Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Az állam és a közigazgatás új elmélete

Megjelent: 2006. március – 2. évfolyam 3. szám


VARGA CSABA társadalomelmélet-kutató, a Stratégiakutató Intézet elnöke.
A tanulmány teljes, szerkesztetlen változata letölthető.
Ma minden fontos változás elindulásának feltétele, hogy Közép-Európában és persze Magyarországon az elmaradt államreform, sőt hatalomreform megkezdődjön. A dilemma nem pusztán az, hogy nagy vagy kis állam, igazgató vagy szolgáltató állam, hanem először is annak végiggondolása, hogy milyen állammodellt válasszunk, amely képes az új – információs és tudásközpontú – világállapot, az új globális-lokális rend kihívásainak megfelelően ellátni régi és mai feladatait.

1. Állam és állampolgár viszonyának elmélete
Amikor az emberi civilizáció létrehozta az államot, ez már önmagában is egy virtuális szint megteremtése volt, és ezzel párhuzamosan a társadalmak, közösségek életének vezetését és szervezését végző állam minden funkcióját és szolgáltatását intézményesítette. Az információs kor az állam és önkormányzás második virtualizációját hajtja végre, és napjainkban most gyorsul fel a második és magasabb minőségű virtualizáció intézményesítése, amelyet e-kormányzásnak és e-közigazgatásnak hívnak. Ez az intézményesítés természetesen úgy megy végbe, hogy elsősorban az állam és az önkormányzás meglévő intézményeit modernizálja, és ezzel párhuzamosan új intézményeket hoz létre. Az információs társadalom pozitív alternatívájában hívők azt is feltételezik, hogy a globális világban részben elfáradt, részben kiürült és részben tarthatatlanná vált hagyományos demokráciamodellt néhány évtized alatt felválthatja az új demokrácia modellje, amely egyrészt visszatér a klasszikus demokrácia alapvető elveihez, másrészt kísérletet tesz arra, hogy a globális és lokális világ személyes és közvetlen ellenőrzése bevált gyakorlat legyen.

1.1. Állam és demokrácia – első megközelítés

Közép-Európában, különösen Magyarországon az elmúlt százötven-kétszáz évben a nemzeti gondolat államgondolattá vált, avagy az államgondolat célja a nemzetté válás segítése volt. A huszadik század ebben a tekintetben egyetlen új gondolatot hozott: az államgondolat nyersen rendszergondolattá karcsúsodott, avagy az állam célja mindössze az aktuális rendszer radikális átszabása és megtartása lett. A magyar állam története 1849 óta – kisebb megszakításokkal – nem a gazdaság, nem a demokrácia, hanem a hatalomelvű államgyakorlat története volt 1989-ig. Ez nem is történhetett másképpen, mert ez az ország a félglobális középhatalmak és világhatalmak találkozási pontján létezett. Hatalmi erővel, hatalmi eszközökkel kormányoztak a belső vagy a külső hatalmi csoportok érdekében. Az ezredvégen az állami hatalmat megszerző régi és új hatalmi csoportok most egyaránt avval a problémával szembesülnek, hogy milyen nemzetgondolatot és államgondolatot, továbbá a nemzet- és államgondolat közé beékelődött rendszergondolatot képviseljenek. Miközben riadtan konstatálják, hogy az államgondolatok kontinensgondolattá, mi több globálisvilág-gondolattá terebélyesedtek, amelyek között nem lehet huszadik századi módra rendszergondolatot építeni.

Semmi sincs úgy, mint húsz, ötven vagy százötven éve. Se az államgondolat, se az államgyakorlat. Manuel Castells írja: „Ahelyett, hogy az állam figyelné az embereket, az emberek tarthatják szemmel az államot – amihez tulajdonképpen joguk is van, hiszen elvileg ők a gazdái. A legtöbb tudósítás és beszámoló mégis komor képet fest – kivéve talán a skandináv demokráciákat.” A 21. században szinte nem sokat mondunk se azzal, hogy nemzeti gondolatot, se azzal, hogy európai gondolatot, se azzal, hogy szociális gondolatot képviselünk. A nehézség abban van, hogy Közép-Európában egy-két évtizedig esetleg lehet még kísérletezni a hatalomelvű államgyakorlattal, mindaddig, amíg a globalizáció és az európai kontinens integrációja a klasszikus hatalomfunkciót részben vagy egészben nem vonja ki a nemzetállamokból . A hagyományos liberális válasz nyilván az, hogy erősödjön meg a demokráciaelvű államgyakorlat – csakhogy a dilemma ettől még fennmarad: milyen demokráciáról és milyen típusú (semleges vagy mi mellett elkötelezett) államról beszélünk, vagy azt tartjuk, hogy a társadalom, a gazdaság, a tudás (tudásgazdaság) már az állam támogatása nélkül is fejlődőképes. A szociáldemokrata válaszkísérlet a legzavarosabb, mert nem meri nyíltan kimondani álláspontját, ami a társadalomelvű államgyakorlat mellett érvel – csakhogy a probléma megoldatlan: milyen társadalmat és milyen típusú államot pártolnak, ráadásul a hatalom megszerzése miatt szívesen kacsintana a demokráciaelvű és a nemzetelvű állam gyakorlatára is. A konzervatív válasz sem átgondoltabb, hiszen a problémára úgy felel, hogy nemzetelvű államgyakorlat legyen – csakhogy a kérdés változatlan: milyen nemzetről és milyen típusú államról beszélünk, vagy azt tartjuk, hogy belenyugszunk a nemzet és az állam elválasztottságába, ám állami eszközökkel segítjük az egész nemzet (tudás- vagy kultúraközpontú nemzet) életképességének fejlesztését.

Az új demokráciaelmélet, az új államelmélet körvonala is alig látszik. Ha most azt a kérdést érthetően zárójelbe tesszük, hogy a felsorolt ideológiák minden esetben a hatalomhoz jutást és a hatalom tartós átölelését szolgálják, az információs társadalom és a tudástársadalom elmélete is (egyébként egymástól eltérő) válaszalternatívával szolgál. Az információs társadalom küszöbére lépő korszak a posztszocialista országokban egyelőre két válaszutat kínál: a változatlanul hatalomelvet erősítő információs, információt uraló állam, vagy a hatalomelvet felváltó kvázi-semleges, szolgáltatóelvű, tehát a gazdaságottársadalmat segítő állam programját – és természetesen a kettő kombinációja is elképzelhető. Mi több, ez nyíltan vagy rejtetten nemzeti vagy még nemzetállami rekonstrukciót is szolgálhat. (A felkínált utak már nehezen köthetők csak a klasszikus politikai ideológiákhoz.) Ez a többszörösen vegyes állammodell feltehetően nem marad meg hosszú távon és előbb-utóbb dominánsan (de nem hatalomelvű) információs állammá válik, ha egyáltalán marad rá történelmi ideje. Ha a mai Magyarország (és általában Kelet-Európa) még kis részben utófeudalizmus, még jócskán posztszocializmus, még és már zömében különböző típusú piacgazdaság, avagy kapitalizmus (a korai posztkapitalizmustól a globális pénzgazdaságig, sőt már az információskommunikációs gazdaságig), akkor nincs igazán okunk meglepődni azon, hogy többszörösen vegyes demokrácia- és állammodell jött létre.

Ha nem a napi politikai-hatalmi érdekek mentén gondolkodunk, mi sem természetesebb azt mondani, hogy a káosztípusú gazdaságban-társadalomban az államnak még inkább, mint eddig, stabilitásra, kiegyensúlyozottságra ügyelő állammá kell válnia. Ám a titok ott és abban van, hogy ezt nem a hatalomelvűséggel, nem egyszerűen a fogyatékosan hatalomkorlátozó jelenlegi demokráciaelvűséggel, hanem a digitális demokráciával, avagy a fejlesztő, digitális állammal lehet megvalósítani, amely az információs kor eszközrendszerét arra használja egyrészt, hogy e-államot működtessen, másrészt arra, hogy a fejlesztés mellett elkötelezett állam legyen. Ha ez részben vagy háromnegyed részben sikerül, akkor jutunk el a civilállamig és az e-demokráciáig; mindkettő a demokráciát és államot mindenkinek program megvalósítója lesz. Igen, államot is mindenkinek, de nem hatalmi kontrollként, hanem államszolgáltatásokat az állampolgár védelmében. Ezt az államot nevezhetjük személyes-személytelen államnak1 is, amely minden polgárt személyesen megszólít és akivel a polgár személyesen-személytelenül együttműködik.

Az e-demokrácia csak nevében hasonlít a képviseleti demokráciára, mert részben vagy jórészt közvetlen demokrácia lehet.
A társadalomtól elszakadt állam találjon vissza a társadalomhoz, de a társadalom minden tagjához már csak az információs-kommunikációs eszközökkel juthat el. Az e-demokrácia csak nevében hasonlít a képviseleti demokráciára, mert részben vagy jórészt közvetlen demokrácia lehet. Ez nem a premodern faluközösségek, hanem a digitális települések és térségek, valamint az európai kontinensen létrejött unió tagállamainak digitális demokráciája. Ez a digitális állam új technológiai eszközrendszerként más politikai viszonyt teremt ember és világ között. Valóságos jövője csak a tudástársadalom korszakában lehet, mert az e-demokrácia nemcsak új államtípust, hanem tömegesen új, az e-demokráciára felkészített személyes-személytelen állampolgárt is feltételez. A politikai valóság reformján belül a digitális állam, az e-közigazgatás belátható időn belül meglesz. A további folytatás jócskán kiszámíthatatlan.

1.2. Állampolgár – közösségpolgár teóriái

A huszadik század Európájában a domináns korszellem – az ipar korának, vagy a modernizáció korának megfelelően – tudomásul vette és támogatta az egyén individualizációját. Elismerte az egyén jogát a személyes szabadsághoz és olyan jogállamot igyekezett létrehozni, amely nem nyomta el az ember szabadságtörekvéseit.

Minden állam közigazgatása szükségképpen viszonyt hoz létre állam és polgára között. Függően az adott ország berendezkedésétől, avagy az állam típusától, a közigazgatás és az egyén viszonya nagyon különböző lehet. Egy szabályos polgári demokráciában, és egy kevésbé szabályos polgári demokráciában is már nagyon eltérő lehet az állam és az állampolgár kapcsolata. Ezt az egyirányú vagy kétirányú kapcsolatot alapvetően befolyásolja, hogy az adott államban mennyire fejlett és milyen mértékben intézményesedett a civil társadalom. Egy-egy hagyományokkal rendelkező, a közösségi fellépésben begyakorolt, öntudatos civil társadalom polgárának egyénenként és csoportos fellépés keretében is sokkal több esélye van az állami-önkormányzati döntések befolyásolására.

Ahhoz, hogy elméletileg végiggondolhassuk az állam és az állampolgár kapcsolatát, fogalmilag is meg kell különböztetnünk az eltérő állam, civil társadalom, demokrácia, állampolgári státusokat. Miután ennek a kérdéskörnek itthon még nincs kiérlelt elméleti irodalma, ezért a vázolt kategóriák még csak az első megközelítést jelentik. A röviden jelzett európai helyzetkép alapján így az állampolgár és az állam viszonyának a következő modelljeit fogalmazhatjuk meg:

1. Állami túlsúly, állampolgári alávetettség (kvázi demokrácia): Ebben a viszonyrendszerben az állam polgára nem autonóm, az állam uralkodik rajta, bár ez az uralkodás még nem jelent totális kiszolgáltatottságot, az egyén így nem lehet közpolgár vagy közösségi polgár, ezért kapcsolatának és helyzetének leírására megfelelő kifejezésként mondható: alávetett állampolgár.

2. Diktatórikus állam, kiszolgáltatott állampolgár (demokráciahiány, szocialista „demokrácia”): Ebben a viszonyrendszerben, amikor az adott államban kimondva vagy részben rejtve kialakul a diktatúra, akkor az egyes egyénnek sem beleszólási, sem döntési kompetenciája nincs, sőt egyénileg (politikailag, gazdaságilag, társadalmilag, lelkileg) kiszolgáltatott, ezért alapvető feladata nem más, mint az, hogy önmagát megmentse.

3. Demokratikus állam, közvetett állampolgári részvétel (klasszikus demokrácia): A klasszikus demokráciában a polgári állam és állampolgára között félig-meddig egyensúly van, az állampolgár a képviseleti demokrácia keretei között közvetett módon részt vehet a döntések előkészítésében és akár a döntések végrehajtásának ellenőrzésében is. (Az új globális- lokális, alapvetően mediatizált világkorszakban a klasszikus demokrácia jogi és társadalmi környezetében is kialakulhat az egyensúlytalan helyzet, amelyben az állampolgár ismételten, de más módon megint csak alávetettségbe kerül.)

4. Közösségi állam, közösségpolgár (közösségi demokrácia): A közösségi demokrácia modellje a történelemben korábban csak rövidebb és átmeneti ideig jött létre, ezért ma alapvetően inkább ideának tekinthető. Ebben a viszonyrendszerben az állam és az egyén egyaránt alá van rendelve a közösség vagy tágabban a társadalom érdekeinek és értékeinek, elvileg anélkül, hogy lényegesen csorbítaná az állam és az egyén normális autonómiáját. Nem véletlen, hogy egy ilyen állam keretei között az egyes embert nem állampolgárnak, hanem közösségpolgárnak nevezzük.

5. Részvételi állam, közvetlen közösségpolgári részvétel (közvetlen demokrácia, részvételi demokrácia, elektronikus demokrácia): A mai Európában a jövőfejlesztők többsége a részvételi államot, a közvetlen demokráciát és az új lehetőségekkel öntudatosan élni akaró közpolgárságot tekinti mintának. Ez az interaktív viszony természetesen egy nem elidegenedett államot és nem elidegenedett polgárt feltételez. Ebben a kapcsolatrendszerben valódi egyensúly és kölcsönös felelősség jön létre a két fél között.

A felsorolt öt különböző állam-polgár viszonynak több alváltozata van, és mindegyiket aktuálisan is befolyásolja – többek között – a globális politikai klíma és a globális gazdaság. Mindettől függetlenül tehát azt mondhatjuk, hogy a közigazgatás és az állam típusától függően különböző állampolgári státusok és magatartásminták alakulnak ki.

1.3. Államelmélet – új államelmélet

Az elmúlt száz-százötven évben (hogy az egyszerűség kedvéért maradjunk a modern államnál) Európában viszonylag kevés, de egymástól lényegesen különböző állammodell jött létre. Ha egyaránt figyelembe vesszük az uralkodó csoportoknak kiszolgáltatott államot és a normális polgári államot, akkor a következő államtípusokat nevezhetjük meg:

1. Erős állam (állami túlsúly kialakulása): Az állammodellek története jól mutatja, hogy a történelemben sokkal többször volt erős állam, mint valamilyen értelemben gyenge állam. Miután Európa elmúlt ezeréves története sokáig nem a demokráciák története volt, ezért szükségképpen minden európai államban van hagyománya az erős államnak, függetlenül attól, hogy ez nemzetállam vagy birodalmi állam volt. Az erős állam semennyire vagy a látszatok miatt csak kismértékben figyel saját polgárainak akaratára és értékrendjeire. Az erős állammodellt egyformán bevezették és használták a korszakonként különböző uralkodócsoportok, kezdve az arisztokráciától a munkásosztály ürügyén uralkodó kommunista hatalmi koncentrációkig. A történelem érdekessége, hogy az erős állam gyakran fejlődést jelentett a diktatúrák megbuktatása után.

2. Diktatórikus állam (pártállam): diktatórikus állam mögött mindig nagyon erős uralmi jogosítványokkal rendelkező, viszonylag kis létszámú politikai csoport áll, amely valamilyen hatalmi cél érdekében markánsan államosítja a társadalmat, hatalmi akaratának aláveti a polgárt és minimális, kvázi ellenőrzési jogosítványt enged. A diktatórikus államok klasszikus típusa a Kelet-Közép-Európában az ötvenes–hatvanas években létrejött, szocialistának hívott állam. Ebben az államban elvileg akár parlament, akár töredékes pártdemokrácia is lehet, de ezek csak azt a célt szolgálják, hogy a diktatúrát és természetét elrejtsék és elfedjék. Ebben az államban az államnak tulajdonképpen nincs is polgára, mert az egyén nem több, mint egy eszköz, amellyel a hatalmi centrum totális mértékben rendelkezik.

3. Demokratikus állam (polgári állam, semleges állam): Ez a klasszikus polgári állam az elmúlt kétszáz évben változatos történelmet élt meg, volt olyan időszaka például a tizenkilencedik század közepén Észak-Amerikában, amikor igen nagy mértékben közösségi elkötelezettségű volt és volt olyan időszaka is, amikor például az ötvenes években – többek között a világháborús hangulatú helyzetben – nagyon is hasonult az erős állammodellhez. Az utóbbi húsz-harminc évben ez a polgári állam igen fejlett és intézményesített formában, szociális államként vagy jóléti államként működött. Az utóbbi öt-tíz évben azonban ezt az állammodellt sok irányból komoly támadás érte, ezért már nem tud megfelelni az általa is képviselt társadalmi és gazdasági céloknak. A jelenlegi világhelyzet egyaránt gyakorol rá olyan hatást, hogy például a terrorizmus erősödése miatt újra részben erős állam legyen, és ugyanakkor a jóléti állam igénye miatt egyre inkább közszolgáltató és közösségi állam legyen.

4. Közösségi állam (társadalombarát állam, civil állam): A posztmodern államteóriák szinte mindegyike a politikai hatalmi szempontból gyenge és viszonylag kicsi államban gondolkodik, miközben a globális-lokális változásokból következően élesen törekszik arra, hogy az állam és intézményrendszere egyfelől környezetbarát, másfelől társadalombarát és harmadfelől pedig minél inkább tudásvezérelt állam legyen. Ez az állam még mindig semleges abban az értelemben, hogy egyetlen társadalmi csoportot sem részesít maximális előnyben, ugyanakkor abban az értelemben már nem semleges, hogy a legfontosabb közösségi érdekek mentén működik. A felsorolt államtípusok mindegyike valamilyen mértékben központosított és általában bizonyos arányban újraelosztó állam.

5. Részvételi állam (közvetlen állam, digitális állam, tudásközpontú állam, magas rangú köztudat által vezetett állam): Ez az állammodell, noha történelmileg vannak bizonyos előzményei, alapvetően állam-paradigmaváltást képvisel. Az új állammodell sajnálatos módon nem tehet mást, mint feltételeznie kell a földi civilizáció legalább közepes mértékű gazdasági- társadalmi egyensúlyát (Elméletileg az sem kizárt persze, hogy egy sérülékeny vagy drámaian feszült világhelyzet kényszerít majd ki állammodellváltásokat, mert az új állam egyik felismerése és előnye, hogy lényegesen jobban és közvetlenebbül épít polgárainak részvételével és ezáltal minden korábbinál cselekvőképesebb állam lehet). A részvételi állam tehát alapvetően nem politikai hatalmi állam, hanem egyszerre közösségi és személyes állam, amely minden olyan erőforrást mozgósítani akar, amely a régi és az új univerzális és lokális problémák kezelésében alkalmazható.

Az előbbiekben jellemzett államtípusok jól mutatják a kormányzási modellek közötti különbségeket, ugyanakkor gyökeres és gyors változásokban talán korai bízni, mert az államtípusok, az állami működések, az állami magatartásminták hihetetlenül nehezen módosulnak és nagyon jelentős társadalmi támogatottságot követelnek.

1.4. Demokrácia – új demokráciaelmélet

Ha a modern közigazgatást vagy ennek legújabb változatát, az e-közigazgatást értelmezni és továbbgondolni akarjuk, akkor ehhez meglehetősen nélkülözhetetlen a létező demokráciamodellek leírása. Az előző alfejezetekből már jól kikövetkeztethető volt, hogy a négy fő elem (polgár, állam, társadalom, demokrácia) kölcsönös viszonyrendszerei kiemelésre méltónak találják a demokrácia problematikáját.

A demokrácia lényegében egyfelől eljárásmód, döntési és cselekvési eljárásmód, másfelől olyan összetett és bonyolult térrendszermodell, amely az egyének és csoportjaik számára öszszefüggő mozgásteret (tér-idő teret) teremthet. Ezért szükségképpen vált az elmúlt kétszáz évben a politikai gondolkodás és a politikai gyakorlat talán legfontosabb kategóriájává a politikai demokrácia. Annak ellenére, hogy ez a fogalom eredetileg valamilyen népuralmat jelent, a későbbikben egyaránt a vita tárgyává tették, hogy mit értünk népen, közösségen.

Miután a demokrácia klasszikus felfogása abból indul ki, hogy minden választópolgárnak lehessen választói joga és a választási lehetőségével élve a nép dönthesse el, hogy ki legyen az országgyűlési és az önkormányzati képviselője, mára a demokrácia egy olyan fejlődési szakaszba és egyúttal krízisbe került, ahol a politikai rendszer, a kiválasztási rendszer és a sokáig masszának tekintett nép kérdésköre a legélesebb viták kereszttüzébe került.

Az univerzális demokráciamodell ma a világon nagyon eltérő demokratikus rendszereket és típusokat fejlesztett ki. Ezeknek egyik jellegzetessége az, hogy számos új demokrácia nem demokratikus gazdaságokban és társadalmakban jött létre, ezért részben hozzáidomult a vele ellentétes nagystruktúrákhoz és részben pedig lassú modernizációra kényszerítette a politikai, a gazdasági és az állami rendszereket. A másik jellegzetessége – főként a nyugat-európai fejlett államokban –, hogy a kiérlelt demokráciamodellek kereteit és szabályzásait kijátszva a nem demokratikus vagy részben demokratikus politikaigazdasági csoportok a demokráciát megkerülve korábbi politikai és állami modellelemeket csempésztek be a döntéshozatalba. Harmadik jellegzetessége, hogy az elmúlt száz-százötven évben megerősödött polgárság és posztpolgárság jobban és közvetlenebbül akarja érdekeit és most már értékeit is érvényesíteni a demokrácia intézményrendszerében.

Európában ezért az elmúlt két-három évtizedben sorra jelennek meg az új demokráciamodellek előképei, eszményei, szervezettípusai. Ezek már a paradigmaváltást kereső, új törekvések előképei, függetlenül attól, hogy részvételi demokráciának, e-demokráciának vagy közvetlen demokráciának nevezzük őket.

1.5. Az e-közigazgatás elméletei

Az e-közigazgatás szakértőinek szükségképpen az elsőrendű feladata az, hogy magát az e-közigazgatás elméletét fogalmazzák meg. Az elmélet előkészítéséhez szükségképpen végig kellett vennünk azt a valóságrendszert és azt a filozófiai keretet, amelyben az e-közigazgatás egyáltalán értelmezhető. Ezért próbáltuk meg röviden körbejárni az állam- vagy a társadalomelméleteket. Ennyi bevezetés után most már eljuthatunk oda, hogy az e-közigazgatás alapvető téziseit kifejtsük.

…e-közigazgatás nem létezhet sem diktatórikus államban, sem erős, központosított államban, sem üres, kvázi demokráciában…
I. Az e-közigazgatás nem pusztán a közigazgatás technológiai modernizációja.

II. Az e-közigazgatás nem egyszerűen egy közigazgatási szisztéma a meglévő közigazgatási modellen belül.

III. Az e-közigazgatás legalább feltételezi az állam, társadalom és polgárosodás típusoknak a harmadik szintjét. Ebből az következik, hogy e-közigazgatás nem létezhet sem diktatórikus államban, sem erős, központosított államban, sem üres, kvázi demokráciában, ami ugyanakkor sajnálatos módon nem zárja ki, hogy egyes parancsuralmi rendszerek vagy a demokrácia álruháját viselő féldiktatúrák ne használják az e-demokrácia egyes eszközeit és/vagy szolgáltatásait.

IV. Az e-közigazgatás, mint általában minden közigazgatás magában foglalja az önkormányzást és az államigazgatást. Ezért az e-közigazgatás egyúttal e-önkormányzás és e-államigazgatás is.

V. Az e-közigazgatás feltétele és egyben következménye az állam átfogó átalakításának, avagy e-állam és e-közigazgatás feltételezi egymást.

VI. Az e-közigazgatás egyfelől új közigazgatási tudás, amely nemcsak technológiai tudást vagy új szolgáltatási tudást jelent, hanem ugyanilyen mértékben az európai civilizáció minden új tudásának hasznosítását a közigazgatásban.

VII. Az e-közigazgatás következménye és egyben továbbfejlesztője a globális, nemzeti és lokális információs társadalomnak. Ha nincs információs társadalom, az e-közigazgatás mindössze technológiai újítás.

VIII. Az e-közigazgatás szintén előkészítője és egyben majd magasabb szintű következménye az e-demokráciának, amely egyúttal a civil társadalom demokratizálását és az állam-polgár közötti viszony továbbdemokratizálását jelenti.

IX. Az e-közigazgatás központi funkcionális célja az állampolgár/közösségpolgár és az állam/közösségi állam közötti együttműködés, ügyintézés és cselekvés egyszerűsítése, gyorsítása, valamint hatékonyabbá tétele. Az on-line ügyintézés tehát részben ügyintézési reform, részben új ügyfélkapcsolati viszony létrehozása és részben a helyi társadalom dinamizálása a lokális közösség önigazgatása és önfejlesztése érdekében.

X. Az e-közigazgatás szubsztanciális központi célja az állam és polgárai közötti egyensúly visszaállítása és rögtön magasabb szintre való emelése. Ebből következően az e-közigazgatás szorgalmazója az intelligens civil társadalom és civil polgárság létrejöttének és ennek érdekében a széles körű, közvetlen típusú e-demokrácia kiépülésének.

XI. Az e-demokrácia a következő évtizedben jelentős ösztönzést és támogatást adhat azért, hogy egyrészt egyre inkább valósággá váljon az e-politika, másrészt a politikai elit újra kötődjön saját választóihoz, harmadrészt pedig a közvetlen e-demokrácia perspektívája szerint gyakorlatilag minden választópolgár virtuális képviselő lehessen.

XII. Az e-közigazgatás új típusú globális és lokális hatalmi alkuk, vagy még pontosabban olyan típusú megegyezések létrehozója és működtetője legyen, amelyben minden érdekelt fél egyformán tényleges nyertes.

XIII. Az e-közigazgatás új tudás, új tudat, avagy komplexen értelmezve: új kultúra. Az e-közigazgatás az új köztudat, az új kultúra hatására adaptálja és hasznosítja az információs kor új tudását.

XIV. Az e-közigazgatás bevezetése alapvetően feltételezi a lokális közpolgárság szerepnövekedése mellett a szerepvállalási készségének és gyakorlatának intenzív javulását. Az e-közigazgatás csak részleges eredményeket hozhat a helyi polgárok közösségi-közigazgatási aktivitása nélkül. Az e-közigazgatás ezért ösztönzi és követeli a helyi polgárok tudás- és tudatszintjének emelését.

A pontokba szedett elméleti-gyakorlati követelmények tehát átfogóan összegezni kívánják azokat a felvetéseket, amelyek kiemelt elemei lehetnek az e-közigazgatás elméletének. Az e-közigazgatás elmélete egyaránt lehet globális, kontinentális (tehát európai) és hazai elmélet. A globális elmélet már az elmúlt tíz évben is jelentős hangsúlyt tett az e-közigazgatást előkészítő és megtestesítő általános modernizációra, különösen az e-kormányzás létrehozására. Az európai e-közigazgatási elmélet egyik érdekessége az, hogy szorosan kapcsolódik a gazdaságfejlesztéshez, mert abból indul ki, hogy az e-közigazgatás egyrészt szükségképpen támogatja és javítja a lokális gazdaság versenyképesebbé válását, másrészt az e-közigazgatás önmagában is gazdasági-vállalkozási tevékenység, már azért is, mert számos önkormányzati- közigazgatási tevékenységet a piaci és/vagy a civil szereplők láthatnak el.

Magyarországon nincs a köz által elfogadott e-közigazgatási elmélet, noha mind a kormányzati szektorban és mind a szakmai műhelyekben komoly kutatások és elméleti munkák folytak. A magyar közigazgatási modell egyik jellegzetessége az, hogy megpróbálja adaptálni az európai e-közigazgatás fejlesztési elképzeléseit és ezzel párhuzamosan elméletileg és gyakorlatilag is összeköti a hazai szolgáltatási önkormányzás és közigazgatás vízióval. A modell második jellegzetessége, hogy kiemelten tárgyalja a mobilközigazgatás elméletét és bevezetésének feladatait. Újabb jellegzetesség, hogy a jelenlegi kormányzati ciklusban három kormányzati ponton (Miniszterelnöki Hivatal, IHM, BM) egyaránt erőfeszítéseket tettek a bevezetés elindítására és ennek érdekében új jogszabályok születtek.

A magunk részéről a magyar közigazgatási modellt úgy definiáljuk, hogy négypólusú (helyi polgár, helyi társadalom, közigazgatási rendszer és közigazgatási tudás) rendszer, amelyet már genezisekor egyaránt tartalmazza az e-társadalom, az e-kormányzás és az e-demokrácia összekapcsolását. Ennek ellenére vagy ettől függetlenül is, még nem dőlt el véglegesen, hogy a magyar e-közigazgatás valóban ezt a fejlődési pályát futja-e be.

Ha egy-egy lokális térséget vizsgálunk, az e-önkormányzás és az e-közigazgatás bevezetése a következő funkciókat és szolgáltatásokat láthatja el: 1. a kistérségben olyan szintre jut el az infokommunikációs hálózat kiépítése, hogy a lakosság, a vállalkozások és az önkormányzati intézmények többségét eléri. Az másodlagos kérdés, hogy ez a hálózat telefonhálózat, kábeltelevíziós vagy például önálló számítógépes hálózat alapú rendszer lesz. 2. A polgármesteri hivatalokban minden munkakörben a feladatok ellátása az internettel összekötött számítógépes (külső és belső) hálózaton történik, avagy az e-ügyintézés lehetősége és gyakorlata minden településen és a települések között is létrejön. 3. A helyi önkormányzat és közigazgatás egyrészt minden településen, másrészt a kistérségben (megyében, régióban) e-közigazgatási portálon elérhető, s így információt adó, helyi törvényeket ismertető, vagy e-ügyintézést bonyolító lesz, s többek között a térségi portál egyúttal a térségi identitást erősítő intézmény is. 4. Az európai követelményeknek megfelelően minden települési és kistérségi e-közigazgatási fejlesztésnek el kell jutnia arra a szintre, hogy az állampolgár nemcsak információkat kaphat, sőt, nemcsak az ügyintézéshez szükséges űrlapokat töltheti le, hanem az önkormányzatnál, illetve a polgármesteri hivatalnál minden ügyes-bajos dolgát interneten keresztül elintézheti, ami azt is jelenti, hogy a digitális aláírás jóvoltából minden megkapott dokumentum hiteles. 5. A címtár szoftverek segítségével egy-egy településen (városban, faluban) és a kistérségben a személyes, a családi és a közösségi infokommunikációs végpontok segítségével létrejöhet az e-demokrácia, amely többek között lehetővé teszi az országgyűlési és az önkormányzati választási e-részvételt, és a kistérségi szintű e-népszavazás intézményét is. 6. Az e-közigazgatás fontos eleme, hogy a helyi és kistérségi szinten elektronikusan lehet ügyet intézni a középfokú közigazgatási szintekkel és intézményekkel, illetve a nem nyilvános e-közigazgatási hálózat segítségével a kormányzati szintekkel és intézményekkel is. 7. A további lehetséges funkciók közül már csak azt emeljük ki, hogy az e-önkormányzás nem csak azt takarja, hogy minden helyi képviselőnek elektronikusan juttatják el az előterjesztéseket, hanem azt is például, hogy a képviselők távollétükben szavazhatnak vagy videokonferencia keretében tanácskozhatnak is.

…létrejöhet az e-demokrácia, amely többek között lehetővé teszi az országgyűlési és az önkormányzati választási e-részvételt, és a kistérségi szintű e-népszavazás intézményét is.
A mai közigazgatási gondolkodásban még nem egészen értett és elfogadott gondolat, hogy egy-egy közigazgatási intézmény csak virtuálisan létezzen. Az önkormányzás és a közigazgatás jogi intézményei eddig mindig csak valóságosan, épületekhez kötve, valóságos hivatali ügyintézők által megjelenítve működött. Az információs társadalom korának egyik nagy újdonsága, hogy a megfogható, elérhető világból kilépve, az internet segítségével virtuálisan hoz létre intézményeket és szolgáltatásokat. Ennek az a következménye, hogy a tényleges önkormányzat és polgármesteri hivatal megkétszereződik: minden állampolgár és kisebb-nagyobb közösség számítógépének monitorán digitális formában, azonnal elérhető módon megjelenik az önkormányzati testület és maga a hivatal is, minden tevékenységével és minden ügyintézőjével együtt.

Az állampolgár tehát már nem úgy intézi el ügyes-bajos dolgait, hogy bemegy a polgármesteri hivatalba és a megfelelő ügyintézővel tárgyal, s a tárgyalásnak megfelelően írásos kérelmet ad be és írásos határozatot is kap. Meg kell persze mondani, hogy az írásos formában megtörténő ügyintézés is már egy bizonyos virtualitást hozott magával, de a személyes kapcsolat még elfedte ennek az eljárásmódnak a közvetettségét. Most azonban eljutunk oda, hogy az ügyintéző és az állampolgár között nincs (vagy nem szükséges) személyes kapcsolat, pontosabban a személyesség illúzióját az teremtheti meg, ha például videotelefonon történik az információkérés vagy az ügyintézés. Ha az állampolgár hitelesített aláírásával már interneten adja be javaslatát, kérelmét, ügyiratát és az ügyintéző vagy a polgármester már interneten küldi el a válaszát vagy a határozatát, akkor már egyértelműen és véglegesen a virtuális világban folyik a közigazgatás.

Még ha ma szokatlanul is hangzik, a következő öt-tíz évben végbemegy egy magasabb szintű virtualitás is: elsősorban a rutinügyekben és a rutineljárásokban az ügyfél által beküldött ügyiratokat egy számítógép fogadja és a mesterséges intelligenciája révén – a polgármester vagy az ügyintéző beavatkozása, sőt tudta nélkül – megfogalmazza és az ügyfél számára az interneten elküldi a kért döntést, határozatot vagy bármilyen dokumentumot. Ennek előnye egyfelől kétségtelenül az lesz, hogy például a válaszra vagy döntésre nem kell harminc napot várni, és amennyiben a beadvány teljes mértékben megfelelt az elvárásoknak, a döntés személyes vagy politikai, vagy bármilyen más okból nem befolyásolható. Másfelől persze az új gyors, professzionális eljárásmódban a személyesség másodlagossá válik, ugyanakkor a mesterséges intelligencia programozása kulcskérdéssé válik, s a programozás tartalmi és formai kritériumait széles körű – szintén virtuális – társadalmi egyeztetés előzheti meg.

Ebben az értelemben tehát önkormányzás, hivatali ügyintézés szükségképpen virtualizálódik, sőt teljesen természetes lesz, hogy maga a kistérség és minden közigazgatási szint is megkétszereződik, és az interneten megszületik, s a valóságosnál jobban működik a digitális közigazgatás.

Mindez oda vezethet, hogy egy évtizeden belül megszületik a kistérségi- térségi elektronikus démosz, s a kvantitatív demokráciából elindulunk a kvalitatív demokráciába, avagy a választói joggal való élés e-kiterjesztését lehetővé teszi a választók s választói csoportok tudásfejlesztése és az elektronikus közvetlen részvétel begyakorolása.

2. Új felismerések a 21. század első harmadában
2.1. Digitális állam és közigazgatás

Ha a huszadik századot értelmezni akarjuk, akkor ezt a száz évet elemezhetjük az ipari kor csúcspontjaként vagy az ipari kor végeként is, vagy a több századon áthúzódó modernizáció befejező szakaszaként, vagy akár a posztmodernizáció első időszakaként. Akárhogy is elemezzük azonban, minden esetben oda jut el az elemzés, hogy ebben az időszakban nemcsak a gazdaság, hanem a társadalom és az állam iparosodása is lejátszódott. Ez nagyon egyszerűen azt jelentette, hogy a társadalom és az állam egyaránt ipari folyamatként működött. A társadalmi és az állami intézményrendszer szintén az ipari gazdaság tulajdonságait és működési mechanizmusait vette át.

Az ezredforduló után érthetően az a legfontosabb dilemma, hogy egyrészt az állam még mindig az ipari korszak tulajdonságai szerint működjön-e, másrészt az ipari vagy inkább a posztipari működés központi tartalomelemévé a tudás, a tudásipar vagy a posztipar válhat-e? Állami szinten végleges válasz alig adható pillanatnyilag, mert Magyarországon az állam még alapvetően politikához és a politikai intézményrendszerhez kötődik, és ezért célrendszere és működésmódja szükségképpen leszűkül rövid távú parlamenti ciklusokra. A középső és alsó közigazgatási rendszernél hamarabb várható áttörés, mert a központi szintekhez képest jobban kötődik a társadalomhoz, a lokális akaratokhoz. Mindenesetre 2020-ig feltehetően részben vagy egészben lezajlik az a modernizálási folyamat, hogy nemcsak Európa fejlettebb államaiban, hanem Magyarországon is létrejön – az információs társadalomideológia szerinti – digitális állam, amely bizonyos értelemben már hálózati állam jelleget ölthet, és talán nem lesz a múlt századi értelemben vett, központosított csúcshatalmi intézmény.

Ha nem is értjük mindig pontosan, hogy mi az e-közigazgatás és tágabban az e-kormányzás, feltűnhet nekünk közép-európaiaknak vagy magyaroknak, hogy Európában az elmúlt években a kormányzás és az önkormányzás szintjén mindenhol áttértek, vagy most térnek át az e-közigazgatásra. Nagyon fontos állami és közigazgatási reformot jelenthet ez, ha a kontinens nagyobbik fele a legfontosabb információs kori fejlesztésnek tartja, hiszen ezt az e-Europe stratégia 2003–2005-ös változatában már az első lépésnek sorolták be. Ez önmagában hatalmas kihívás a mai magyar önkormányzatoknak és polgármesteri hivataloknak. A következő két-három évben a hatás katartikus lesz, mert a közigazgatás sem számított arra, hogy a komplex változás ilyen nagyságú és mértékű.

Miután tehát az Európai Unió tagállamaiban 2000-ben elindult az e-kormányzás és az e-közigazgatás elterjesztése és bevezetése, Magyarországon ez a folyamat legfeljebb három-öt éves késéssel minden bizonnyal végbemegy. Meddig jutunk el ezzel a programmal? Változó színvonalon, de jórészt megteremtődik a digitális állam és az e-közigazgatás, sőt ennek segítségével az e-demokrácia feltételrendszerének első csokra is teljesül. De hova haladtunk ezzel? Az iparosított-központosított állam továbbfejlődik – merre, hogyan? Az állam fejlődésében milyen új, posztmodernizációs modell érvényesül majd? Nincs még érvényes válasz. Éppen ezért érdemes lesz szemügyre venni, hogy az állammal, közigazgatással, demokráciával szemben milyen új követelmények vannak? Előzetesen annyi megjegyzést kell tenni, hogy az e-demokrácia, mint demokráciamodell, alapvetően más modell lehet, tehát fokozatosan elmozdulhat a részvételi demokrácia irányába. Végül egy idézet:„Az internettől azt várták, hogy a demokrácia továbbvitelének ideális eszköze lesz, és az is lett.” (Manuel Castells)

2.2. A jövő a hálózati állam, de milyen hálózati állam?

Mi újat hozhat az információs kor vagy/és tudáskor állameszménye? Egyáltalán beszélhetünk-e új típusú államról? A jövő állama: feltehetően és várhatóan a hálózati állam. A hálózati állam új típusú közigazgatása pedig – első lépcsőként bizonyosan – az e-közigazgatás, sőt az elektronikus államgyakorlat nélkül nem is lehet hálózati állam.

Az új európai állammodellről már régóta folyik a gondolkodás, hol digitális, hol hálózati, hol e-államnak, olykor posztállamnak vagy kvalitatív államnak hívják. Ez a közgondolkodás gyakran összekapcsolódik az információs társadalom e-kormányzás programjának tervezésével. De a feladat csak annyi lenne, hogy az iparosított államot most váltsa fel a posztiparosított, tehát elektronizált állam?

Már az információs társadalom – mint az egyre inkább látható – új típusú államot hoz létre, avagy a digitális államot, amely a hálózati gazdaság és a hálózati társadalom mintájára – legalább részben – hálózati állam lesz. Ez már nem az egyközpontú vagy többközpontú, és nem a centralizált vagy decentralizált állam. Ezért a hálózati államban a korábbi csúcshatalommal, a kormánnyal (egyre inkább vagy fokozottabban) egyenrangú szereplővé válik a regionális-megyei önkormányzás és a helyi közigazgatás. Ennek pedig elsőrendű feladata, hogy az eddigi alattvaló állampolgár számára megteremtse a résztvevő állampolgár (közpolgár, közösségpolgár) lehetőségét. Ezzel párhuzamosan a következő lépés pedig már az, amikor a hálózati államban a helyi társadalmak is kivívják a maguk (legalább részleges) egyenrangúságát.

Az egyik új felfogás szerint „egyrészt az állam konstruált létéből és az új helyzetből kiindulva amellett érvel, hogy próbáljuk meg új módon elképzelni az államot, ne ragaszkodjunk a nemzetállamnak kora modern korban kialakult, mára meghaladott fogalmához. Másrészt a kortárs tendenciákból kiindulva, s az arisztotelészi társiasság-, a foucault-i hatalomés a habermasi kommunkatív racionalitás- és cselekvéselmélet tanulságait is felhasználva a politika fogalmának kiszélesítése mellett érvel. Ennek következményeként az interszubjektív állam úgy jelenik meg, mint amelyben a politika művelőinek tábora kiszélesedik és intézményrendszere is a (helyi és globális) társadalomnak a politika színterére való behatolását tükrözi.”2 A probléma csak az, hogy a posztmodern globális-lokális struktúrákban és persze az új konfliktushelyzetekben a hagyományos vagy a huszadik századi elméletek sem adnak (elég?) eligazítást és nem kínálnak megoldásokat.

Ha tehát a helyi társadalom, avagy az intelligens civil társadalom és a helyi önkormányzás, valamint a térségi-települési államigazgatás szerepe felerősödik, akkor érthető, hogy a korábbinál sokkal fontosabb lesz az információs kori közigazgatás. Az elektronikus közigazgatás fogalma – mint az köztudott – rövidítve az e-közigazgatás. Az „e” betű azonban már kezdettől fogva többet jelent, mint elektronikus, de ez a kiterjesztett tartalom gyakran szükségképpen homályos, hiszen nem önmagában technológiai modernizáció a feladat. Az elektronikus helyett magunk is szintén mondhatnánk digitálist, ám akkor is csak a technológiaváltásra utalnánk. Az információs kor szellemében beszélhetnénk információs közigazgatásról, mint ahogy azt eddig is tettük, csakhogy ez vagy más jelző önmagában nehezen értelmezhető a klasszikus közigazgatásra vagy általában az államra vonatkoztatva. És önmagában attól sem oldottuk meg a problémát, hogy valamilyen fejlődési utat tervezünk közigazgatástól a közszolgáltatásig, avagy a szolgáltató államig – és a szolgáltató e-államig.

Az államnak már most a következő dilemmákra kell válaszolnia:

– Noha minden állam saját költségvetéséből nagyon jelentős forrásokat fordít az egészségügyi szociális problémák megoldására, mégis képtelennek látszik a lakosság legszegényebb és legkiszolgáltatottabb csoportjainak (a lakosság három-öt százalékának) megmentésére.
–  oha az állam viszonylag sok erőforrást ad a természeti-környezeti krízisek enyhítésére, mégis a várt vagy váratlan ökológiai katasztrófák esetében félig-meddig vagy egészen tehetetlennek bizonyul.
– Noha minden állam meglehetősen erős rendvédelmi apparátust tart fenn és működtet, mégis egyre több esetben képtelen megelőzni a belső vagy a külső terrorakciókat.
– Noha a legtöbb állam semleges államként definiálja magát, mégis szinte minden esetben valamelyik integrált politikai-gazdasági erőcsoport befolyása alá kerül vagy legalábbis kerülhet.
– Noha a legtöbb európai államban az állam és az egyház szétválasztása régóta lezajlott, mégis a tartalom nélküli, a hitvallás nélküli, a lelkiség nélküli, a szakralitás nélküli állam elveszti vagy elvesztheti magas rangú küldetését.
– Noha minden állam jogrendje vagy minden fejlett jogállam garantálja az egyén szabadságjogait és az egyén autonómiáját, mégis az egyén állammal szembeni kiszolgáltatottsága (különösen akkor, ha az állam irányító csoportjai ellenfélnek vagy ellenségnek tekintik) totálissá válhat.
– Noha minden állam jelentős erőfeszítéseket tesz, hogy polgárait tudással ellássa és az ehhez szükséges tudást létrehozza, mégis általános tapasztalat, hogy az állam folyamatos tudáshiánnyal küszködik és saját apparátusában sem képes a kellő mértékben a tudásszintet növelni.
– Noha az állam eredetileg azért jött létre, hogy a társadalom és tagjai számára védettséget, biztonságot nyújtson, mégis most általánossá vált az a követelmény, hogy az állam alulteljesítése és a túlzott állami beavatkozás miatt a civil társadalomnak létre kell hoznia – az állam kontrollálása miatt is – saját intézményrendszerét.
– Noha a globális világban joggal méltatják és támogatják a demokrácia gondolatának elfogadását és a demokrácia intézményrendszerének kiépítését- megerősítését, mégis egyre általánosabbá válik az a felismerés, hogy a tizenkilencedik–huszadik század demokráciamodellje kifáradt és új működési-döntési modell kidolgozása vár reánk.

…a posztmodern állam az általunk is felsorolt alapvető dilemmákra képes-e az e-állammal és az e-közigazgatással megoldást találni.
Hosszan sorolhatnánk még a kisebb-nagyobb jelentőségű államelméleti és államgyakorlati dilemmákat. Mindenesetre az bizonyosnak látszik, hogy a következő évtizedek államfejlesztési gyakorlatában és ezen belül közigazgatás- fejlesztési programjában a dilemmákat valamilyen módon meg kell válaszolni. Ma még beláthatatlan, hogy ez milyen elvek és milyen módszerek segítségével történhet meg.

A közeljövő látszólag látható. Meglehetősen könnyű felismerni, hogy e-állam nélkül nehezen lesz e-közigazgatás és fordítva. Szeretném egyértelművé tenni azt is, hogy a digitális önkormányzás és a digitális polgár, az e-közigazgatás és az e-polgár egymást feltételezi, és közösen testesíti, vagy testesítheti meg az e-demokráciát, ami egyben részvételi demokrácia is. De a központi kérdés változatlanul az, hogy a posztmodern állam az általunk is felsorolt alapvető dilemmákra képes-e az e-állammal és az e-közigazgatással megoldást találni. Manuel Castells így ír: „Inkább az emberek használhatnák az internetet a kormány megfigyelésére, semmint a kormány arra, hogy őket figyelje. Így a világháló az alulról fölfelé történő ellenőrzés, tájékoztatás, aktív részvétel, sőt döntéshozatal eszközévé válhatna.”3

A távlatok nincsenek homályban, de az új közigazgatási gyakorlat még jórészt ismeretlen. Joggal lehetünk szkeptikusak amiatt, hogy az e-kormányzás gyorsan megvalósul-e, ám az európai államgyakorlat akkor is hamar megváltozhat, ha „csak” az önkormányzatoknál elterjed az e-közigazgatás. A választói jog huszadik századi kiterjesztése után – most, egy (vagy két?) évtizeden belül a választói döntésrészvétel és cselekvés kiterjesztése az új feladat. Feltéve, ha ezzel párhuzamosan minden társadalmi csoportnak megtörténik a választói tudás szétosztása is. Az új század nulladik évtizedének első felében így az állam belső, az évtized második felében majd a külső (európai szerepének) modernizálása lesz a nemzeti csúcsfeladat.

Fontosabb irodalom
Tocqueville, Alexis de: Az amerikai demokrácia (Európa Könyvkiadó, 1993).
Állami e-kormányzati, e-közigazgatási stratégiák (MEH EKK, IHM, BM) e-közigazgatás e-önkormányzatok, szerkesztette Takács Emőke, Zászlós Angéla (Bp. 2003).
A regionális politika közigazgatási feltételei (BM-IDEA-MKI, 2004).
Budai Balázs Benjámin: e-Government (Bp. 2002).
Metaelmélet, metafilozófia (Bp, 2005).
Castells, Manuel: Az Internet-galaxis, Bp. 2002.
Castells, M.: The information Age: Economy, Society and Culture. Oxford (Blackwell), 1996.
Hankiss Elemér: Társadalmi csapdák és diagnózisok (Bp. 2004).
Fukuyama, Francis: A nagy szétbomlás (Bp. 2000).
McLuhan, Marshall: A Gutenberg-galaxis (Bp. 2001).
Varga Csaba: Új elmélethorizontok előtt (Tertia, 2004).
e-Világ folyóirat e-közigazgatási számai (Bp. 2003–2005). www.
1  Varga Csaba: Az újkonzervatívizmus koncepciója (in. Varga Csaba: Hagyomány és stratégia, Kapu, 1997).
2  Horkay Hörcher Ferenc: Az interszubjektív állam, Magyar Szemle, 2000 április.
3  Manuel Castells: Az Internet-galaxis (Network TwentyOne Kft, 2000.) 187. o.



Legfrissebb vélemények

hlaci2006-04-04 09:23:10
Tisztelt Professzor Úr!
Úgy gondolom, hogy irracionális a e-ügyintézés minden területen való bevezetése. Véleményem szerint a demokrácia közösségi élményt is jelent, ennek pedig előfeltélele a személyes részvétel. Fontosnak hiszem a fizikai aktusokat, mint amilyen a szavazócédula bedobása az urnába. Ez a moizdulat fejezi ki az állampolgár tevékenységét, ehhez néhány kattintás nem elég, sőt az otthoni, komercializált tevékenység, az internethasználat miatt sokkal felelőtlenebb lesz a polgár, hiányzik a pillanat ünnepélyességének kontrollja.
Nagyon köszönöm!

Horváth László
(PPKE-JÁK)


Összes vélemény


Szóljon hozzá!
Név:
Jelszó:
Üzenet:
 




© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány