíti az emberi méltóságot, ugyanakkor a részvétel biztosításával megvalósítja az egyenlőség feltételeit. Ugyanakkor új megvilágításba helyezi a szolidaritás értékét is, mert nem egyszerűen tudomásul veszi és „alamizsna”-osztogatással – segélyekkel – oldja fel a piaci egyenlőtlenségből fakadó különbözőségeket, hanem az önszerveződések végtelen lehetőségét kínálva cselekvésre ösztönöz lokális és globális szinten egyaránt. A „szabadság, egyenlőség, testvériség” hármas jelszavát, amely egykor a liberális államhatalomért vívott harcát fémjelezte, mára a „kooperáció, participáció, szubszidiaritás és szolidaritás” négyes jelszava váltja fel. Alapvető különbség a két értékrendszer között, hogy míg a liberális demokrácia és állam értékei, bár egymással szoros kapcsolatban állnak, prioritások tekintetében felcserélhetők, s ezért a hatalom megszerzésének forrásaivá válhattak, addig az organikus állam eszmerendszerének alapértékei egymást tételezik és nem állíthatók hierarchikus rendszerbe.

A participatív állam alulról szerveződik…
A tudásalapú társadalom és gazdaság új lehetőségeket nyit meg a közösségek és az individuumok előtt. Miként az egyén és a társadalom, úgy a társadalom és gazdaság viszonyrendszerének alapja a kultúra. Egy olyan szövedék, amely évezredek alatt alakult ki, s az új gazdaság nélkülözhetetlen erőforrásává lett. De látni kell, hatékony hasznosításának elemi feltétele, ha visszakapja eredeti, multidimenzionális jellegét. A kultúra és az állam fogalmának szétválasztása nem magáért való törekvés, hanem egyet jelent az állam és a hatalom, a politikai és a területi entitás szétválasztásával. A participáció elvén szerveződő organikus állam már nem a hatalom gondolatmenetén szerveződik, nem egy mesterségesen létrehozott, felülről szerveződő hierarchikus képződmény, amelynek ereje a mindent maga alá söprő homogenizálásból táplálkozik. A participatív állam alulról szerveződik, cselekvőképességét és a változások befogadásához szükséges dinamikáját a kulturális diverzitásból nyeri, fejlődésének irányait, működési mechanizmusának módozatait pedig a kultúra multidimenzialitása határozza meg.

Participáció és fenntartható fejlődés
Az organikus állam eszméjének gyakorlati megvalósulása ma már messze nem tekinthető utópiának. A részvételi vagy participatív demokrácia az információs kor társadalmi és gazdasági változásainak kényszerítő hatására került a figyelem középpontjába. Gyors terjedését mindenekelőtt annak köszönheti, hogy a funkcionális globalizáció negatív hatásai a lokalitás szintjén fokozottan és komplex módon jelentkeznek. Nemcsak az vált világossá, hogy a lokalitás és a globalitás szoros szimbiózist alkotnak, hanem az is, hogy a felmerülő környezeti, gazdasági és szociális problémák kezelése, a fenntartható fejlődés integrált megközelítést és a társadalmi szereplők együttműködésén alapuló összefogást igényel. Ebben az összefüggésben a részvételi demokrácia programja nem tekinthető másnak, mint a lokális világ természetes védekező mechanizmusának, amely a fenntartható fejlődés problematikáját egy „új fejlődési modell” keresésének irányába mozdította el. Ebben a modellben a környezet és a gazdaság mellett egyenértékű és azonos fajsúlyú szerepet kap a társadalom, a térszerkezet és a kultúra fejlesztése.2 A fenntartható fejlődés alfája és ómegája az átgondolt, közép- és hosszú távú tervezés mellett a társadalmi erőforrások teljes körű mozgósítása, vagyis a folyamat- és cselekvésorientált tervezés megvalósítása. A fenntarthatóság kényszere az államszervezés szempontjából azt jelenti, hogy a felülről irányított és szűken értelmezett professzionális szemlélet ideje lejárt. Helyét a társadalmi párbeszéden és a közös cselekvésen alapuló együttműködések rendszere váltja fel. Ez pedig mindenekelőtt és elsősorban a lokalitás szintjén valósulhat meg.

A strukturált párbeszéd, mint a részvételi demokrácia intézménye
A részvételi demokrácia szimbólumaként emlegetett Porto Allegre (Brazília) önkormányzata elsőként tett kísérletet a kormányzat (helyhatóság) és a város lakossága közötti folyamatos együttműködés rendszerének kialakítására (1998-ban). A kísérlet sikerét és hatékonyságát mi sem bizonyítja jobban, hogy mára a részvételi demokrácia az ENSZ egyik legjelentősebb programjává vált a harmadik világ demokratizálásában.

A Porto Allegre-i gyakorlat egyik legfontosabb tapasztalata és egyben sikerének kulcsa a strukturált párbeszéd rendszerének bevezetése, amely garanciát jelentett arra, hogy a képviseleti demokráciai intézményrendszere és az alkotmányos jogrend sérülése nélkül, intézményesített keretek között valósuljon meg a civil társadalom bevonása a döntések előkészítésébe és a végrehajtás ellenőrzésébe. Ezért aztán úgy is fogalmazhatunk, hogy a participatív, vagy részvételi demokrácia valójában a demokrácia demokratizálására irányuló társadalomfejlesztési módszer, amelynek alapját a kormányzat (önkormányzat) és a civil szféra közötti, a legtöbb esetben, írásos formában – chartában – rögzített megállapodás képezi. A rendszer legfontosabb eleme a legitimitás kérdése. Ahhoz, hogy a participáció és a strukturált párbeszéd valós intézménnyé válhasson, a megállapodás önmagában még nem tekinthető legitimnek, jogilag semmiféle kötelezettségvállalást sem jelent a partnerekre nézve. Ez politikai és társadalmi értelemben komoly veszélyeket jelenthet mind az állam társadalmi megítélésében, mind pedig a civil felelősségvállalás tekintetében. A partnerek között egyedül az önkormányzat rendelkezik törvényes felhatalmazással. Ezért különösen Európában általános gyakorlattá vált, hogy a megállapodás életbe léptetését az önkormányzat választott testülete szavazással szentesíti. Államszervezési szempontból újdonság, hogy a legitimáció nem csupán egy új intézmény létrehozását, hanem a közhatalom önkéntesen vállalt önkorlátozását is magával vonja. Nem kevesebbről van tehát szó, mint egy lokális szinten létrejött társadalmi szerződésről az állam és társadalmi partnerei között.

…az Európai Unióban a részvételi demokrácia megvalósítása központi programmá vált.
Az, hogy ez utóbbiak oldaláról kik, miként és kitől kapják a felhatalmazást a szerződés megkötésére, igen változatos képet mutat. Helyenként a legerősebb civil szervezetek vállalják ezt a szerepet. De meglepő módon, a legtöbb esetben a kezdeményezés felülről, a közhatalom oldaláról indul el és közvetlenül a lakossághoz, az állampolgárokhoz fordulnak: lakossági fórumok, véleménynyilvánító népszavazás stb. A nagyobb városokban az is gyakran előfordul, hogy az önkormányzatok egyszerűen csak nyilvánosan deklarálják együttműködési szándékukat, annak témáját és módozatait. A konkrét megállapodás hiánya azonban csak ritkán tekinthető eredményesnek, a lakossági aktivitás elenyésző, s többnyire csak a civil szervezetek együttműködésére lehet számítani, ami számos problémát vet föl. 1. A civil szervezetek egy jól körülhatárolható konkrét feladat megvalósítására specializálódtak, s a helyi társadalomnak csak egy viszonylag szűk körét tudják megszólítani. 2. Sem lehetőségeik, sem pedig motivációjuk nincs arra, hogy a lakosság egészének szócsöveivé váljanak, különösen nem olyan kérdésekben, amelyek szakmailag közvetlenül nem érintik tevékenységüket. 3. A civil szervezetekben aktív tevékenységet folytatók száma a lakosság méretéhez képest elenyésző és mindenütt csökkenő tendenciát mutat.

1. ábra: A helyi demokrácia intézményi modellje az európai gyakorlatban3


A részvételi demokrácia megvalósításának jogi keretei európában
A lakosság aktivizálása a fejlett demokráciákban úgy tűnik nehezebb feladat, mint a harmadik világban: a jól kiépült intézményi rendszer és a közgondolkodásban mélyen gyökerező „jóléti állam” felelősségére apelláló magatartást a lakosság közügyekkel szembeni passzivitása, sőt miként azt a választások és népszavazások mutatják, közömbössége jellemzi. Ez is indokolja, hogy az Európai Unióban a részvételi demokrácia megvalósítása központi programmá vált. Cél hogy az új kezdeményezéseket felülről, állami szintről is támogassák. Ennek jegyében is fogant az Európai Unió és a csatlakozásra váró országok által 1998-ban parafált Aarhusi Konvenció, amely a participáció szempontjából három fontos pontot tartalmaz: 1. A polgároknak joguk van a környezetük állapotára vonatkozó információk birtoklására; 2. A polgároknak joguk van megismerni a környezetük alakítására vonatkozó közhatalmi terveket, és javaslatokat tenni azok tartalmához; 3. Amennyiben az előbbi jogosítványokat az illetékes hatóságok nem tartják tiszteletben, az érintett polgár( ok)nak joguk van bírósághoz fordulni azok érvényesítése érdekében.

Az alulról történő állampolgári kezdeményezés ideális állapotát kívánta előmozdítani az EU alkotmánytervezete is (I-46 cikkely, 4. §), amikor konkrétan meghatározza az állampolgári részvétel négy fő területét: 1. Javaslattételi jog: minden állampolgárnak jogában áll javaslatokat tenni az őt érintő témákban; 2. Informálás és informálódási jog: minden állampolgár számára biztosítani kell az információkhoz jutás lehetőségét, beleértve a más állampolgárok által tett javaslatok és ellenérvek megismerését; 3. Vitatkozás joga: minden állampolgárnak joga van az újrainformálódáshoz, saját nézeteinek kifejtéséhez és új javaslattételhez, respektálva mások személyiségét és véleményét; 4. Döntési jog: az állampolgároknak jogukban áll a megfelelő szinteken (lakókörzet, városnegyed stb.) véleményüket szavazás útján kinyilvánítani nemcsak a választott képviselő személyét illetően, hanem minden olyan kérdésben, amely közvetlenül érinti életüket.

A ’90-es évek közepétől a lisszaboni stratégiában meghirdetett információs társadalom és tudásalapú gazdaság megvalósításának programja új helyzet elé állította a civil szerveződéseket, hiszen a társadalom elutasítása vagy passzivitása az információs kor kihívásaival szemben Európa versenyképességének növekedésének legfőbb akadályává vált. A lisszaboni stratégia félidős értékelése rámutatott arra, hogy a civil társadalom és az önkormányzatok és nemzeti kormányzatok, valamint az uniós intézmények közötti partnerségi viszony hiányosságai a térségi/nemzeti jövőkép és a fejlesztési programok kialakításában nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a célkitűzések nem vagy csak részlegesen valósultak meg, s hogy Európa versenyképessége csak kismértékben növekedett. A 2005-ben újraindított lisszaboni stratégia ezért minden szinten az „új partnerség” programját hirdette meg. A civil aktivitás növelése érdekében a nyilvánosság, az átláthatóság, a helyi részvételt biztosító részvételi demokrácia erősítése, mint a fejlődés motorja került a program középpontjába.

Mindent összevetve megállapíthatjuk, hogy a participatív, vagy részvételi demokrácia mára már kilépett az utópikus elméletek bűvköréből. A gyakorlati megvalósítás tükrében egyszerre tekinthetjük társadalmi reformkoncepciónak, társadalomfejlesztő módszernek, s nem utolsósorban az organikus állam és a fenntartható fejlődés irányába mutató első nagy lépésnek.

Felhasznált irodalom
BÁNLAKY Pál–VARGA Csaba: Azon túl ott a tág világ (Magvető, Gyorsuló Idő) 1979.
BOURG Dominique: Les fondements du développement durable: la limite et les fins
BRACHET Philippe: Service public et démocratie moderne. Analyse de l’étatisme en France et propositions de citoyenneté active aux différents niveaux territoriaux (local, national, européen), 2001, Aitec-RSP-Sigenu
BRODHAG C.: Le développement durable à l’épreuve de la gestion locale, Pouvoirs locaux no 34 (III), 1997. 27-33.o.
Carta del Nuovo Municipio per una globalizzazione dal basso, solidale e non gerarchica – www
CÔTÉ Sylvain: Rechercher autre chose, mesurer autrement
DEPAQUIT Serge – VRAIN Gilles: Renouveler la démocratie locale, www
DOMMEL Daniel: Corruption et développement durable: deux notions antinomiques
GOSZTONYI Géza: Vigyázz! Kész! Rajt! (Nonprofit érdekképviselet – 2003) A(z ön)kormányzat és a civil szektor szerződéses viszonya Nagy-Britanniában és itthon – az első lépések. SZIME IV. Nemzetközi Tudományos Konferencia, Visegrád, 2002. augusztus 26.
GUYOT Francois: La (mise en) place des Conseils de Développement au sein des nouveux territoires de projet: vers une démocratie participative à l’échelle internationale. L’example du Conseil de Développement de la communauté urbaine de Nantes, Mémoire univ., 2003.
HARMS, Hans: La crise de la démocratie représentative – de la nécessité de participation des citoyens
MELO FOUCHER, Marilza de: Démocratie participative au Brésil
PAOLETTI, Marion: La démocratie local participative: constats et propositions. Texte de référence du groupe de travail démocratie locale, le 1er décembre 2001. www
PRÉVOST Paul–LAGALÉ Mélanie: Démocratie, e-démocratie et gouvernance locale: réflexion sur les nouvelles voies de solution aux enjeux actuels de développement collectif, Université de Scerbrook, 2003.
UGRIN Emese: A fenntartható fejlődés új utópistái, INCO, 2004.
UGRIN Emese: A participáció paradigmája – Előadás, MTA Jövőkutatás Konferencia, Lillafüred, 2002.
UGRIN Emese–Varga Csaba: A részvételi demokrácia esélyei Abán, SKI. 2004.
UGRIN Emese–Varga Csaba: Az e-közigazgatás elmélete, Veszprémi Egyetem, 2005.
VAN ERMEN Raymond: 2015 Nouvel Horizon pour l’Europe. Ses institutions, ses Entreprises, ses Syndicats, sa Société Vivile: La Société de Bien-être
La charte européenne des droits de l’homme dans la ville (Saint-Denis, 2000.május 18. – Partie II. Droits civils et politiques de la citoyenneté locale www www, www, www www, www, www
1  A modern, vagy liberális állam arra a feltételezésre épül, egy meghatározott területen belül élő, egymást nem ismerő individuumok sokasága közösséget alkot. Ez a közösség térben és időben definiálódik (nemzet). Másik két meghatározó jellemzője a szuverenitás és a körülhatároltság. A térnek és időnek ez a felfogása a felvilágosodás korában alakult ki. Történelmi jelentősége abban áll, hogy elkülönítette a korábban meghatározó „vallási közösség” fogalmát a „nemzeti közösségtől”, filozófiai alapot teremtve a rendi hierarchiára és univerzális elvekre épülő, birodalmakat szétrobbantó forradalmaknak. Miközben a hatalom fokozatosan elvesztette korábbi, a vallás által garantált transzcendens jellegét, a hatalomért folytatott küzdelem és a kormányzás a politikai cselekvés középpontjába került. A politika autonómmá válásáért és a nemzeti közösség szuverenitásáért folytatott küzdelem egyidejűségének következménye, hogy a nemzeti közösség fogalma azonosult a politikai közösség fogalmával. – B. Anderson: Imagine Communities, 1992.
2  Ignacy Sache, brazil közgazdász a fenntartható fejlődés öt dimenzióját és a fejlődés szempontjából meghatározó szerepét a következőkben foglalja össze. 1. a társadalom (növekedés, vízió/jövőkép), 2. a gazdaság (elosztás, forráselosztás, források kezelése és hatékonysága), 3. a környezetvédelem (az emberi beavatkozás minimalizálása), 4. a térszerkezet/területiség (város/ vidék közötti különbségek feloldása), 5. a kultúra (a lokális megoldások pluralitásának növelése a kulturális kontinuitás respektálása érdekében).



Szóljon hozzá!
Név:
Jelszó:
Üzenet:
 




© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány